Új nevet kap az MDF?

Állítólag az MDF névváltoztatásra készül a vasárnap megtartandó gyűlésén, az új név pedig a meglehetősen giccsesen csengő "Jólét és Szabadság Párt" lehet.  Hogy ebből mennyi igaz azt nem tudni, de az biztos, hogy ennél közhelyesebb nevet ha nekifeszülnek sem tudtak volna kiokoskodni. "Jólét". Kinek? Mert, hogy Dávid Ibolyának és Herényi Karcsinak  ez a pártnak nevezett gittegylet eddig is viszonylagos jólétet biztosított az tény, de mi ebben az újdonság? Talán annyi, hogy most majd másoknak. Értem én, hogy igyekeznek úgy tenni, mintha semmi közük nem lenne a valaha szebb időket megélt, ám mostanra  politikai ámokfutók és megélhetési  semmittevők kezére került párthoz, de ehhez nem elég pusztán egy névváltoztatás. A szar, már elnézést a kifejezésért, de ugyanúgy szar marad, bárminek is nevezik. Itt az egész garnitúrát úgy ahogyan vannak a portástól a párt első emberéig szélnek kéne ereszteni, (csak azért nem mondom, hogy el kéne küldeni dolgozni, mert nem tudok olyan céget elképzelni ahová ezeket felvennék) és mindent előröl kezdeni. Ez a párt, ha lehet annak nevezni már annyira lejáratta magát, hogy egy ilyen névváltoztatási "mea culpa" már semmit sem számít.  

Advent harmadik vasárnapja

Nem dolgoznak és nem tanulnak

Az "ezer euróból élők" társadalmi csoportja egyre szélesebb Európában: családi hátterük viszonylag gondtalan életet biztosít számukra, ám nem képesek a saját lábukra állni és a szüleik életszínvonalát sem érik el, nem tanulnak és nem dolgoznak, rövidtávú életvitelük miatt pedig családot sem alapítanak. Kik ők Magyarországon, és miért vannak egyre többen?

Régen az volt a szokás, hogy ha valaki nem tanult tovább, dolgozni ment. Spanyolországban, és egész Latin-Amerikában most van egy társadalmi csoport, körülbelül 18 és 34 év közötti, amelynek tagjai nem tanultak tovább vagy már befejezték tanulmányaikat, de nem dolgoznak, mivel nem kapnak vagy a végzettségüknek megfelelő vagy semmilyen munkát. Így aztán szüleiknél laknak és így tengetik napjaikat, miközben nagy valószínűséggel sosem fogják elérni azt az életszínvonalat, amit a szüleik. Őket hívják ma a spanyol világban a ni-ni generációnak ("ni estudian, ni trabajan").

A jelenség korábban is létezett, azonban a válság volt az, amely megnövelte a ni-nik számát. Első ránézésre úgy tűnhet, a probléma elsősorban Latin-Amerikát érinti, ott körülbelül a fiatalok 20 százaléka tartozik a ni-nik közé. Jegyezzük meg, a fogalom egész világra való kiterjesztésének jegyében az afrikai fiatalok 40 százalékát is a ni-ni nemzedékhez sorolják. Azonban ha megvizsgáljuk a spanyol helyzetet, rájövünk, nem csupán a "fejlődő országok" problémájáról van szó, hiszen Spanyolországban a fiatalok 34 százaléka sorolható a ni-ni nemzedékbe. Ha azt vesszük, hogy az ország lakossága 47 millió, a 15 és 29 év közöttiek aránya ebből a legutóbbi felmérés szerint 24,4 százalék (11 és fél millió), akkor kijön, hogy majdnem négymillió fiatalról beszélünk. A legfrissebb, idei OECD-adatok alapján tovább szűkítve ezt a számot a 20 és 24 évesek közt 19,4 százalék a ni-nik aránya, amivel Spanyolországban van a legtöbb sem nem tanuló, sem nem dolgozó fiatal Európában. A spanyol arány nyolc éve még 15 százalék volt. (Nagyjából ugyanezt a társadalmi csoportot takarja az Egyesült Államokban a twixter, Nagy-Britanniában és Japánban a NEET - "Not in Education, Employment or Training").

Európa nyugati felén a jelenségre a "ezer euróból élő generáció" címkét használják. Őket franciául "génération précaire"-nek, olaszul "generazione 1000 euros"-nak, németül "generation praktikum"-nak, spanyolul pedig egyszerűen "mileuristas"-nak hívják - nekik már blogjuk is van. A mileurista eredetileg azokat jelöli, akik több diplomával rendelkeznek, esetleg doktorijuk van, posztgraduális tanulmányokat és mindenféle más tanfolyamokat is végeztek, több nyelven beszélnek, és nem találnak képzettségükhöz passzoló munkát. Harmincas éveik közepéig otthon laknak (a több diploma megszerzése miatt ez nem is csoda), nem tudnak állandó állást találni, és jellemzően callcenteresként dolgoznak. Nem tudnak autót venni, nem kapnak lakáshitelt, és a bizonytalanság miatt családot sem alapítanak. Annyi pénzük viszont van, hogy élvezik a városi életet, már amíg meg nem unják. Tipikusan ők azok, akik ötösével csapatják az ezerötös mojitót a Szigeten. Félretenni viszont nem nagyon tudnak.

A mileuristas szüleinek generációja 20-25 évesen alapozta meg életét, lett munkája, önálló otthona, kocsija, családja, és minden nyáron van szabadsága. Azonban gyermekeik már nem ilyen szerencsések. A nyolcvanas években egy diplomás két évet töltött egy állandó, biztos munkahely megszerzésével, ma tízzel. A mileuristák várhatóan nem vállalnak átlagosan 1,1 gyereknél többet, amikor tudjuk, hogy 2,1-es átlag kell, hogy egy társadalom fenntartsa magát - ezt jelenleg csak a franciák érik majdnem el, 2,0-es átlagukkal. Nem azért, mert a nini-nemzedék tagjai és a mileuristák nem akarnak családot alapítani: akarnak, csakhogy ehhez szeretnének általuk megfelelőnek tartott életszínvonalat is biztosítani gyermekeiknek. A szerényebb körülmények még hagyján, ám a bizonytalanság már nagyobb úr.

Vajon miért nem kapnak olyan munkát, amilyen a végzettségük? Luis Garrido spanyol szociológus ezt azzal magyarázza, hogy amikor ő megszületett, 1956-ban, akkor még csak a fiatalok 10 százaléka ment egyetemre. Ha ők végeztek, bekerültek az elitbe, és ennek megfelelő életmódot élhettek. Volt rájuk kereslet a piacon, meg is fizették őket. Mindezt azonban lerombolta '68. A nyolcvanas években pedig már a fiatalok 30 százaléka ment egyetemre. Az ABC spanyol napilap adatai szerint a 25-29 éves spanyol fiatalok 44 százaléka kap végzettségénél alacsonyabb képzettséget igénylő munkát, szemben az OECD-átlag 23 százalékkal.

Azt hiszem, sokak számára ismerős mindez, mert ha talán a ni-ni nemzedékhez hasonló itthon még nem is tűnt fel, a mileuristáknak van hazai megfelelője is, természetesen a hazai pénzügyi viszonyoknak megfelelően. Nincs ugyanis felvevőpiac annyi főiskolai és egyetemi végzettségű fiatalra, amennyien végeznek évente. Legalábbis nem a tanulmányaiknak megfelelő munkakörben. Vázoljuk fel: 25-35 éves, otthon lakik, esetleg albérletben, telefonos operátor, jegyszedő, és nincs nagy fizetése - rengeteg frissen végzett egyetemista találja magát ilyen helyzetben. Emlékszem, egyszer egy bölcsészkari egyetemi lapban megjelent pár karikatúra, azt ábrázolván, milyen végzettséggel mire számíthatunk. A görög szakosoknak például gyrosos melót jósolt a karikaturista, a középkorászoknak a Lancelot étterem szórólapos állását ajánlotta, a svéd szakosoknak pedig szextelefonos munkát.

Azt hiszem, meg kell szoknunk, hogy a diploma most már nem egyenlő az anyagi biztonsággal, és ugyan szép dolog sokat tanulni, kiművelt embernek lenni, de a munkával kapcsolatos várakozásainkat lejjebb kell adni. Mert miközben rengeteg fiatal munka nélkül van, vagy végzettségének nem felel meg a munkája, például a németországi törökök szívesen elvégeznek minden "piszkos" melót, ami a németeknek derogál. Úgy tűnik, hanyatlásnak indultak öröknek hitt, a háború után megteremtett jóléti államok (ami nálunk sokak szerint koraszülött, hacsaknem egyenesen halva született). Lejjebb kell adnunk az igényeket, mind az életszínvonalat, mind az iskolázottságot illetően, az ugyanis nem állapot többé, hogy "körbeszolgáltatjuk" egymást a túlburjánzott szolgáltatói szektorban. Képtelenség nemzedékről nemzedékre növelni a jólétet a végtelenségig, de még tartani sem könnyű. Mindeközben Európában folyamatosan növelni akarják a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számát. Így nem csoda, hogy nem fog mindenki azzal foglalkozni, amit az egyetemen tanult. El kell tudnunk fogadni, hogy alkalmasint egyetemi tanulmányaink tárgyának hobbi gyanánt vagy másodállásban, kiegészítő keresetért hódolhatunk. És valószínűleg meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a régi időkhöz hasonlóan a család több generációnak kell majd együtt élnie legalábbis a mostaninál huzamosabb ideig, ennek minden előnyével - gyerekek felvigyázása, idősek gondozása - és hátrányával.

A "mileuristas" fogalmát Carolina Alguacil, egy akkor huszonhét éves lány találta ki 2005-ben. Albérletben lakott három barátjával Barcelonában, fejenként 360 eurót fizettek az albérletért, ami százezer forint, és teljesen átlagos ár Spanyolországban. Ő maga környezetmérnök, albérlőtársai közt van három nyelven beszélő építész is. Carolina úgy fogalmazott: a pillanatnak élnek, szabadon, mivel semmi biztos nincs az életükben. "Olyan ez, mintha örökké egyetemisták lennénk, ami pedig a rossz benne, hogy már nem vagyunk egyetemisták."

Humor

Néhány gondolat a szittya bizniszről – 1. rész

Eredeti cikk: http://www.bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=8205:nehany-gondolat-a-szittya-bizniszrl--1-resz&catid=110:rovat-publicisztika-pozsonyi&Itemid=492

Az önmagát regős-kobzos ősszittya lófőtáltosnak kikiáltó kis fura kecskeszakállas fiatalember ájtatosan lehunyta a szemét, majd harsányan dalra fakadt. Felsőtestén az előírás szerinti fehér gyolcsing feszült, rajta egy avar-turáni pitykével díszített csángó mellény, oldalán szkíta motívumokkal felruházott veretes tarsolylemez, méretes kitűzőjén a „Vesszen Trianon!" felirat, nyakában pedig egy Atilla király arcképét ábrázoló, rovásírással ékesített bőrmedál virított. Az összeállítást egy kissé viseltes, kuruc korabelinek szánt poros csizma, egy hetykén az övbe tűzött fából faragott fokos, egy első világháborús lovassági szablya valamint egy köpenyszerűen hátravetett, hatalmas nemzetiszínű zászló tette teljessé.

Mindenki gyönyörködve nézte.

A siralmas ének büszkén szállott a magos ég felé. Az emberek meg csak ültek a szűk padsorokban s csillogó szemmel bámulták a dalnokot. A dalnokot, aki hatalmas és fájó igazságok garmadáját foglalta valami különös és bizarr tákolmányba, melyben sem a szótagszám nem jött ki tisztességesen, sem a ritmus nem passzolt, a bravúros kínrímek hallatán pedig bármelyik középiskolai érettségibiztos sikoltva szaladt volna egyszerre a négy világtáj felé.

A siker ennek ellenére óriási volt.

A nóta ugyanis a múltról és a magyar dicsőségről szólt. Erre pedig – érthető okokból – roppant nagy manapság a kereslet. A témakörök felölelték az egész pletykaszinten birtokolt történelmi tudást, a szentimentális operett-sírvavigadás és pátosz-ökölrázás minden ízléstelenségét, s a nemzeti közhelygyűjtemény összes klasszikusát Kossuth Lajos kalapjától az Erdélyi indulón át egészen a székely himnuszig.

Vizsgáljuk meg kissé ezt az embert, pontosabban ezt a különös embertípust.

Elemér – a regős-kobzos ősszittya táltos – már kora ifjúságában roppant tehetségtelen ember volt, s ez az állapot később sem változott egy fikarcnyit sem. Azonban a kellő képesség hiányában – mint mikor a vakoknál döbbenetes szintre fejlődik ki a tapintás – bámulatos szintre fejlesztette magában az idomulás képességét. Észrevette ugyanis, hogy ha ugyanazt és ugyanúgy szajkózza, mint a többség, ha „csatlakozik az előtte szólóhoz", idomul a nagy szürke átlaghoz, ha megfelel az elvárásoknak, s mindezt minél szájbarágósabb szinten teszi, a kutya sem firtatja a tehetség hiányát. Ráadásul – ismerte fel egy derűs délelőttön – ebből számára nem csekély anyagi előny származik. Magyarul ebből a marhaságból meg is lehet élni.

Helyezzük most kissé nagyító alá a megélhetési szittyák egyéb alfajait is.

!

A másik jól ismert típus a költő. Ő könyvet ad ki. Évente, kétévente egyet. Ezekben a kiadványokban lángoló, hazafias „költeményeit" gyűjti csokorba, melyek Emese álmáról, Csaba királyfiról, Hunorról, Magorról, esetleg Igazságos Mátyás királyról szólnak. A „költemények" hangneme rendszerint igen emelkedett, s nemritkán ezzel a sajátos kitétellel kezdődnek: „Elbeszélő költemény, első ének".

Vannak, akik a tehetségtelenséget inkább csoportosan szeretik elkövetni. Az ilyenek aztán együttest alakítanak, és a végeredményt elnevezik „nemzeti rocknak". Meg vannak róla győződve, hogy egyetlen árva témakör – pl. Trianon – bőven elegendő arra, hogy az ember egy tucat album anyagát megtöltse, s aki jó hazafias művész, annak már haláláig bármi mással foglalkoznia szinte felesleges. Hittel vallják, hogy aki épkézláb dalszöveget tud összeeszkábálni, az áruló, s a bonyolultabb, áttételesebb dallam, szövegvilág és ábrázolásmód a szabadkőművesség legbiztosabb jele. Valami érthetetlen okból kifolyólag arról is meg vannak győződve, hogy a magyar nemzet egyedül és kizárólag a skinheadmozgalomból áll, s ha valaki netán emlékeztetné őket arra a sajnálatos tényre, miszerint sem Atilla király, sem Hunyadi János, sem vitéz Nagybányai Horthy Miklós, sem pediglen gróf czegei Wass Albert nem volt tagja az úgynevezett nemzetirock-együttesek közönségének, az illető minden bizonnyal komoly dilemma elé kerülne, ugyanis választania kellene a zsidó és a kommunista címkék felvállalása közt.

Érdemes még megemlítenünk az ún. őstörténészt is. Az őstörténészek jelentős része voltaképp költő. Művészember. Lenézi azt, aki latinul beszél, a levéltárakat bújja, korabeli forrásokat kutat. Nem, ő a magyar múlt feltáratlan titkait „megálmodja".

Sajátságos egy figura még a szittyatermék-előállító. Sumér motívumos kulcstartó ezerötszáz, Nagy-Magyarország-poszter háromezer, árpádsávos egérpad ezernyolcszáz, Szent István királyos golyóstoll kilencszázötven.

Advent második vasárnapja

Antifasiszták demonstráltak a Károlyi-szobornál

Vasárnap délután az ANTIFA (Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége) tüntetést szervezett Budapesten a Károlyi-szobornál, "az első magyar köztársaság elnöke szobrának védelmében". Ezen a néhány száz főt összecsődítő rendezvényen szónoklatot tartott többek között: Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Márton László író és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Szép kis lista és meglehetősen beszédes. Természetesen mindegyikük másként fogta fel a Károlyi Mihály személyét mélyen elítélő és a Parlamanet előtt álló szobrának mihamarabbi eltávolítását követelők indítékát, ám Károlyi valódi bűneit természetesen egyikük sem említette meg. Feldmájer, magától értetődően, az ilyenkor szokásos antiszemita lemezt pörgette mondván, hogy aki Károlyi szobrát el akarja távolítani az Országház elől és egyáltalán akinek bármi baja van Károlyival az antiszemita és zsidógyűlölő,  továbbá, hogy az első miniszterelnököt ért támadás  nem más, mint "nyílt és világos támadás a zsidóság és az egyenlőség eszméje ellen." Aztán színre lépett a Magyar Tudományos Akadémia épületéből eltanácsolt Tamás Gáspár Miklós "filozófus", aki pedig kijelentette hogy "Károlyi valóban "áruló" volt, elárulta azt a történelmi osztályt, amihez tartozott és a parasztság oldalára állt, ezért üldözik ma is. Elutasítjuk azoknak az "intellektuális gyávaságát", akik nem tudnak mást kitalálni, mint a több száz éves sérelmek felhánytorgatása, és a bűnbakok újbóli sárba tiprása."

A tüntető tömeg  pedig szokás szerint éljenzett és mélységesen egyet értett azzal a ( finoman szólva is) mérhetetlen hazugsággal, amit Károlyi szellemi örökösei a z első miniszterelnökről összehordtak. Még felsorolni is nehéz lenne mindazt a rattenes kárt, amit Károlyi Mihály miniszterelnöksége illetve köztársasági elnöksége alatt (1918. október 31. - 1919. március 20.) okozott az országnak, ami végül Trianonhoz vezetett. Elég csak ha megemlítjük, hogy az ő miniszterelnöksége idején lett hadügyminiszter Linder Béla, aki az első világháború kellős közepén kijelentette, hogy „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”. Ennek folyományaként természetesen le is szerelték a teljes magyar hadsereget, minek következtében a románok Budapestig jöhettek és akiket közben természetesen teljesen kirabolták az országot és vagonszám hordtak ki mindent, amit lehetett. Bűne volt ellenfelének, a kor talán legnagyobb politikusának, gróf Tisza Istvánnak a megyilkoltatása, hogy az olyan kijelentéseiről, mint az, hogy:

"Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország; mikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, mire köztársasági elnök leszek és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állni az ország, mire király leszek." már ne is beszéljünk.

Károlyi bűneit természetesen még nagyon hosszan lehetne sorolni, de azt hiszem ennyi talán elegendő ahhoz,  hogy kibújjon a szög a zsákból és mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, milyen ember is volt a "vörös gróf" valójában illetve azt, hogy miért kívánja minden jóérzésű ember azt, hogy ennek a politikusnak még jóindulattal sem nevezhető embernek ne lehessen szobra egyetlen magyar településen se, a Parlament előtt meg pláne!

"Nagy "emberek mondták XIII.

"– Benáresznek hívták – ma Varanasi – azt a várost, ahol bizonyos keretek között nem tiltották a drogokat. Sem a kereskedelmet, sem a fogyasztást. Két napot töltöttem ott, és minden anyagot kipróbáltam. Na jó, nem mindent, de sok mindent. A könnyű drogok, a hasis, a marihuána, nem okoznak függőséget. Persze pszichikait igen, azt okozhatnak. De hogy valaki elszív egy jointot… Biztosan kevésbé ártalmas, mint a pálinka, vagy néhány pohár bor – fejti ki véleményét a könyvben Vágó István, majd ennél is tovább megy."

(Vágó István)

Nyugdíjjazzák TGM-et?

Gyászba borult a Népszabadság, miután megtudták, hogy négy kutató után ötödikként feltehetőleg Tamás Gáspár Miklóst is száműzik a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének tagjai közül. Természetesen mindezt "nyugdíjazás" címszó alatt, hiszen a jó öreg TGM idén novemberben tölti be a 62. életévét, így törvényesen ki lehet ebrudalni az Akadémiáról. Hála az égnek, mondhatnánk, de ebben a véleményünkben nem osztozik a Népszabadság és mindenféle politikai és világnézeti különbségekkel magyarázza a baloldal udvari filozófusának vesszőfutását. Akár így van, akár nem véleményem szerint nem az a fő probléma, hogy az anarchista, marxista, szélsőbaloldali "filozófus", aki előszeretettel ír telefonkönyv vastagságú gondolatokat, amiket aztán valamelyik másik nagyokos ki is ad, hanem az, hogy ki engedte be egyáltalán ezt az embert a magyar Tudományos Akadémiára? A fő kérdés azt hiszem nem az, hogy most politikai okokból akarják lapátra tenni, vagy valóban öreg ő már ehhez és csak a javát akarják, hogy 62 évesen ne kelljen már állandóan bemászkálnia az Akadémiára, hanem az, hogy ki volt az aki beengedte oda. Egy közepesen művelt portás még a kapun sem engedné be ezt az alakot nemhogy a Filozófiai Kutatóintézetbe. Ha annak idején lett volna ott legalább egy értelmes ember, akkor most nem menne a cirkusz és nem lehetne TGM-ből mártírt csinálni.  Kíváncsi leszek mindenesetre, hogy tiltakozásul lesz-e valamilyen megmozdulás. Mondjuk a Magyar Tudományos Akadémia épületét nehéz lesz felborítani még TGM-nek is.

Tűrhetetlen

Kern Bandi kifakadt a Blikknek. Nem bírja, sőt egyenesen tűrhetetlennek tartja már azt a hatalmas terhelést, amit ráraknak a Heti Hetes című populista giccsműsorban. Nem bírja már vén fejjel, hogy hétről-hétre követelik tőlük, hogy legyen népszerűbb a műsor, de hát szegény jó Kern Bandi, ha agyon ütik, akkor sem képes egy szint alá menni. Ő kérem minőséget képvisel és tulajdonképpen ebből fakad az ő nagy bánata is, amit mindenki nagy örömére, megosztott az ország vezető bulvármagazinjával. Őtőle ne kérjenek vicces műsort, ne kérjenek tőle "népszerű" műsort hova tovább ne kérjenek holmi vulgárpopuláris szemetet, mert ő azt kikéri magának. Ő, ahogyan fogalmazott, a Heti Hetesből egy értelmiségi műsort szeretne csinálni, egy amolyan tudósklubbot, vagy talán olyat amit Bolgár Gyuriék csinálnak Újságíróklub címen az ATV-n. Azt természetesen nem árulta el, hogy miért nem lehet a Heti Hetesből értelmiségi műsort csinálni, bár az én meglátásom az, drága jó Kern úr, hogy szarból bizony nehéz várat építeni. Márpedig abból az alapanyagból, ami a Heti Hetesnél van szürkeállomány tekintetében, igencsak nehéz lesz bármiféle értelmiségi műsort összehozni. Mindenesetre én drukkolok magának Kern úr, de nagyon azért ne élje bele magát, hogy valaha is értelmiségi műsor lenne a maga műsorából. Ahhoz előbb egy értelmes ember is kéne maguk közé. Márpedig, akinek egy csöpp esze is van messziről elkerüli magukat.

Fogadjon örökbe tíz perc Bolgár Gyurit!

Ezt is megéltük. Valamelyik nap a Klub Rádióban érdekes felhívásra lettem figyelmes. Az egykori SZDSZ-es Kuncze Gábor  szokásos dörmögő hangján felhívást intézett a néphez, nemzeti összefogást sürgetve egy szerinte tarthatatlan helyzet megváltoztatásához. Bevallom őszintén, először a naivitás azt mondatta velem, hogy na végre a nemzetnek oly' sokszor készakarva ártó vén liberálisnak talán öregségére megjött az esze és a jobboldali elfogultsággal és kormánypártisággal egyáltalán nem vádolható rádió e meghatározó alakja a hasonló világnézetű hallgatóit talán egyszer az életben valami valóban nemes ügyben összefogásra buzdítja. De nem csak buzdítja, hanem egyenesen adakozásra szólítja fel. naivitásom már-már odáig terjedt, hogy egyenesen azt képzeltem, hogy talán a kolontári vagy a devecseri vörösiszap áradás károsultjainak a javára szervez gyűjtést a már említett jóember, akár azért mert megszólalt benne és a rádió vezetőségében az együttérzés a fedél nélkül maradt ezrekkel , akár csupán önmaguk reklámozásának céljából, de megmozdult bennük valami. Nos, mint annyiszor ezúttal sem erről volt szó hanem pusztán arról, hogy  a Klub Rádió került olyan helyzetbe, hogy kalapozni kénytelen. Jaj szegények. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is megélem. Annyi jobboldali médium után, aminek a segítségére a kutya sem sietett, most egy baloldali is az ellehetetlenülés szélére került és arra kényszerült, hogy hallgatóitól kénytelen adományokat kérni. Vagy ahogyan ők fogalmazták "örökbe fogadni" néhány percnyi Klub Rádiót.  Egészen pontosan arról van szó, hogy "jelképes"  évi potom tizenkétezer forintért a hallgató szintén jelképesen tizenkét percet fogadhat örökbe. Micsoda élmény lehet,. Azt ugyan nem közölték, hogy ez mit takar valójában, hogy ezzel a tizenkét percnyi Klub Rádióval mi a fenét lehet kezdeni. Nagy valószínűség szerint az égvilágon semmit, pedig már elképzeltem, hogy évente tizenkét percre csak hozzám szólna a selymes hangú Bolgár Gyuri vagy a mindig naprakész Dési János ne adj isten a humor nagyágyúja Gálvölgyi Jancsi. Mindenesetre a magam részéről örülök, hogy ez a rádió a megszűnés szélére került és megélhettem azt, hogy egy valódi baloldali médium adományokért könyörög és akár az Fővárosi Növény és Állatkert, jelképes örökbefogadási akcióba kezd. 

Talán nem véletlen a hasonlóság.

1938. november 5.

1938. november 5.

"Nagy "emberek mondták XI.

"A kurva anyját annak, aki az én magyarságomat kétségbe meri vonni!"

(Ungváry Rudolf, Demokratikus Charta tüntetése, 2010. 11. 02.)

Kommentár:

Engedelmeddel a magam részééről erősen megkérdőjelezném a magyarságodat, kedves Rudi! Amúgy meg a te anyádat!

Csőcselék (A Demokratikus Charta tüntetése 2010. 11. 02.)

 Nem kellett sokáig várni arra, hogy a főbarom összehívja a nyugdíjsasotthonok egy tál babgulyásért megvető lakóit, illetve a panelrengetegek végletekig elhülyített tömegét. Amikor először hallottam a rádió, természetesen független, tudósítóitól, hogy ennek a félbolond, elmekórtani esetnek a hívására "több ezer" ember verődött össze, összeszorult a gyomrom az idegességtől, hogy ebben az országban még mindig ennyi tudatlan agymosott ember él. A videóbejátszás megtekintése után azért némiképp megnyugodtam, mert csak a szokásos buszokkal és mentők tucatjaival a helyszínre utaztatott  csőcselék hangoskodott újfent. Virág Doktorról azonban nem tudtam, hogy ő is ezen szerencsétlen tömeg része, bár olyan hatalmas felfedezésként nem ért az, hogy Kádár-rendszer panel-Dallasának egyik főszereplője megjelent a Gyurcsány által összeordibált rendezvényen.