Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2008. május 7., szerda

Vásárosnaményban velünk volt a város!

(A bejegyzést SEMMILYEN módon nem kommentálnám mivel olyan indulatokat ébresztett bennem hogy azt szavakba nem lehet önteni.)
2008. május 07.


Április 20-án, vasárnap délután éppen befejeztük szokásos megbeszélésünket Nyíregyházán, a Benczúr téri irodában, amikor drámai hatású telefonhívást kaptunk vásárosnaményi és ilki gárdistáinktól:
Vásárosnaményban előző nap két, 19 és 26 éves ilki cigány ki akart fosztani egy lakást, amelynek tulajdonosát, Számel Tibort - aki a város ismert alakja volt - úgy megverték, hogy a mentők már nem tudtak segíteni rajta. A kocsma előtt a járőröző rendőrök igazoltatták a két gonosztevőt, Lakatos Györgyöt és Máté Szilvesztert, így szerencsére hamar lebuktak.

Szem - és fültanúk szerint a két büntetett életű gyilkos már napok óta fogadkozott, hogy magyart fognak ölni!
Jó kiképzést kaptak a magyar büntetés végrehajtási intézetben! Ezt az „okosságot” is megtanulták.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg ezért demonstrációt tartott Vásárosnaményban április 27-én, vasárnap.
A demonstrációt a vásárosnaményi civilek felkérésére szervezte a Jobbik, s csatlakozott hozzá a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg is.

A Magyar Gárda tagjai közül 122-en, míg a Nemzeti Őrseregtől 68 egyenruhás vonult végig Vásárosnamény főutcáján, a polgármesteri hivatalnál beszédek hangzottak el, majd a résztvevők elmentek ahhoz a házhoz is, ahol az aljas, faji alapú, magyarellenes rablógyilkosság történt.

A tiltakozó akcióban az érdeklődőkkel együtt több mint ezren vettek részt, a párt tagjai és szimpatizánsai mellett sokan a helyi lakosok közül is.

A megemlékezés a beregi kisváros vasárnap délutáni programjának meghatározó rendezvényévé vált, amelyen spontán módon részt vett a helyi lakosság jelentős része.
Együtt emlékeztek, együtt tiltakoztak velünk. Tele volt az utca, tele voltak az ablakok emberekkel.

Érdekes és reménykeltő módon a Vásárosnaményi Cigány Kisebbségi Önkormányzat nevében Demeter István elnök lenyilatkozta a sajtónak, hogy a Vásárosnamény területén tartandó demonstráció ellen a vásárosnaményi roma lakosság semmilyen ellenszerveződéssel, demonstrációval nem kíván részt venni.

A város központi parkjában, a Polgármesteri Hivatal ajtaja előtt a megemlékezők közül elsőként Ágoston Tibor református presbiter emlékezett meg arról, hogy a tragikus sorsú elődök után nemrég Számel Tibort is megölték, aki a város ismert alakja volt. Gyakori taps szakította meg a sort, amikor Ágoston Tibor hosszasan sorolta az áldozatokat. Szembe kell nézni a halált osztók brutalitásával – emelte ki a felszólaló.

Lipusz Zsolt a Jobbik szónokaként azt tette szóvá, hogy a kialakult helyzetben nagyon nagy a politikai elit felelőssége. Ostorozta a médiát, amiért akkor megírja a sértett hovatartozását, amikor cigány embert ér támadás, de fordítva már elhallgatja azt.

Főkapitányunk, Dósa István azt kérdezte: miként lehetséges, hogy a gyilkosok természetesnek veszik azt, hogy ölhetnek, rabolhatnak, fosztogathatnak. Ha polgárháborús helyzetet hoznak létre, csak ők húzhatják a rövidebbet ezt be kell látniuk!

Bodrog László, az Őrsereg kommunikációs tisztje felolvasta azt a május 1-jei sajtótájékoztatóra szánt közleményt, amely szerint népszavazást kezdeményez a Nemzeti Őrsereg az ingyen segélyek eltörléséért.

Sajnálatos, hogy a szadeszes polgármester, Jüttner Csaba úr éppen Budapesten számlálgatta a szavazatokat, így nem hallhatta, hogy mi hangzott el a hivatala előtti téren.

Végül a megemlékezők átvonultak ahhoz a házhoz, ahol vérbe fagya találtak rá Számel Tiborra, akinek ősei ajándékozták a város katolikus templomának a harangot és tetemes összeggel járultak hozzá a templom építéséhez.

A rendezvényt óriási tömeg kísérte, és a rendőrség biztosította a rendet.
Egy eltévedt „ember” zajongott csak a rendezvény alatt, de a biztosítást végző rendőrök másodpercek alatt eltávolították a közelből. Ő egyébként közismert figura Naményban, saját bevallása szerint mindig lopott és lopni is fog...

Ezen a vasárnapi délutánon nagyszerű érzés volt Vásárosnaményban gárdistának lenni! A város lakói együtt emlékeztek, tiltakoztak velünk, részt vettek a felvonulásunkon, hangos éljenzéssel és tapssal köszöntöttek mindenütt, ahol az Őrsereggel elvonultunk.

Ismerőseinktől olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy most már mondhatnak a sajtóban a Gárdáról bármit, ők már nem hisznek el semmi rosszat, hiszen saját szemükkel látták és fülükkel hallották, hogy mi is tesz a Magyar Gárda.

Nagy diadal volt!!!

Adjon az Isten szebb jövőt!

Katona Miklós
kapitány
Szabolcs megye

Matematika érettségi 2008

Nemrég olvastam az Interneten, hogy állítólag az idei középszintű matematika érettségi feladatok bizony-bizony nem sikerültek különösképpen bonyolultra. Gondoltam óvatosan kezelem ezt a kérdést, mert ezt a kijelentést Laczkó László, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematika munkaközösségének vezetője tette. Ezt követően, az Oktatási és Kultúrális Minisztérium honlapján kutakodva ráleltem a kérdésekre. Ezekből szemezgetnék. Döntse el mindenki maga, hogy mégis kiknek a szintjéhez igazították Hiller Pistiék ezeket a kérdéssorokat.

2. kérdés:
"Egy 7-tagú társaságban mindenki mindenkivel egyszer kezet fogott. Hány kézfogás
történt?"

4. kérdés:
"Ha fél kilogramm narancs 75 Ft-ba kerül, akkor hány kilogramm narancsot kapunk 300 Ft-ért?"

(Legyünk igazságosak, és szögezzük le, hogy ezen kérdések megfejtéséért mindösszesen 2-2 pontot kapunk Hiller Pistikétől. De akkor meg minek belerakni ilyen idióta kérdéseket? Talán a tolerancia jegyében? Nem tudom.)

2008. május 6., kedd

Gondolatok, egy plakát kapcsán.

Egy korábbi bejegyzés késztetett ezúttal arra, hogy billentyűzetet ragadjak és néhány sorban lejegyezzem azt, amit az ominózus hirdetmény kiváltott belőlem. De mielőtt ezt megtenném, igyekszem röviden leírni miről is van szó.
Az, hogy ebben az országban pénzt, és nem is kevés pénzt, költenek az adófizetők pénzén arra, hogy megpróbálják velünk (becsületes állampolgárokkal) elfogadtatni az elfogadhatatlant, magyarul kísérletet tegyenek arra, hogy a cigány kisebbséget megpróbálják jobb színben feltüntetni, és a velük szembeni vélt, vagy valós ellenérzésünket lehetőleg még csírájában elfolytani közel sem nevezhető újkeletű próbálkozásnak. Már ez a kísérlet önmagában véve sem más, mint egy borzasztó nagy paradoxon, avagy a tyúk és a tojás esete. Már elnézést de mi volt előbb, a cigánybűnözés vagy az irántuk érzett elutasítás? Kérdésem költői természetesen, de talán elgondolkodtató. Szóval ott tartottam, hogy nem újkeletű ez a propaganda kísérlet. Kormánytól függetlenül minden éppn hatalmon (és nem hatalmon) lévő párt igyekszik megfelelni az úgynevezett "európai értékeknek" és igyekszik TOLERANCIÁRA (így csupa nagybetűvel) (ki)oktatni bennünket. Legyünk toleránsak tulajdonképpen mindenkivel; az adót fizetni nem hajlandó kínaitól kezdve, az olaszliszkai tanárt a saját lányai előtt agyonverő cigányokig bezárólag mindenkivel. Az etióptól a hottentottáig. Természetesen a határon túli magyarok ebbe a hatalmas csoportba nem tartoznak bele.

Tolerancia. Ez is egy olyan szó amit valahogy mindig akkor használnak amikor a legkevésbé kéne. Na de térjünk végre a lényegre.


Egy korábbi bejegyzésben láttam egy nagyon érdekes plakátot. A plakát szövege valami olyasmi volt, hogy "
Merjünk sokszínűek lenni, mert az ország romák nélkül szürkébb lenne!" Ez is egy úgymond "tolerancia-plakát" Egy tacepao, ami semmi más célt nem szolgál, mint azt, hogy a járókelőben bűntudatot ébresszen. Újabb náciveszélyt, marhavagon indítást, elgázosítást és még Isten tudja mit vizionáló hirdetény. Szinte tudat alatt sugallja a szerencsétlen műveletlen prolinak, hogy bizony itt valakik (na ugyan kik?) már nem elégszenek meg a romák kirekesztésével, azok eltűntetését, ha úgy jobban tetszik elpusztítását tervezik. Ez a mondat legalábbis ezt sugallja. Mégha feltételes módban íródott is, nem kell nagy ész hozzá, sem egyetemi végzettség ahhoz ,hogy magunk előtt lássuk ahogyan egy alulszocializált prolinak a nem túl tekervényes agyában már szinte pereg a film az újabb holokausztról. Valakik már megint milliókat ölnek abba a mi pénzünkön, hogy toleranciára buzdítsanak, hogy elfogadásra, együttélésre kényszerítsenek, a lelkiismeretet megcélozva.

Lehet én vagyok kissé alulszocializált, de talán nem lenne egyszerűbb az okot megvizsgálni és nem az okozatot feltünteni hibaként?

Azt már nem is említem, hogy az ominózus plakátot a Szerencsejáték RT. finanszírozta az általunk befizetett pénzből. Márpedig én kikérem magamnak azt a pofátlanságot, hogy a pénzemen kioktassanak és megmagyarázzák nekem, hogy kivel, mikor legyek toleráns, kit és hogyan szeressek és fogadjak el. Vegyék el az ő "szocpolitikájukból" az erre szánt pénzt, aztán felőlem (még akkor sem lelkesedek az ötletért) írogathatnak ilyen tacepaókat az aluljárókba vagy a WC falára. Legalább letakarják azt a sok grafitit amit ezek a drága jó "színes" egyének voltak kedvesek a műemlékeinkre felokádni. De adhatnák ezt a pénzt az olaszliszkai tanár családjának is.


Amúgy meg elgondolkodtam egy picit a szövegen.
"Merjünk sokszínűbbek lenni! Az ország romák nélkül szürkébb lenne!" Nos az én véleményem ennél kicsit eltérőbb. A magam részéről sokkal inkább az ellenkezőjét állítanám. Ha úgy vesszük, éppen hogy színesebb lenne. Elég ha csak arra gondolunk, hogy mennyi bronz vagy annak látszó szobor maradna a helyén, mennyi színesfém, rézkábel lenne a rendeltetésének megfelelő helyen. A nemrég ellopott orgonasípokra már ki sem térnék.
De lehet bennem van a hiba.
Nem vagyok elég toleráns.


auschwitzi körséta (II. rész)
az I.rész megtekinthető itt:auschwitzi körséta (I. rész)




Auschwitzi sétánk során a lényegi, fő kérdés, természetesen az úgynevezett gázkamrának nyilvánított épület előtt fogalmazódik meg .Az idegenvezető - már David Cole-nak a múzeum igazgatójával készített 1992-es interjújának tanúsága szerint is - hazugságnak minősülő állítása alapján egy olyan hullakamrát nyilvánítottak embergyilkoló gázkamrának, amelyben soha nem küldtek át Zyklon- B-vel embereket a másvilágra!

Az úgynevezett gázkamrának befelé nyíló, a bolsevista vészkorszak idejéből a hazai szocreál korstílus világából ismert hétvégi házak idejéből megszokott ajtaja van,ráadásul üvegablakkal! Minden kedves olvasó fantáziájára bízom, hogy mennyire életszerű az a történet, miszerint ott embereket gázosítottak el. Ráadásul az amerikai specialista, Fred Leuchter által elvégzett vizsgálatok alapján az auschwitzi „gázkamrák” falán nem találtak cianidmaradványt. Ám Auschwitz kapcsán - ellentétben, más magyar történelmi kérdésekkel, például a Rákóczi- szabadságharccal - nincsen helye a deheroizálásnak, mert ez tabutéma a mai cionista, „fő sodratú” média megmondóembereinek kőbe vésett kinyilatkoztatása alapján! Sőt Németországban és Ausztriában büntetőjogi felelősséggel tartozik azért valaki, ha egy történelmi kérdésről „eretnek” módon mer megnyilatkozni. David Irvinget a magyar Lomnici- féle gazságszolgáltatási gyakorlaton is túltevő osztrák hatóságok lecsukták a semmiért! David Irving kapcsán nem ajvékolni kellene, hanem először is el kellene olvasni a műveit minden történésznek, jogásznak, ügyésznek és bírónak!! Például a drezdai holokausztról írott alapművét, amelyet kötelező olvasmánnyá kellene tenni minden bölcsészkaron, ma Magyarországon és természetesen Ausztriában és Németországban!

A háborús bűnös, Drezdát aljas módon szétbombázó, s ott valóban „holokausztot” előidéző Churchill által romlásba döntött Nagy-Britannia légiereje által 1944 júniusában készített légi felvételek tanúsága alapján - amikor állítólag 600 ezer magyarországi zsidót gázosítottak el - az auschwitzi koncentrációs tábor területén emberek tömeges megsemmisítése nem folyt. Nincsenek az állítólagos gázkamrák előtt kígyózó embersorok, sem pedig kőszén vagy kokszhegyek, amelyek az - 1991-es módosítás utáni - 1.1 millió ember megsemmisítéséhez a krematóriumok fűtése okán szükségesek lettek volna. Továbbá hamuhegyek sincsenek, amelyek a tömeggyilkosság legfőbb tárgyi bizonyítékaiul szolgálhatnának! Van viszont az 1965-ös, tehát az állítólagos rémségek elkövetése után kereken húsz esztendővel bekövetkezett frankfurti peren bemutatott, állítólagos egykori felvétel, amely azt ábrázolja, hogy embereket vagy talán kirakati gumifigurákat hajigáknak a tűzbe. A felvétel hitelességével mindössze annyi a gond, hogy akkoriban még nem léteztek a mai, kicsiny méretű kamerák, így életszerűtlen, hogy a dolgukat példásan ellátó német hatóságok beengedtek volna a tábor területére egy olyan embert, akinek két hónapnyi táborozáshoz szükséges poggyásza van.

A második világháború egy, az aljas bűnöző gonosztevők által világunkra kényszerített hősies összecsapás volt. A zsidók „nemzeti mitológiát” csináltak belőle. Elég volt a holokauszt-vallásukból, az ószövetségi- talmudista, babonás hazugságaikból!

2008. május 5., hétfő

Drága jó középkor: akkor loboghattak a máglyák...

Leköpték a cigány nők, mert nem engedte lopni őket



Dulakodásig fajult a minap négy cigány asszony lopási kísérlete egy siófoki ruhaüzletben, ahol a társaság azzal próbálta elterelni az eladók figyelmét, hogy a polcokról a földre dobálták a boltban található árut.

Az eladók próbálták kizavarni az üzletből a hőzöngő nőket, akik diszkriminációra hivatkozva nem voltak hajlandóak távozni. – A garázdálkodók folyamatosan fenyegetőztek, az egyik eladó begipszelt kezét is megrángatták – mondta Beke Ibolya, a Siófoki Rendőrkapitányság szóvivője.

(na azt tudnak:segélyért sorba állni,diszkriminációra hivatkozni és lopni,csalni,hazudni....."Hát azé' mer' én cigány vóók?" felkiáltással. Igen azért bazdmeg!Ha tudnátok szocializálódni,NORMÁLISAN élni lehet hogy senki sem utálna titeket,de neem devla őrizz tőle!)

A csapat végül akkor adta fel a küzdelmet, amikor az eladók telefonon rendőrt hívtak, távozásuk előtt azonban még arcon köpték az egyik bolti alkalmazottat.
A kiérkező rendőrök még a városközpontban megtalálták a nőket, akinek az sem tetszett, hogy igazoltatták őket, ezért trágárul üvöltöztek a rendőrökkel.

(Vipera ,gumibot elő és agyba(?) főbe verni a mocskokat!!!legközelebb 2-szer meggondolják...)


A Siófoki Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság miatt kezdett nyomozni, és becsületsértés miatt is eljárás indult a bűnöző cigány hárpiák ellen.

(tipp: ejnyebejnyével megússzák...)

HunHír.Hu kommentár: ezt hamar megtanulták, diszkriminációról rikácsolni.

Déli ork-levrov

2008-05-05. 11:24


Sziasztok Kurucok!

Könnyes szemekkel hallgattam mélyérzésű Miniszterelnökünk Május Elsején elrebegett megható beszédét! "Mi, akik reggel hatkor megyünk dolgozni minimálbérért.......stb. stb." Végig peregtek a könnyeim, a végén csak azt nehezményeztem, hogy szeretve tisztelt Vezérünk nem szólt a cigánysághoz! Ugyanis nehéz elhinnem, hogy a "reggel hatkor megyünk dolgozni..." kategóriát jelentő birka néptömeg között a cigányság döntö többsége is ott botorkál közöttünk! Na mindegy, lehet tévedek de írásom nem erről szól. Sokan és sokat foglakozunk a cigánykérdéssel én most máshogy közelítenék.

Induljunk el innen: A társadalmi, együttélési normákat sokféleképpen, sokfajta szempont szerint csoportosíthatjuk, mégis mindenekelőtt két nagy csoportra osztanám. Az egyik csoportba tartoznak a jogi normák, a másik csoportba pedig minden egyéb, együttélést szabályozó nem jogi norma, melyek között elsődleges az erkölcs. Normák! Az emberek többsége azt tekinti „normálisnak", ami az adott korban és időben többek által követhető, gyakorolható. De hogyan fogadjuk az átlagtól eltérő jelenségek beolvadását, és hol a határ? Cigánybűnözés (ami csak Magyarországon nincs) mert a rohadék kékszemű norvégok lopják a kábelt, a templomi orgonák sípjait, fenyegetnek - terrorizálnak kisebb falvakat, gyilkolnak ok nélkül (Szögi tanár úr stb..) miközben " Horváth Aladár, a zámolyi emberölő cigányok és más gazemberek védelmezője, az adónkból élősködő hivatásos uszító és antimagyar fajgyűlölő, a Roma "Polgárjogi Alapítvány" elnöke a Felvonulási téren beszédében kitért arra, hogy "alig tudnak dolgozni" a cigányok és emiatt nem kell csodálkozni a magas bűnözési arányon." (id.Kuruc.info) Nos igaza van Áládárnak, én már nem is csodálkozom. Az átlagostól eltérő egyéni magatartást tekinthetjük deviánsnak, jogi értelemben normaszegésnek. Az eltérő, a „más" megítélése azonban úgy tűnik lényegesen szubjektíven működik Horváth Áládár fejében!

Ha tanult volna mondjuk szociológát, pszichológiát, talán így értelmezné tezsvérei működését: Az antiszociális személyiségjegyek egy statisztikai középérték körül rajzolhatóak meg.

- az egoizmus mindenek általi elsőbbsége,
- a tettekért való felelősség, bűntudat teljes hiánya, elenyésző volta, valamint
- ezen bűntudathiányból fakadó antiszociális, a normákat elutasító magatartás;
- a vágyak azonnali kielégítésének igénye;

A Hare-féle kutatóskála részletesebben felsorakoztatja az antiszociális személyiség legfőbb jellemzőit:

1. Simulékonyság, felületes kedvesség
2. Pszichopátia, vagy korábbi hasonlóságok
3. Egocentrikusság, nagyzoló önértékelés
4. Kóros hazudozás, csalás
5. frusztrációs tolerancia
6. Becstelenség,
7. Bűntudat és megbánás hiánya
8. Érzelemszegénység, emocionális mélység hiánya
9. Élősködő „parazita" életstílus
10. Keménység, empátia hiánya
11. Gyenge viselkedéskontroll
12. Jövőtervezés, reális értékelés teljes hiánya
13. Felelősséghiány a saját tettekért
14. Különböző normaszegések

Nos tisztelt fajvédők, ultraliberális seggfejek, a globálliberalista média talpnyalói, a "közélet promines hölgyei/urai", talán össze kéne vetni a Hare-féle skála paramétereit a cigányság szociokulturális szintjét jellemző magatartási - viselkedési normákkal!, és azonnal megfejthető a Cigánybűnözés.

Ja! majd elfejtettem! Az érthetőség kedvéért Áládárnak ide másolom a pontos definiciót:

Antiszociális személyiségzavar:

"Viselkedése erkölcstelen, felelőtlen, a társadalmi kereteket áthágja, mások érzései számára teljesen érdektelenek, azokba képtelen beleélni magát, a többi ember jogait folyamatosan figyelmen kívül hagyja.

Impulzív aktivitás, alacsony frusztrációs tolerancia jellemzi. Nincs bűntudata, képtelen tanulni a számára kudarcot jelentő tapasztalatokból. Én-központúsága feltűnő, szélsőséges, másokat megalázó viselkedés jellemzi. A társadalmi kereteket áthágja, mások érzései számára teljesen érdektelenek, azokba képtelen beleélni magát, a többi ember jogait folyamatosan figyelmen kívül hagyja. A tudomány ezt nevezi antiszociális személyiségzavarnak." A legszebb, hogy ez klinikai értelemben nem betegség, kvantitatív szempontból eltér az átlagtól, de soha sem éri el a pszichotikus (elmebeteg) szintet.

Az antiszociális személyiségtől a környezet szenved. ( Gyilkos cigány:

"egy kicsit el lett nadrágolva" Szögi Lajos) Magának a rendellenesség tulajdonosának nincs betegségtudata.

Prognózis Kicsi az esélye az antiszociális magatartás terápiás beavatkozással való megváltoztatására. Egyetlen vigasz az lehet, hogy a tünetek 40 éves kor után enyhülnek. Eltűnni nem fognak teljesen, de mérséklődnek.

Adjon az Isten szebb jövőt!



idevágó irások a kurucról:


Sziasztok!

Régóta megdöbbenéssel olvasok a nálunk élösködő indiai cserelények ténykedéseiről.

Egyre jobban azt hiszem én vagyok a hülye,hogy dolgozom adót fizetek és probálok hónapról-hónapra megélni.

A minap egy pest melletti árházba mentem bevásárolni.

Az áruház bejáratánál 2 nagy konténert helyezett ki a Vöröskereszt, hogy aki akar és tud használt ruhát rakhat ki amit a Vöröskereszt a rászorulók között ki tud osztani. Az emberek nagylelküsége és a hétvége miatt mindkettő tele volt így a földön is volt egy-két zsák ruha ami már nem fért bele.Szépen összehajtva zsákokban.

A baj ez után kezdödött két aranyakkal megpakolt ork nöstény vigyorogva jött be az előtérbe felkapott 2 zsákot és szaladtak ki a parkolóba ahol már várta a 3 biztos nem munkában megfáradt segélyszopó kan a fehár Astra kombi melett nyitott csomagtartóval.

Már ez is vérlázitó de az meg pláne,hogy amig én a kocsiba pakoltam amit vásároltam addig a 2 mocsok nöstény 3x fordult.Fényes nappal kora délután és persze ilyenkor sehol egy rendőr vagy egy biztonsági őr.

Abba már nem is gondolok bele,hogy a szegények elöl lopták el a ruhát amit utánna valahol eladnak.

Csak okulásként irom ha valaki ilyen helyre teszi ki azt amit a rászorúlóknak szán nem biztos,hogy célba ér!

Egy országa és jővője miatt félő hazafi!

***

Kedves Kurucok!

Olvasom a ciganyok bortonbe valo dugasanak problemajat.

Nekem lenne egy jobb otletem!

Csinalni kellene egy nagy telepet es azt arammal beelesiteni.

Marmint a keritest.

Mindenki reggel 5-kor kelne es irany a szantofold.

Lehet versenyezni ki kapal gyorssabban,az ehet hamarabb.

Na ha ezzel a kis reggeli tornaval vegeznenek akkor johet az allatok csutakolasa es gondozasa.

Na mar del van de meg ebed sehol.

Na akkor nagy nepi osszefogasban lehet fozni abbol amit megtermeltek .

A felesleget el lehet adni abbol lehet fizetni a szamlakat meg a tobbit.

Na talan majd igy megtanuljak masok keserves munkaja altal ingyen szerzett javakat becsulni.

Szerintem ugy fogjak kerulni a bunozest mint az egeto tuzet.

Mar egy boboz cigi utan is 2 honap minimum kijar nekik.

Eltorulni a megelhetesi bunozest mert ezt sehol nem ismerik csak itt nalunk.

Az allamnak meg nem kerulne semmibe sem mert onellatok.

Nem luxus borton nekik munkatabor akkor majd megtanulnak hol lakik a MAGYAROK ISTENE!!

Szebb jovot es kitartast.

400 cigánnyal kevesebb!! (remélem...)

Megdöbbentő!
Újabb 400 roma döntött úgy, hogy ha nem kap a miniszterelnöktől ÚJ LAKÁST, akkor elhagyja Magyarországot.
Kérdés: Te kapsz új lakást a miniszterelnöktől??
Pedig te dolgozol, ebből kifolyólag jövedelmed közel felét
odaadod az államnak.
És kapsz valamit érte?
Igen:
- Gyönyörű tűzijátékot
- Autópályát amiért fizethetsz (Önöknek építjük az Ön pénzéből)
- Csodálatos lakáshiteleket (ahol csak 25% a hitel, és ha
minimum 400 000 Ft a havi jövedelmed, van is esélyed egy lakásra)
- És nem utolsó sorban kapsz érte szép, új autókban közlekedő
politikusokat, köztisztviselőket, akiket semmi nem érdekel saját magukon kívül.
Tehát ha lehet ne dolgozz !
- Így előbb utóbb lesz szép Mercedes-ed !
- Lesznek több kilós arany nyakláncaid !
- Kapsz segélyt, még ha Mercedes-szel is mész érte !
- Kapsz ingyen jogosítványt ! (láttatok már romát vezetni tanulni ??? )

- Szerepelhetsz jobbnál jobb műsorokban hogy neked milyen
kurva szar az életed.
- És ami a legfontosabb, kimehetsz Franciaországba, mert ugye
te olyan rohadtul üldöztetve érzed magad. De sajnos az már Európa, és nem biztos hogy ott is megúszod munka nélkül!

Ugye mennyivel jobb nekünk!

Mi elvihetjük gyermekeinket a mi pénzünkbol készült fizetős
autópályán a mi pénzünkből épülő nemzeti színházhoz. Mennyivel jobb ez
mint nekik! Hiszen mi jó van abban, ha kapsz lakást, van autód, és
mindezért még csak dolgoznod sem kell!

Ugye nem!!!!!!

Persze hogy nem !

Kérem tehát hogy senki ne próbálja meg ezeket az embereket
lebeszélni a távozásról. Hadd menjenek! Fogynak.
És talán így a pénzedből nem lesz metálzöld mercedes, arany
nyaklánc. Talán egyszer hozzájutsz egy saját lakáshoz. Talán egyszer az
életben elmehetsz úgy egy hosszabb útra hogy nem kell félhavi fizetésedet
autópályadíjra költened.

2008. május 4., vasárnap

Cigánynépszerűsítő plakát

forrás:
http://kuruc.info/r/1/24415/

A plakát szövege:
"Merjünk sokszínűek lenni!Az ország romák nélkül szürkébb lenne!"

Mit jelent a sokszínűség?

Például, öregek kirablása
autófeltörés
bolti lopás
lincselés
kábellopás
nemi erőszak
falopás
zsebelés a villamoson?
Akkor inkább már szürke maradnék...


Még több pénzt a zsidóknak, bemondásra is!

Még több pénzt a zsidóknak, bemondásra is! - követeli tőlünk Amerika + olvasók
2008-05-02. 18:47




Amerikai kongresszusi képviselők levélben kérték a magyar kormányt, hogy biztosítsa a "magyar holokauszt"-túlélők és örököseik (és örököseik örökösei, és örökösei örököseinek örökösei stb.) npluszn-ik kárpótlását.

A 21 képviselő arra hívta föl a figyelmet, hogy a program ügyintézése túlságosan bonyolult, a szükséges dokumentumok beszerzése pedig sokszor akadályokba ütközik. (S így esetleg nem kaphat annyi munkatábort nem is látott zsidó potyapénzt, amennyi kaphatna - a szerk.)

A Draskovics Tibor igazságügyi miniszternek címzett levélben emlékeztetnek arra, hogy az amerikai holokauszt-túlélőknek és családjaiknak több mint 17.000 igényét tartják nyilván, de csak elhanyagolható kisebbségük volt képes beszerezni a dokumentumokat.

Természetesen nem esik szó a közel egymillió magyar szovjet gulágra deportálásában, illetve kitelepítésében, kifosztásában, vagy meggyilkolásában jelentős szerepet játszó ÁVÓ-s zsidókról és áldozataik kárpótlásáról.

Mellesleg az ötvenes évek magyarellenes numerus claususa nem csak sokkal több embert érintett a Kun-Kohn-diktatúra rémtettei után érthetően bevezetett 1920-as numerus claususnál, de azt, ellentétben a Horthy-korszak túl liberális gyakorlatával, Rákosi-Rosenfeldék kíméletlenül betartatták. Magyarok millió voltak kizárva karrierből, állásokból, egyetemekről, utazási lehetőségekből. Az antimagyar numerus clausus, csökkenő kiterjedtséggel ugyan, de a nyolcvanas évekig érvényben volt, amikor még mindig előnyben részesítették a zsidó-komcsi-pártfunkci banda csemetéit mindenütt.

Olvasók: legyünk mindannyian holokamu-túlélők és leszármazottak

Az amerikaiak "holokauszttúlélőknek" és családjaiknak több mint 17.000 igényét tartják nyilván, de csak elhanyagolható kisebbségük volt képes beszerezni a szükséges dokumentumokat. Az amerikai képviselők ezért szorgalmazzák: a magyar kormány tegye egyértelművé, hogy a program elfogadja az eskü alatt tett nyilatkozatot az eredeti okiratok helyett, ahogy erre korábban ígéretet kaptak a washingtoni magyar nagykövetségen a holokauszttúlélőket segítő szervezetek.

No akkor induljunk esküdni, hiszen miután nincs hollókoszt, így minden ma élő ember túlélőnek számít, és tegyünk erre esküt, majd várjuk a kormánytól az ingyenpénzt.
Megkérdezném, a leszármazottakat miért és kinek kellene kárpótolni? Annak, aki a háború után született? Milyen okból? Ha meghal az utolsó lágerből szabadult akkor mire fognak még pénzt kunyerálni?
(Kuruc.info: ötletekben nem lesz hiány, ne aggódjon. Évtizedek óta pumpolnak csak ezen a címen, és még évszázadokig akarnak minimum - a szerk.)

A. N.

Másik olvasó:

Felvirradt a nap!

Kedves magyar testvéreim! Itt az idő! Aki teheti, mar ma menjen be a hivatalba, hogy ki ne csússzunk a 17000 fot számláló limitből. Csak annyit kell mondanunk,hogy valamelyik rokonunkat elvitték lágerbe, s ott kegyetlenul, álnokul, mocsokban, embertelen körulmények között megölték oket, gázkamrában, halálra éheztetvén, halálra dolgoztatván, végül is mindegy, csak a fantázia szab határt, es kapunk karpotlast. Bizony ám!! Úgy nez ki, hogy hamarosan semmi bizonyiték nem kell, elég, ha megesküszünk rá! Na, mit szóltok?
Azt hiszem, én is beballagok, utana beküldöm 3 eves unokahúgomat, elvégre ő is örökös, és összeszedünk egy kis pénzt!
Végre egy igazán becsületes, emberebaráti torvényjavaslat, mely újra felemelheti hazánkat a gazdasagi csődből! Köszönjük, tisztelt amerikai kongresszusi képviselők!

V. Z.

Tisztelt Kurucok!

Magához a kárpótlás létjogosultságához nem kívánok hozzászólni - megtették azt már előttem elegen.
De hogy ezt pont az USA erőlteti? Ők miért nem adnak eskü ellenében kárpótlást az összes indián leszármazottnak? Vagy a négereknek?
Ne játsszon már Világrendőr és Nagy Megmondó szerepet! Nem beszélve arról, hogy ha ez tényleg megvalósulna, akkor kiderülne, hogy gyakorlatilag az öszes cigány is kárpótlásra jogosult - ha kell, a gyerekük életére is megesküsznek majd.

Üdvözlettel:
Szűcs László

(kuruc.info - MR nyomán)

2008. május 2., péntek

Auschwitzi körséta (I. rész)

Auschwitzi körséta (I. rész)
2008. április 30. 15:25
HunHír.Hu

Minden magyar hazafinak kötelező legalább életében egyszer megtekintenie az auschwitzi koncentrációs tábor területén berendezett múzeumot. A központi tábor (Auschwitz-I ) területére lépve meglehetősen békebeli hangulat lesz úrrá a látogatón, akinek még a Monarchia idején emelt egykori laktanya barátságos téglaépületei mentén, árnyat adó fasorok megnyugtató hűvösségében vezet az útja. a tábor belseje felé.

Az idegenvezetőktől természetesen a hivatalos tűzáldozat-vallás megkérdőjelezhetetlen dogmájának rövid kivonatát kapja az ember. A hollywoodi giccsen szocializálódott amerikai átlagpolgár első kérdése–az idegenvezető közlése alapján–az egykori koncentrációs tábor területére lépve az, hogy a bejárattól jobbra található tizenkét kéményes épület vajon a krematórium-e. A kérdésre meglehetősen prózai a válasz: nem, az a konyha épülete volt. A tábor bejárása során aztán a szerencsétlen látogató bőségesen kap a Hitchcock filmjeinek hangulatát idéző horrorborzalmakból. Emberi hajhegyek–1945 után(!) beszerzett– bőröndök, ruhák, használati tárgyak sokaságának közszemlére tételével kívánják illusztrálni azt az apokaliptikus szenvedést, amelyen a zsidóság az ún. holokauszt során átment. Fényképek kiállításával is sokkolják a gyanútlan látogatót. Az egyik tárlóban egy zsidó fiatalasszony fényképei láthatók, az egyik a deportálás előtt, a másik az auschwitzi tábor szovjetek általi megszállásának napjaiban készült.

Az egykor egészséges, vonzó megjelenésű nő 1945-ben szánalmas csontkollekció, emberi roncs. E kép kiállításával a múzeum munkatársai maguk tagadják az ún. holokausztot, hiszen ilyen mértékű, leromlott egészségi állapotba hónapok, esetleg évek alatt jut valaki,márpedig a tűzáldozat-vallás felkent papjainak megfellebezhetetlen kinyilatkoztatása alapján úgy tanultuk,hogy a táborokat őrző SS-állomány tagjai a gyengéket, munkaképteleneket rögtön a táborba érkezésük után, az ún. szelekció után elgázosították Zyklon-B-vel. E ponton meg kell említeni azt a tényt is, hogy „jeles” prózaírónk, Imre Kertész is holokauszttagadó. A Sorstalanság című–esztétikai szempontból egyszerűen értékelhetetlen–Nobel díjas művében ugyanis azt olvashatjuk, hogy a tizenéves főhős, Köves Gyuri, megbetegedve a tábori kórházba kerül.(Attól az apróságtól most tekintsünk el, hogy a regény alapján készült filmváltozatban a kórházi párnahuzaton a „Waffen-SS” felirat látható. A Waffen-SS soha nem őrzött tábort. A fronton, a legsúlyosabb harci helyzetekben vetették be árja, férfias katonáit. Nem kértek és nem is adtak kegyelmet, inkább hősként elestek.) Ott tisztességes orvosi ellátásban részesül. Miért nem az állítólagos gázkamrába viszik mint hasznavehetetlen, munkaképtelen biohulladékot? Az idegenvezetők megmutatják a kivégzés falát is, ahol a renitens táborlakókat géppisztoly-sortűzzel küldték át a másvilágra. A csupán egyetlen téglasorból álló fallal mindössze annyi a gond, hogy amennyiben ott rendszeresen kivégzéseket tartottak volna, ott ma nem lenne téglafal, azon egyszerű fizikai törvény következtében, hogy az első sortűz után pozdorjává lyukadt volna az a bizonyos fal.

Ilyen előzmények után érkezik el a látogató a „gázkamrá”-hoz. Ott a szerencsétlen, megvezetett, a második világháború történetében teljesen tájékozatlan turista bármit elhisz már. David Cole-nak, az 1992-ben, az auschwitzi múzeum igazgatójával készített interjújának ismerete nélkül is a gondolkodó emberben több, politikailag nem korrekt, pofátlan kérdés is felvetődik .Ezek „eretnek” kérdések, de fel kell őket tenni, és most már végre válaszolni is kell rájuk. Ám most már őszintén!

Lipusz Zsolt
középiskolai tanár
Jobbik-alelnök
Nyíregyháza

Huszár Mária: Magyarország ébredj!

Orgiát ül a hatalom,
neki semmi, a törvény
sem szab már gátat,
népet, hazát nyomorít,
árvát szegényt szomorít.

Vigyázzatok hatalmasok,
ébred a nép és egyre nagyobb,
a szabadság ősi vágya.
Októberben legyőzettünk,
márciusban újra kezdünk.

Összeszorítottam az öklöm,
markomba mart a körmöm.
Szikrázó szemmel szorítottam
a számat, hogy ki ne mondjam
az ezernyi vádat.

De elég, elég, elég!
A világba kiáltom,
a türelemnek vége!
Ébredj Magyarország
megalázott népe!

A Himnuszt és a Szózatot
még nem vették el tőlünk,
életünkre Isten áldását kérjük,
Árpád-sávos zászlóinkat
hittel, szívvel védjük.

Szidják és mocskolják,
azt mondják nyilas,
antiszemita jelkép,
Árpád apánk hős szelleme,
állj most ide mellénk!

Boldogasszony Anyánk,
édes szép Máriánk,
segitsd ezt a népet,
akit István király
hittel adott Néked.

Hazudtak, raboltak,
ízekre szaggattak,
egy büszke, szép nemzetet
koldússá nyomorítottak.
Édes Hazám ébredj!

Trianonban a magyar hont,
szerte-szét osztották,
most a hatalmasok
befektetőknek a maradékot
"jó pénzen" -eladják!

Feldarabolt, megalázott,
kifosztott és meggyalázott,
-bár egykor Európára vigyázott-
mégis bűnös nemzetnek kikiáltott,
Magyarország ébredj!

Hősi tetteidet sorra eltitkolták,
dicső múltunkat meghamisították.
Tanuljuk hát újra a történelmet,
a győztesnek nincs mindig igaza,
él még e Nemzet, él még a Haza!

Magyarország ébredj!
2007.12.30.

A MÖM nyílt válasza Léderer Andrásnak és az Új (De)generációnak

Mélyen tisztelt Léderer Úr, és tisztelt SZDSZ Új (De)generáció!

Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy burkolt, ámde cinikus és
provokatív fellépésük, melyről egy internetes hírportálon keresztül
szereztünk tudomást, meglepett bennünket, hiszen ezt is vártuk
Önöktől. Azt már eddig is tudtuk, hogy a napjainkban oly jellemző
társadalmi dualizmus és megosztottság az Önök számára csak
számháborúsdi, a napi politikát pedig szimpla játszótérnek tekintik
(ez meg is látszik az ország állapotán...), ám van néhány dolog,
melyre úgy véljük, emlékeztetnünk kell Önöket!

Először: Köszönjük, hogy játékokkal szerettek volna "kedveskedni"
nekünk, de nem nekünk lett volna szükségünk a gyerekszobára, mert
minket gyermekkorunkban a szüleink sok mindenre megtanítottak, amit
Önök, "szabad madarak" legfeljebb csak hírből ismerhetnek. Megtanultuk
egyebek mellett azt is, hogy ne bántsuk, ne nyomjuk el és ne üldözzük
az idegeneket, amíg azok vendégszeretetünkkel vissza nem élnek. Ezt
elméletileg Önnek is tanulnia kellett (volna?), mert a Lauder iskolában
feltehetően nagy gondot fordítanak a Tóra ismeretére is. Ezek szerint
lehet, hogy mégsem...

Másodszor: A helyszínre érkezve az említett játékokat mi már nem
találtuk meg. Végül mégis elvitték, hogy meleg szavazóikkal és
szimpatizánsaikkal egy kicsit "homokozhassanak", vagy inkább azért
vitték el, hogy a várható politikai jövőjükkel kapcsolatban
építgessék saját kis homokváraikat?

A szokásos magyarországi "fasiszta veszélyről" alkotott véleményéhez
annyit fűznénk hozzá, hogy sem ma, sem a múltban nem léteztek
Magyarországon bejegyzett "fasiszta" szervezetek. Nálunk, Magyarországon
csak hungarista csoportok voltak és vannak, s bár tisztában vagyunk
azzal, hogy a Lauder Javne értékrendje szerint felcseperedett és
szocializálódott emberek számára a kettő "egy kutya", mi azért úgy
gondoljuk, hogy a lényeges különbségekre való tekintettel nem ártana,
ha nem kevernék a szezont a fazonnal. Önök ugyanis ily módon az oktalan
és paranoiás halászokra emlékeztetnek, akik az első uszony
látványára cápaveszélyt kiáltanak és a sarokba kuporodva szigonyt
ragadnak, nem törődve azzal, hogy a vízből kiálló uszony vajon
valóban cápáé-e, vagy történetesen - mondjuk - csak egy egyszerű
palackorrú delfiné. Ennek persze meg is lehet az eredménye, mivel a
hajó és a halászat addig sem halad tovább, s így a halászok
családjai estére éhesek maradnak...

Megjegyeznénk ugyanakkor azt is, hogy véleményünk szerint nem a
"politikailag korrekt" sajtó által mesterségesen démonizált hungarista
csoportok veszélyeztetik a magyar életet, hanem Önök! Ráadásul ezen
nézetünkkel nem vagyunk egyedül, mert napról-napra növekszik azok
tábora, akik hozzánk hasonlóan nemhogy az ország vezetését, de még
házi kedvenceik őrzését sem mernék Önökre bízni! Az átlagember
még a saját telkéről leszedett káposztáját is előbb bízná egy
kecskére, mint Önökre, mert tudná, hogy Önök csak a nyakára
küldenék a fináncokat és az adóhatóságot, míg a káposztát a
kecskére bízva legalább tudná, hogy legrosszabb esetben az állat
jóllakna...

Mivel Önök voltak olyan kedvesek, hogy játéklehetőséget szerettek
volna biztosítani számunkra, és mivel szemlátomást a politikai életet
Önök csupán egy nagy játszótérnek tekintik, most mi is teszünk
Önök felé egy "kedves" gesztust: Emlékeztetjük Önöket azokra az
alapvető és íratlan illemszabályokra, amelyek betartása a napi
politikai élet játszóterén alapvető fontosságú lenne. Kérjük,
olvassák el türelmesen ezt a kis "emlékeztetőt", és jusson eszükbe az
is, hogy a politika nem holmi játszótér, s még kevésbé "homokozó"...

1. Mocskolódás előtt és után egyaránt tisztálkodj, de lehetőleg ne
csak a kezeidet tartsd tisztán! Van szád is...

2. Elhatárolódni, a társadalmat tematizálni és abban gyűlöletet
szítani, nácizni, valamint másokat megbélyegező "antifasiszta"
piknikeket szervezni és azokon részt venni az országépítő munka
álcája mögött TILOS! (Pláne munkaidőben, amikor ezer és egy más
sokkal fontosabb dolgod is lenne, amelyek intézésével az általad
megtévesztett magyar választópolgárok tömegei megbíztak...)

3. Ne vonulj ízléstelen, félmeztelenül vonagló homoszexuálisokkal
súlyos közpénzeken az utcára, és ne tereld őket a belvárosba, mert
senki sem kíváncsi rátok - főként a kisgyermekes édesanyák nem...

4. Pajtásod "játékát" ne vedd a szádba, és te se tedd a sajátodat az
övébe! Ha mégis megtennéd, kérünk, kímélj meg minket ennek
"részleteitől" és világgá kürtölésétől, mert ez csak rátok,
kettőtökre tartozik!

5. Vigyázz a másként gondolkodó és más értékrendet valló
honfitársadra! Ha már egyszer a "tolerancia" hívének vallod magad, ne
feledd, hogy honfitársad nemzeti érzelme is egyfajta másság! Ha erről
mégis megfeledkeznél, akkor ne csodálkozz, ne sipákolj és ne
"kurvaistenezz", ha emberi méltóságában megsértett honfitársad
véletlenül elkenné a szádat...

6. Hazugságokkal és csalással nyert politikai hatalmad gyakorlása
közben ne gyalázd honfitársad keresztény vallását (főleg, ha
ugyanezt várod el tőle is!), ne kiáltsd ki kollektív bűnösnek,
kiváltképp ne mocskold és ne feketítsd be azokat, akik nem az általad
preferált etnikai, vallási vagy szexuális orientációt valló csoportba
tartoznak! (Már csak azért se cselekedj így, mert a tőlük lopott,
rabolt ill. kicsalt adóforintokból él(ősköd)sz, így könnyen
meglehet, hogy valójában ők a csendes, "békés többség", és te vagy
az erőszakos, uszító, békétlen kisebbség...)

7. Kérjük, gondolj a többi honfitársadra is, és ne add el kórházait,
ne tedd tönkre iskoláit és ne rabolj tőle többet annál, mint amit
még elviselni képes! Ne add el és ne szolgáltasd ki országát a
nemzetközi nagytőkének - még akkor sem, ha a vevő történetesen a
"testvéred"...

Azt mondják, hogy "nem kérnek a nácikból"? Mi viszont a cionista
gyarmatosítókból, no meg a képmutató, önjelölt "antifasiszta"
álpartizánokból nem kérünk! Őszintén reméljük, hogy fenti
"emlékeztetőnket" legalább részben fontolóra veszi majd az SZDSZ és
az Új (De)generáció, és megkísérel majd felhagyni kultúra- és
országromboló tevékenységével, bár illúzióink természetesen ezzel
kapcsolatban sincsenek. Ameddig az SZDSZ mérgezi, tematizálja és
polarizálja a magyar közéletet, addig a törvény adta
lehetőségeinkkel élve a Magyar Önvédelmi Mozgalom továbbra is
folytatni fogja küzdelmét - magyar önvédelemből!

Üdvözlettel:
Magyar Önvédelmi Mozgalom
2008. május 1.

--
Eredeti cikk:
http://www.magyaronvedelem.hu/irasok/may/valasz_lederernek.html

Honlap:
http://www.magyaronvedelem.hu

2008. május 1., csütörtök

ingyen segíly eltörlése

forrás:http://kuruc.info/r/2/24268/
Népszavazást kezdeményez a Nemzeti Őrsereg az ingyen segíly eltörléséért
2008-05-01. 07:47


Természetesen népszavazást fogunk kezdeményezni, ezt szolgálja az aláírásgyűjtés! Két hete, Nyírkátán bejelentettük. Jogász már vizsgálja a kérdést - pontosít a szerkesztőségünk által megfogalmazott enyhe kritikát követően a Nemzeti Őrsereg illetékese, Bodrog László. Tehát elvileg vagy gyakorlatilag is lehetőség nyílhat az élősködők magyar zsebből történő eltartásának leállítására. A magyarellenes hatalom és várhatóan az "ellenzék" is mindent meg fog tenni, hogy ne írhassák ki a népszavazást, de mi drukkolunk.

Felnőtt egy generáció, melynek tagjai soha senkit nem láttak dolgozni a családjukban. Azt gondolják, hogy nekik ingyen jár minden olyan földi jó, amit más ember fáradságos munkával teremt elő. Ezen az áldatlan állapoton változtatni kell - írja a Nemzeti Őrsereg kommunikációs tisztje, Bodrog László a Kuruc.info olvasóihoz címzett május 1-jei levelében. Alább található a teljes szöveg.



Kedves Olvasók!

Ismét ránk szakadt egy hosszú hétvége. Most éppen május 1-je, a Munka ünnepe miatt alakult így a helyzet. A többség ilyenkor pihen, elmegy majálisozni, kirándulni, vagy a kis kertjében keres magának kikapcsolódást. Így ünnepelünk. De sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk! Van egy olyan, egyre szélesedő rétege a társadalomnak, amely nem tudott bekapcsolódni a munka világába.


Bodrog László
Felnőtt egy generáció, melynek tagjai soha senkit nem láttak dolgozni a családjukban.

Számukra semmit nem jelent a Munka ünnepe. Ezek a félrevezetett emberek azt gondolják, hogy nekik ingyen jár minden olyan földi jó, amit más ember fáradságos munkával teremt elő. Nem tudják, hogy az ő javaik is mások munkájából származnak, mások dolgoznak helyettük, ők pedig eltartottak. Ezek az emberek nem tudnak velünk ünnepelni május 1-jén, hiszen nem értik, mit ünneplünk.

Ezen az áldatlan állapoton változtatni kell! Felnőtt, munkaképes emberként segélyekből élni megalázó állapot még akkor is, ha a támogatottak ezt nem így érzik. A törvényalkotók figyelmét a sok más fontos teendőjük mellett bizonyára elkerülte ez a kérdés, ezért munkájukat megkönnyítendő aláírásgyűjtést kezdeményezünk!

Ebben a formában szeretnénk annak a véleményünknek hangot adni, hogy mindenféle szociális juttatást munkához kössenek! A segélyek drasztikus csökkentésével, illetve megszüntetésével kötelezzenek mindenkit munkára!


Egy rajongójuk.
Ő biztos segíteni fog.
Tudjuk, hogy követelésünk törvényes hátterének kidolgozása nem kis feladat, megfelelő számú munkahely teremtésének ösztönzése (pl. jelentős adócsökkentéssel) szintén nagy kihívás. De úgy gondoljuk, hogy tisztelt képviselőink azért kapják a fizetésüket, hogy a szükséges törvényeket megalkossák. Az a munkájuk, hogy törvényeket hozzanak olyan kérdésekben, melyek hosszú távra meghatározzák a Nemzet sorsát. Úgy látjuk, nagyon jót tenne ennek az elkeseredett, helyzetét szinte reménytelennek látó nép lelkületének, ha jövőre már senki sem élne segélyekből, hanem az elvégzett munkája után kapná meg a jól megérdemelt fizetését. Így az egész társadalom békében együtt ünnepelhetne!

Éljen Május 1-je, a Munka ünnepe!

Bodrog László
a Nemzeti Őrsereg
kommunikációs tisztje

Kuruc.info: szerintünk inkább népszavazást kellene rendezni a kérdésről és majd ahhoz gyűjteni az aláírásokat, ezt legalább 80% támogatná, a cionista, drog-, buzerancia és bűnözéspárti SZDSZ-es söpredéket, valamint a cigányokat leszámítva gyakorlatilag mindenki. (A kérdés időközben rendeződött, az Őrsereg népszavazást kíván kezdeményezni)

A cionista áfium ellen való orvosság

Belehazudnak a pofánkba! Megtehetik, hisz minden az ő kezükben van. Uszítanak egyre vadabb harci dühvel, mert mi magyarok a végtelenségig béketűrőek vagyunk.

Izrael után talán nálunk, a Kárpát-medencében a legagresszívabb a cionizmus, mert tudják, hogy itt - elsősorban a politikai hatalomnak köszönhetően - mindent megtehetnek büntetlenül.
Sokkal többen voltunk magyarok a Hollán Ernő utcában, de nem ezt mondja a Kossuth Rádió és a TV2, a többi cion-szócsőről már nem is beszélve. Ez volt az első nagy zsidó-"palesztin" (magyar) konfliktus, amire azért valljuk be őszintén, nagy szüksége volt az MSZP-SZDSZ-nek. Csapdahelyzetbe kerültünk, amit nem lehetett kikerülni. Ha meghátrálunk, akkor azt mondják, győztek, elijesztettek minket, mert hazamentek a "nácik". Így meg ebből fognak élni. Az "antifasizmus" tartja össze őket, újjáélesztették egyik pillanatról a másikra Demokratikus Chartát, erről cikkez a Népszava. Az átlagembert, aki nincs elegendő információ birtokában az orránál fogva vezetik.

A napokban kezembe került Hóman Bálint, Magyar Királyi Vallás-és Közoktatásügyi Miniszter megbízásából kiadott 1942-es nemzetismereti könyve "Hazánk" címmel. Ebből szerezhették meg az elengedhetetlen alapismereteket fiataljaink a hazáról, a föld fogalmáról, és az életterünkről, művelődésünkről, történelmünkről is mindent megtudhattak. A kereskedelmi csatornák helyett ezen szocializálódtak nagyapáink.
Egyetlen orvosságunk a gyökerekhez való visszatérés. A betegség felismerése első lépés, hogy eredményes lehessen a gyógyítás. Ami igaz volt 1942-ben, az ma sajnos hatványozottabban fájdalom.

Miközben a zsidó kisebbség kisebbsége veri a mellét, hogy ők mennyire "öntudatos magyarok", megszerezték, kisajátították országunkat. A cionista irányítás most már nemcsak a sajtóban, az irodalomban, a művészeti intézményekben és az iparban van jelen, hanem a valóban szélsőséges politikai hatalom segítségével (SZDSZ) kihúzzák lábunk alól a földet, hazánkat is.

Tegnap bebizonyosodott, hogy Gyurcsánynak és az SZDSZ-nek még akkora támogatottsága sincs, mint az úgynevezett "szélsőjobbnak". A jogtalanul tüntetgető "antifasisztáknak" mindent megengedett ebben az országban, mert a "sorstalanokra" felsőbbrendű jogszabályok vonatkoznak.
A cionizmus megszerezte a hatalmát a rendőrség felett is. Az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök olyan szellemi színvonalat képviselnek, amely ellen csak Raffay Ernő gondolataival lehet gyógymódot találni. Szélnek kell ereszteni a léhűtők 90%-át, ebből következően új rendvédelemre van szükség. Egyszerűen alkalmatlanok, mert ezek a rend héber őrei buta bábok.

A BUD 300-as egyenruhás vállalja, hogy buzeráns, a 24.734-esen látszik idegbetegsége, ráadásul elismerte, hogy a TV2-n és az RTL Klubon kívül mást nem is néz, csak Népszabadságot olvas. (Nem Hóman Bálintot, akiről azt sem tudja kicsoda, hiszen a körözési listán nincs rajta...) A rendőrök egyben egyetértettek velünk: A minket "lefasisztázó" Hír-TV-t legalább annyira utálják, mint mi... A tegnapi napon a vulgáris, egyáltalán nem szélsőséges, MSZP-sek arcszerkezetének kinézetével viccelődő cionista Horn Gábor biztos elkedvtelenedett.

Szembejött világoskék ingecskéjében. A CBA előtt taliztunk, a Falk Miksa utcában volt "randink". Miután önként megindult a rakpart felé, szerintünk egyszerűen könnyített magán (becsinált a nadrágjába), sietősen menekülőre fogta; érezte az orvosság hatását. Nem kellene annyi csúnya dolgot mondani, "lefasisztázni" a magyarokat, akkor az ürítés egészséges körülmények között is létrejöhetne...

A cionista áfium elleni orvoslást a Magyar Önvédelmi Mozgalom folytatja.
Április 30-án szerdán, 18 órától az SZDSZ pártiroda előtt tüntetünk majd a Gizella utcában. Elég volt azokból a cionistákból, akik az országunkra rátették mocskos kezeiket! Takarodjon az SZDSZ, Gyurcsánnyal és az MSZP-vel együtt! Minden "palesztin" ellenállót várunk - magyar önvédelemből...

Kovács Géza
A Magyar Önvédelmi Mozgalom tiszteletbeli elnöke
2008. április 12.

A Nemzeti Őrsereg és a Magyar Gárda Vásárosnaményban

http://video.szon.hu/members.szon_szerkesztoseg/vasarosnameny-magyar-garda-emberoles-tiltakozas.wmv/@@viewer.html