Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2010. november 22., hétfő

Antifasiszták demonstráltak a Károlyi-szobornál



Vasárnap délután az ANTIFA (Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége) tüntetést szervezett Budapesten a Károlyi-szobornál, "az első magyar köztársaság elnöke szobrának védelmében". Ezen a néhány száz főt összecsődítő rendezvényen szónoklatot tartott többek között: Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Márton László író és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Szép kis lista és meglehetősen beszédes. Természetesen mindegyikük másként fogta fel a Károlyi Mihály személyét mélyen elítélő és a Parlamanet előtt álló szobrának mihamarabbi eltávolítását követelők indítékát, ám Károlyi valódi bűneit természetesen egyikük sem említette meg. Feldmájer, magától értetődően, az ilyenkor szokásos antiszemita lemezt pörgette mondván, hogy aki Károlyi szobrát el akarja távolítani az Országház elől és egyáltalán akinek bármi baja van Károlyival az antiszemita és zsidógyűlölő,  továbbá, hogy az első miniszterelnököt ért támadás  nem más, mint "nyílt és világos támadás a zsidóság és az egyenlőség eszméje ellen." Aztán színre lépett a Magyar Tudományos Akadémia épületéből eltanácsolt Tamás Gáspár Miklós "filozófus", aki pedig kijelentette hogy "Károlyi valóban "áruló" volt, elárulta azt a történelmi osztályt, amihez tartozott és a parasztság oldalára állt, ezért üldözik ma is. Elutasítjuk azoknak az "intellektuális gyávaságát", akik nem tudnak mást kitalálni, mint a több száz éves sérelmek felhánytorgatása, és a bűnbakok újbóli sárba tiprása."


A tüntető tömeg  pedig szokás szerint éljenzett és mélységesen egyet értett azzal a ( finoman szólva is) mérhetetlen hazugsággal, amit Károlyi szellemi örökösei a z első miniszterelnökről összehordtak. Még felsorolni is nehéz lenne mindazt a rattenes kárt, amit Károlyi Mihály miniszterelnöksége illetve köztársasági elnöksége alatt (1918. október 31. - 1919. március 20.) okozott az országnak, ami végül Trianonhoz vezetett. Elég csak ha megemlítjük, hogy az ő miniszterelnöksége idején lett hadügyminiszter Linder Béla, aki az első világháború kellős közepén kijelentette, hogy „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”. Ennek folyományaként természetesen le is szerelték a teljes magyar hadsereget, minek következtében a románok Budapestig jöhettek és akiket közben természetesen teljesen kirabolták az országot és vagonszám hordtak ki mindent, amit lehetett. Bűne volt ellenfelének, a kor talán legnagyobb politikusának, gróf Tisza Istvánnak a megyilkoltatása, hogy az olyan kijelentéseiről, mint az, hogy:
"Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország; mikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, mire köztársasági elnök leszek és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állni az ország, mire király leszek." már ne is beszéljünk.


Károlyi bűneit természetesen még nagyon hosszan lehetne sorolni, de azt hiszem ennyi talán elegendő ahhoz,  hogy kibújjon a szög a zsákból és mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, milyen ember is volt a "vörös gróf" valójában illetve azt, hogy miért kívánja minden jóérzésű ember azt, hogy ennek a politikusnak még jóindulattal sem nevezhető embernek ne lehessen szobra egyetlen magyar településen se, a Parlament előtt meg pláne!

2010. november 20., szombat

"Nagy "emberek mondták XIII.


"– Benáresznek hívták – ma Varanasi – azt a várost, ahol bizonyos keretek között nem tiltották a drogokat. Sem a kereskedelmet, sem a fogyasztást. Két napot töltöttem ott, és minden anyagot kipróbáltam. Na jó, nem mindent, de sok mindent. A könnyű drogok, a hasis, a marihuána, nem okoznak függőséget. Persze pszichikait igen, azt okozhatnak. De hogy valaki elszív egy jointot… Biztosan kevésbé ártalmas, mint a pálinka, vagy néhány pohár bor – fejti ki véleményét a könyvben Vágó István, majd ennél is tovább megy."
(Vágó István)

2010. november 12., péntek

Nyugdíjjazzák TGM-et?



Gyászba borult a Népszabadság, miután megtudták, hogy négy kutató után ötödikként feltehetőleg Tamás Gáspár Miklóst is száműzik a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének tagjai közül. Természetesen mindezt "nyugdíjazás" címszó alatt, hiszen a jó öreg TGM idén novemberben tölti be a 62. életévét, így törvényesen ki lehet ebrudalni az Akadémiáról. Hála az égnek, mondhatnánk, de ebben a véleményünkben nem osztozik a Népszabadság és mindenféle politikai és világnézeti különbségekkel magyarázza a baloldal udvari filozófusának vesszőfutását. Akár így van, akár nem véleményem szerint nem az a fő probléma, hogy az anarchista, marxista, szélsőbaloldali "filozófus", aki előszeretettel ír telefonkönyv vastagságú gondolatokat, amiket aztán valamelyik másik nagyokos ki is ad, hanem az, hogy ki engedte be egyáltalán ezt az embert a magyar Tudományos Akadémiára? A fő kérdés azt hiszem nem az, hogy most politikai okokból akarják lapátra tenni, vagy valóban öreg ő már ehhez és csak a javát akarják, hogy 62 évesen ne kelljen már állandóan bemászkálnia az Akadémiára, hanem az, hogy ki volt az aki beengedte oda. Egy közepesen művelt portás még a kapun sem engedné be ezt az alakot nemhogy a Filozófiai Kutatóintézetbe. Ha annak idején lett volna ott legalább egy értelmes ember, akkor most nem menne a cirkusz és nem lehetne TGM-ből mártírt csinálni.  Kíváncsi leszek mindenesetre, hogy tiltakozásul lesz-e valamilyen megmozdulás. Mondjuk a Magyar Tudományos Akadémia épületét nehéz lesz felborítani még TGM-nek is.

2010. november 10., szerda

Tűrhetetlen



Kern Bandi kifakadt a Blikknek. Nem bírja, sőt egyenesen tűrhetetlennek tartja már azt a hatalmas terhelést, amit ráraknak a Heti Hetes című populista giccsműsorban. Nem bírja már vén fejjel, hogy hétről-hétre követelik tőlük, hogy legyen népszerűbb a műsor, de hát szegény jó Kern Bandi, ha agyon ütik, akkor sem képes egy szint alá menni. Ő kérem minőséget képvisel és tulajdonképpen ebből fakad az ő nagy bánata is, amit mindenki nagy örömére, megosztott az ország vezető bulvármagazinjával. Őtőle ne kérjenek vicces műsort, ne kérjenek tőle "népszerű" műsort hova tovább ne kérjenek holmi vulgárpopuláris szemetet, mert ő azt kikéri magának. Ő, ahogyan fogalmazott, a Heti Hetesből egy értelmiségi műsort szeretne csinálni, egy amolyan tudósklubbot, vagy talán olyat amit Bolgár Gyuriék csinálnak Újságíróklub címen az ATV-n. Azt természetesen nem árulta el, hogy miért nem lehet a Heti Hetesből értelmiségi műsort csinálni, bár az én meglátásom az, drága jó Kern úr, hogy szarból bizony nehéz várat építeni. Márpedig abból az alapanyagból, ami a Heti Hetesnél van szürkeállomány tekintetében, igencsak nehéz lesz bármiféle értelmiségi műsort összehozni. Mindenesetre én drukkolok magának Kern úr, de nagyon azért ne élje bele magát, hogy valaha is értelmiségi műsor lenne a maga műsorából. Ahhoz előbb egy értelmes ember is kéne maguk közé. Márpedig, akinek egy csöpp esze is van messziről elkerüli magukat.

2010. november 8., hétfő

Fogadjon örökbe tíz perc Bolgár Gyurit!



Ezt is megéltük. Valamelyik nap a Klub Rádióban érdekes felhívásra lettem figyelmes. Az egykori SZDSZ-es Kuncze Gábor  szokásos dörmögő hangján felhívást intézett a néphez, nemzeti összefogást sürgetve egy szerinte tarthatatlan helyzet megváltoztatásához. Bevallom őszintén, először a naivitás azt mondatta velem, hogy na végre a nemzetnek oly' sokszor készakarva ártó vén liberálisnak talán öregségére megjött az esze és a jobboldali elfogultsággal és kormánypártisággal egyáltalán nem vádolható rádió e meghatározó alakja a hasonló világnézetű hallgatóit talán egyszer az életben valami valóban nemes ügyben összefogásra buzdítja. De nem csak buzdítja, hanem egyenesen adakozásra szólítja fel. naivitásom már-már odáig terjedt, hogy egyenesen azt képzeltem, hogy talán a kolontári vagy a devecseri vörösiszap áradás károsultjainak a javára szervez gyűjtést a már említett jóember, akár azért mert megszólalt benne és a rádió vezetőségében az együttérzés a fedél nélkül maradt ezrekkel , akár csupán önmaguk reklámozásának céljából, de megmozdult bennük valami. Nos, mint annyiszor ezúttal sem erről volt szó hanem pusztán arról, hogy  a Klub Rádió került olyan helyzetbe, hogy kalapozni kénytelen. Jaj szegények. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is megélem. Annyi jobboldali médium után, aminek a segítségére a kutya sem sietett, most egy baloldali is az ellehetetlenülés szélére került és arra kényszerült, hogy hallgatóitól kénytelen adományokat kérni. Vagy ahogyan ők fogalmazták "örökbe fogadni" néhány percnyi Klub Rádiót.  Egészen pontosan arról van szó, hogy "jelképes"  évi potom tizenkétezer forintért a hallgató szintén jelképesen tizenkét percet fogadhat örökbe. Micsoda élmény lehet,. Azt ugyan nem közölték, hogy ez mit takar valójában, hogy ezzel a tizenkét percnyi Klub Rádióval mi a fenét lehet kezdeni. Nagy valószínűség szerint az égvilágon semmit, pedig már elképzeltem, hogy évente tizenkét percre csak hozzám szólna a selymes hangú Bolgár Gyuri vagy a mindig naprakész Dési János ne adj isten a humor nagyágyúja Gálvölgyi Jancsi. Mindenesetre a magam részéről örülök, hogy ez a rádió a megszűnés szélére került és megélhettem azt, hogy egy valódi baloldali médium adományokért könyörög és akár az Fővárosi Növény és Állatkert, jelképes örökbefogadási akcióba kezd. 
Talán nem véletlen a hasonlóság.

2010. november 5., péntek

2010. november 3., szerda

"Nagy "emberek mondták XI.

"A kurva anyját annak, aki az én magyarságomat kétségbe meri vonni!"

(Ungváry Rudolf, Demokratikus Charta tüntetése, 2010. 11. 02.)



Kommentár:
Engedelmeddel a magam részééről erősen megkérdőjelezném a magyarságodat, kedves Rudi! Amúgy meg a te anyádat!

Csőcselék (A Demokratikus Charta tüntetése 2010. 11. 02.)



 Nem kellett sokáig várni arra, hogy a főbarom összehívja a nyugdíjsasotthonok egy tál babgulyásért megvető lakóit, illetve a panelrengetegek végletekig elhülyített tömegét. Amikor először hallottam a rádió, természetesen független, tudósítóitól, hogy ennek a félbolond, elmekórtani esetnek a hívására "több ezer" ember verődött össze, összeszorult a gyomrom az idegességtől, hogy ebben az országban még mindig ennyi tudatlan agymosott ember él. A videóbejátszás megtekintése után azért némiképp megnyugodtam, mert csak a szokásos buszokkal és mentők tucatjaival a helyszínre utaztatott  csőcselék hangoskodott újfent. Virág Doktorról azonban nem tudtam, hogy ő is ezen szerencsétlen tömeg része, bár olyan hatalmas felfedezésként nem ért az, hogy Kádár-rendszer panel-Dallasának egyik főszereplője megjelent a Gyurcsány által összeordibált rendezvényen.