Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2009. március 26., csütörtök

A rendszerváltozás piszkos ügyletei: eladott aranyfedezet



Talán kevesen tudják, de 1989-től kezdődően fokozatosan eladták Magyarország valutájának aranyfedezetét. 57 tonnát! Az aranyrudakból ékszert készítettek. Az elkövető másfél év felfüggeszetett kapott.


A Magyar Nemzeti Bank aranykészletéhez kapcsolódó csempészettel kezdettől Kovács Mihály volt bankárt gyanúsították a rendőrök. Kovács Mihály múltja amúgy csupa rejtély, hiszen közvetlen a második világháború után emigrált Ausztráliába, ahol kezdetben káposztasavanyítással foglalkozott. Angliában már ékszerészként tűnt fel, s akkor lett a Magyar Nemzeti Bank kiemelt ügyfele, amikor még Fekete János volt az MNB devizaügyekért felelős elnökhelyettese.

Kovács, mint londoni ékszerész, „másodállásban” magyar vezető tisztségviselők gyerekeit taníttatta a szigetországban, többek között Grósz Károly fiát. Kovács Mihály a rendszerváltáskor tért haza Magyarországra, ahol megszerezte az Agrobank részvényeinek többségét, amelyek akkor rendkívül nyomott áron voltak megvásárolhatók. A Németh-kormány utolsó hónapjaiban az akkor már a Miniszterelnöki Hivatal titkárságának vezetőjeként dolgozó Kunos Péter került az Agrobank vezérigazgatói székébe.

A rendőrség 1996 májusában – függetlenül az Agrobank-ügytől –, őrizetbe vette Kovács Mihályt. A vád: üzletszerűen, jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet, adócsalás és devizagazdálkodás megsértése volt. Kovács természetesen nem ismerte el a vádak megalapozottságát, s hamarosan szabadlábra helyezték. Az ügy előzménye, hogy Kovács Mihály 1989 és 1994 között egyszerűen eladta a Magyar Nemzeti Bank aranyfedezetének kilencven százalékát. 57 tonna aranyat adott el, illetve kikölcsönözte, külföldön finomíttatta, – az aranyrudakból ékszert készített.

Az aranyrudak eladását az MNB akkori elnöke, Surányi György tette lehetővé. E döntés miatt az ügy közgazdasági vita, nem pedig büntetőeljárás tárgya lett, függetlenül attól, hogy egy ország nemzeti valutáját aranyfedezet biztosítsa-e vagy sem, hogy az aranykészlet kiárusítása nemzeti érdeket sért-e vagy sem. Érthetetlen módon nem az szerepelt a vádban, hogy eladták Magyarország aranykészletét, hanem az, hogy a rendőrség szerint ténylegesen több arany áramlott be az országba Kovács cégén keresztül, mint amennyi a vámáru-nyilatkozatban szerepelt, illetve finomítás címén kiment az országból.

Az ügy akkor kezdett bonyolulttá válni, amikor az Agrobankos Kunos Péter is színre lépett. Kiderült, Surányi György karrierje szorosan kötődött Grósz Károlyhoz, aki abban az időben a Minisztertanács elnöke volt. Ő nevezte ki az MNB élére Bartha Ferencet, a tervhivatal élére Kemenes Ernőt, Surányi György pedig beosztottja volt Kemenesnek.

Kovács Mihály végül másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ügylet során 57 tonna aranyrúd tűnt el a Magyar Nemzeti Bank trezorjaiból.

(Forrás: Virtus.hu)

2009. március 25., szerda

Állandó irodát nyit Budapesten az IMF


Állandó irodát nyit Budapesten a Nemzetközi Valutaalap a készenléti hitelkerettel kapcsolatos egyeztetések megkönnyítésére - erősítette meg a Népszabadság információját az IMF.
A pénzintézetnek a világ több mint nyolcvan országában van ilyen állandó irodája. Az áprilistól működő magyar képviseletet az ukrán Irina Ivasenko vezeti majd, aki 2000 óta dolgozik a Valutaalapnál.
(MR)



Ezt is megértük.
Bár az eddig sem volt kérdés, hogy kik és milyen célból igyekeznek irányítani az ország belügyeit (már amennyiben létezik még ilyen fogalom) illetve az sem, hogy miért kergetnek bele újabb és újabb teljesíthetetlen feltételű, sok száz és ezermilliárdos kölcsönök felvételébe melyekért cserébe szép lassan telejesen eladósítják és elzálogosítják az országot. Eddig elég volt a Nemzetközi Valutaalapnak az, hogy ha a kapott kölcsönért cserébe a ránk szabott abnormális feltételeiket betartjuk (kiadások csökkentése, elvonáok, leépítések, 13. havi nyugdíj megvonása stb..). Elég volt az, ha szolgalelkűen teljesítjük a követeléseiket. Most már ez sem elég a pénzvilágnak. Ide telepít egy irodát, hogy közvetlenül, egyenesen Budapestről irányítsa az ország teljes adósrabszolgaságba való hajszolását.
Már nem elég a strómanok hajbókolása és szó nélüli beleegyezése bármibe, amit a pénzvilág tőlük követel. Már nem elég az, hogy Gyurcsány Ferenc személyében egy tökéletesen megfelelő bábot találtak maguknak. Olyat, aki nem kérdez, akinek nincsen lelkiismerete, akinek a haza nem jelent semmit, aki bármilyen parancsot végrehajt kérdezés nélkül, ha azért némi (anyagi) elismerésben részesül. Talán még az sem nérvadó nála. Elég a hatalom megkaparintása. Gyurcsány Ferenc ideális báb volt a pénzvilág kezében. Nem kérdezett, nem alkudozott, nem harcolt az igazáért, nem akadékoskodott, nem mondott ellent bármit is kért tőle a bankárvilág. Teljesítette minden igényüket. Annyi hitelt vett fel amennyit eddig még soha senki ebben az országban. A végén már olyan feltételekkel (az ország műemlékeinek az elzálogosítása) amelyek egy esetleges fizetésképtelenség esetén katasztrófális következményekkel járhat. Gyurcsány nem tett mást, mint odaígérte a hitelekért cserébe szinte a teljes országot. Már ami még megmaradt Horn Gyula ámokfutásszerű privatizációs üzeletei után.
Gyurcsány ferenc tehát megtette azt amire kérte a Valutaalap. Felvett 20 milliárd euró hitelt, olyan feltételekkel amelyek évtizedekre meghatározzák a leendő kormányok mozgásterét. Gyurcsány elvégezte munkáját. Gyurcsány mehet.
S, hogy ki jön helyette? Azzal, hogy bejelentették az IMF állandó irodát nyit Budapesten, szinte biztosra vehető, hogy egy olyan ember kell aki már szó szerint és ténylegesen is a Nemzetközi Valutaalap embere. Olyan személy, aki Gyurcsánnyal ellentétben belelát az IMF terveibe, - és végre is hajtja azokat - akiben száz százalékosan meg lehet bízni és ami a legfontosabb olyan személy, aki az IMF-et létre hozó Bilderberg csoport tagja is...
...Surányi György.

2009. március 24., kedd

Ki legyen Magyarország új miniszterelnöke?

Mint tudjuk, vasárnap óta másról sem beszél az ország mint arról, hogy vajon ki fogja Gyurcsány Ferencet követni a miniszterelnöki székben. Ki lehet az, aki képes lehet majd arra, hogy méltó legyen az elődjéhez? Íme a lehetséges jelöltek a teljesség igénye nélkül.


Surányi György

Glatz Ferenc

Vagy esetleg ő?


2009. március 18., szerda

Az öszödi Cicero

Az, hogy a magát oly' bátornak beállító miniszterelnökünk már évek óta nem mer -vagy nem is akar - nyilvánosan beszédet mondani nemzeti ünnepeinken, már megszokott dolog. Nem is hiányzik senkinek, csak kissé elszomorító, hogy a magyar miniszterelnök még arra sem képes, hogy egy kicsit megerőltesse magát és kiálljon a nép, az "istenadta nép" elé legalább kétszer - háromszor évente. Ehelyett szinte titokban, szigorúan kiválogatott "szerencsés" meghívottak előtt tart (zárt körű) ünnepi beszédet. És tapsoltatja magát. Nagyon fals dolog ez. És megfutamodás szagú. De lelke rajta.
Ahogy írtam, már megszoktuk ezeket a bezárkózós, bunkerből kifelé kiabáló, visszafelé (Orbán-kormány irányába) mutogató, gyalázkodó ünnepi beszédeket. Ugyanúgy, ahogy a másnapi "független értelmiségiek" felmagasztaló elemzéseit is a beszédről. Jó pénzért már az ördöggel is...
Na de nézzük a beszédet mi magunk is. Mit is mondott ez év március 15.-én, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc ünnepén a magyar minszterelnök a Művészetek Palotájában. Olyan nagyívű megállapításokka indított mint,:
"- Gondolják, akarhatott bárki ennél többet 1848-ban- - kiugrottak volna a bőrükből a márciusi ifjak, ha mindezt tudhatták volna."

Én nem tudom ezzel mire célzott az öszödi Cicero, de erősen kétlem, hogy Kossuth vagy bárki 160 évvel ezelőtt, "kiugrott volna a bőréből" ha ezt az eladósodott, NATO és EU függő országot előre láthatta volna. A miniszterelnökről nem is beszélve. Ha előre látják, hogy őket majdan ünnepelni csak kordonok mögött lehet, a kormány politikájával nem szimpatizálókat rendőrök vihetik el, hogy az ellentétes véleményen lévőket meghurcolják, nos akkor nagyon elkeserednek és talán nem is történt volna semmi. Ezekért? Erősen kétlem, hogy Petőfi egy ilyen szabad és független hazáról álmodott. Mert ez se nem szabad, se nem független. Majd egy csodálatos hasonlattal folytatta:
"úgy vagyunk, mint időnként az otthoni ünnepeken is vannak ilyen monológos nagybácsik, lehetetlen nagynénik, viselkedni nem tudó unokatestvérek, akik jönnek és tönkreteszik az ember ünnepét. De azért a bölcs család a helyén tudja ezt kezelni. Kicsit összesúgnak a háta mögött, helyenként legyintenek is egyet. Pszt, nem kell komolyan venni. És megy az ünnep tovább."

Köszönjük szépen. Akinek nem tetszik ami ebben az országban megy kormányzás címén, arra legyintenek, elfordulnak tőle. Jó ha le nem köpik. Kedvesek. Őket nem különösebben érdekli kinek mi a véleménye. Lehet itt transzparenseket kifeszíteni, fütyülni, elégedetlenkedi lehet itt bármit csinálni. Ők úgyis legyintenek, hátat fordítanak és kész. Tovább megyek, Gyurcsány szerint még mi - elégedetlenkedők - vagyunk a hibásak amiért az ő "családi" ünnepüket elrontjuk. Ez felettéb kedves részéről. Elnézést kérünk amiért ebbe a családi idillbe belepofátlankodunk, elnézést amiért ezt a díszes összejövetelt hőbörgésünkkel megzavarjuk. Még véletlenül sem szeretném ha emiatt nem ízlene a libamáj, kedves miniszterelnök úr. Elnézést hogy odapofátlankodunk az asztalához. Nyugodtan forduljon el, legyintsen ránk. És, hogy mekkora csoda a szabadság? Amiért 1848-ban is harcoltak? Arra is mondott egy csodálatos példát:

"Valamikor a '70-es, '80-as években ha valaki zenét akart hallgatni, mint az én fiam, Bálint, aki ma itt van közöttünk, akkor titokban a Luxemburg rádiót hallgatta, Ma, ha Fifty Centet akarja hallgatni, ezt a rettenetes nevű amerikai énekest vagy zenekart, akkor az internetre megy."


És letölti ingyen. Mondhatnánk cinikusan. De nem mondjuk. Nem hiszem, hogy Petőfi Sándor azért harcolt, és halt hősi halált, hogy 160 évvel később Gyurcsány Ferenc fiacskája 50 Centet tölthessen le a netről. Ha ezt tudja ...
Igen kedves miniszterelnök úr ez valóban csodás dolog. Egy szellemileg nulla amerikai gengszter négert hallgatni, amint ordenáré módon káromkodik. Azért valamivel többről szól ez.

Igaz nem sokkal többről.
Kordonok mögötti beszédekről, a szólás és véleménnyilvánítás maximális korlátozásáról, rendőrségi túlkapásokról és akkor még nem is beszéltünk a több milliárd eurós kölcsönökről amik kamatait életünk végéig nyögni fogjuk. Hol itt a szabadság és a függetlenség? Az ország közel sem független drága miniszterelnök úr! Hogyan lehetne az ha az IMF szabja meg milyen intézkedéseket, szigorításokat, megszorításokat vezessünk be a kölcsönökért cserébe? Eleve, hogyan beszélhetünk független államról ott, ahol többezer milliárdos tartozások vannak a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap felé? Amikor az Európai Unió megszabja minden lépésünk? Hol független az az ország amelyiknek a puszta léte is Euromilliárdos kölcsönök odaítélésén múlik? De ezt tudja ön is Miniszterelnök úr!
Hogyne tudná.
Csak éppen a legkevésbé sem érdekli.
Hátat fordít, legyint egyet, "Nem kell komolyan venni" -mondja cinikusan.
"És az ünnep megy tovább."

2009. március 12., csütörtök

"Nagy" emberek mondták V.


"Ha Kádárról valami rosszat mondtak, még idős koromban is kiosztottam néhány pofont. Negyvenéves barátságot szakítottam meg amiatt, hogy egy ismerősöm felesége vacsora közben gyilkosnak nevezte Kádár Jánost."
(Moldova György: Vasárnapi Blikk 2009. március 8.)

2009. március 11., szerda

A Habsburgok zsidó származásáról és nemtelen viselkedéséről.
Habsburg Ottóról szól az “ének”… 1991-ből.



Manapság Európa új szellemi és politikai központja a franciaországi Strasbourg nevű város, amely az Európa Parlament és az Európa Tanács székhelye. A nagytekintélyű intézmények elnöke nem más, mint Ottó von Habsburg. Az ősrégi történelmi városnak mintegy 400.000 lakosa van és ebből 15.000 izraelita vallásúnak vallja magát. (CDL Report, 1991. március.)

Ottó von Habsburg politikai tevékenykedése a második világháború idejére vezethető vissza. Ezekről az időkről így ír a herceg:

“1941-től 1944-ig Washingtonban ténykedtem és igazán módom volt a kulisszák mögé pillantani”..(…) “…. a második világháború alatt számos kérdésben, mint Magyarország háború utáni jövője, Ausztria függetlenségének helyreállítása, valamint a dunai térség néhány alapvető problémája, intenzív tevékenységet folytattam, szoros együttműködésben, Roosevelttel és Churchillel. Különösen az Egyesült Államok elnökéhez fűzött szoros személyes kapcsolat és így többször is alkalmam volt megtudni olyan fejleményeket, amelyek legfelsőbb politikai szinten voltak folyamatban. Ezenkívül, munkám során állandó kapcsolatban álltam amerikai parlamenti és kormánykörökkel, továbbá az Egyesült Államokban működő idegen diplomatákkal, akiktől sok lényeges értesülést szereztem. Ez a bizalmi viszony a háború után is tovább tartott.”
(Habsburg Ottó: JALTA és ami utána következett. /12-13 old./ München, 1979. Griff Kiadó)

A francia NOTRE EUROPE című lap nemzetközi rovatából értesülünk, hogy a 77 éves Habsburg Ottó, a PÁNEURÓPAI MOZGALOM feje, nemrégiben rövid látogatást tett Jeruzsálembe, ahol a héber egyetem néhány kitüntetéssel jutalmazta meg a nemzetközi zsidóságnak tett eddigi szolgálatáért. Az AUFBAU című New Yorkban megjelenő német nyelvű cionista újság erről így tudósít:

“A trónörökös elmondott beszédében megjegyezte, hogy a Habsburg-házhoz való tartozása révén mélyrenyúló gyökerekkel rendelkezik a zsidó néphez, és anyai-ági ősei között spanyol zsidókra tekint vissza…”

A jeruzsálemi egyetem tanára, WISTRICH professzor ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy “az osztrák-magyar császárok a XVII. század óta a “Jeruzsálem királya” címet is viselték. Így ezen az alapon Habsburg Ottó, a jelenlegi Habsburg-ház trónörököse visszalátogatott királyságába, jóllehet csak nagyon rövid időre, hogy itt fogadhassa több alattvalójának hódolatát…”- mondotta a jeruzsálemi professzor.

A hatvanas évek végén “… a tel-avivi JEDIOTH CHASADOTH című cionista újságban megjelent bizonyos dr. Unger Otto von Habsburggal készített exkluzív interjújában dr. Unger megállapítja, hogy

“Habsburg Ottó zsidóság iránti szeretete a véréből fakad. Valódi fenntartás nélküli belső érzésből kifolyólag vallja magát dr. Ottó von Habsburg Izraelhez tartozónak, annak az Izraelnek, amelynek politikai helyzetét a legapróbb részletéig ismeri, és amelynek gazdasági fejlődésében - egészen a legutóbbi eseményekig - együtt érez. A legélesebb kritikát gyakorolta Nasszerről és teljesen Izrael oldalán áll a hatnapos háború kérdésében is.”
(HÍDFŐ, 1968. jan. 10.)

Csonka Emil pedig ezeket jegyzi meg könyvében:

“A két háború közti (Szociáldemokrata) pártelnök, a német koncentrációs táborból hazatérő Peyer Károly, a harmincas években szorosan együttműködött Habsburg Ottóval egy Hitler-ellenes nemzetközi és magyar front megszervezésében”…
(137. old.) (Csonka Emil: A FORRADALOM OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME, München, 1981.)

Habsburg Ottó könyvében a második világháború után politikai foglyoknak azonnali hazatelepítéséről ír. Egyébként e témáról részletesen is olvashatunk az angliai orosz származású történész Nikolai Tolstoy: THE MINISTER AND THE MASSACRES (A miniszter és a mészárlások) c. 1986-ban kiadott könyvében.

Idézet Habsburg Ottó könyvéből:

“… a nyugati szövetségesek és az oroszok között akkoriban szerződés jött létre, amely kimondotta, hogy politikai emigránsok a tengerentúlról csak akkor térhetnek vissza azonnal, ha ehhez mindegyik hatalom, tehát az orosz is hozzájárul. A szerződésből persze kimaradt az Oroszországban élő kommunista emigránsok működésének szabályozása, úgyhogy ezek kedvük szerint térhettek vissza hazájukba. Tanúsíthatom, hogy ilyen szerződés valóban létezett és magam is csak bizonyos körülményeknek köszönhettem, hogy reám nem alkalmazták. Mindenesetre, amikor 1944 végén vissza akartam térni Európába, a State Department (amerikai külügyminisztérium) elutasította a kiutazás iránti kérelmemet, hivatkozva a szövetségesek közötti szerződésre. De energikus munkatársam, Heinrich Degenfeld, valamint…. Roosevelt elnök magántitkárnője, Tully asszony……… munkához láttak, és a Fehér Házban rövidesen elintézték, hogy megkapjam az utazási engedélyt, úgynevezett “elnöki prioritással”. Ez azonban csak az illetékes közegek mellőzésével és az illető szerződés figyelmen kívül hagyásával történhetett meg. Mégis, erről a szerződésről a Jaltáról kiadott dokumentumokban egy árva szót sem lehet találni.” (12-13. old.) (Habsburg O./ JALTA)

Az amerikai CIC Gestapó listáján 1945 nyarán 680 magyar “háborús főbűnős” neve szerepelt, amelyből az akkori kommunistákkal koalícióba lépett hazai kormány 650-et meg is kapott! - Vajon tudott-e minderről Ottó von Habsburg?

HMF

2009. március 3., kedd

A Habsburgok zsidó származása


IV.

Elmondjuk még Gregorovius nyomán, hogy Petrus Leo (Pierleone maga) 1128 júniusában halt meg. Nagy pompával temették el. Az akkori pápák síremlékei elpusztultak, ellenben ennek a “zsidó Crassusnak” mauzóleumát csodálatosan épen megőrizte a véletlen -mint Gregorovius mondja. A római Szent Pál-templom kolostorudvarán áll egy óriási márványkoporsó, Pierleone koporsója: a sírfelirat “igazi zsidó módra azt mondja el róla, hogy mennyire páratlanul és mérhetetlenül nagy ember volt Pierleone úgy gazdagságát, mint gyermekeinek számát tekintve”.

Népes család maradt utána, még pedig igen szerencsés család, mert egyik fia Gregorovius szerint pápa, egy másik fia római patrícius lett, egy leánya pedig Rogeriusnak, Szicília királyának, felesége. Az a fia, amelyik később pápa lett, ugyanabban a római városrészben, Trasteverében, lett bíbornok (1120 decemberében), amelyből a zsidó család származott. A pápa trónt a zsidó bankár unokája II. Ince pápával szemben karddal hódította meg. Testvérei, Leo, Jordán, Rogerius és Huguizon segítségével, valamint számos adójának fegyveres segítségével megrohanta a Szent Péter-templomot, feltörte a kaput, pápává avattatta magát, megrohanta a Lateránt, beleült az ottani pápai székbe, megrohanta a Santa Maria Maggioret és lefoglalta az egyházi kincseket. II. Anakletus néven lett pápa ez az “arany meteor” (mint Gregorovius nevezi), aki szórta a pénzt a sóvár kezek ezrei felé. És a tömegkörmeneteknél, amiket Anakletus Pierleone pápa tartott, “ott látjuk a zsidók zsinagógáját, a Chromatius-palota előtt sorakozik a zsidók gyülekezete, élén a rabbival, aki a pentateuch nagy, eltakart tekercsét tartja kezében- és elgondolhatjuk, hogy soha még semmiféle pápát nem köszöntöttek Izrael gyermekei a kárörvendő szerencsekívánatoknak olyan őszinte himnuszaival, mint ezt a pápát.”

A legérdekesebb azonban az, hogy az ellenpápa, II. Ince, ugyancsak trasteverei zsidó unoka volt, akárcsak maga Pierleone-Anakletus. És amikor Ince pápának menekülnie kellett Anakletus pápa elől, akkor II. Ince “trasteverei egykori hitsorsosainak tornyaiba” vonult vissza (Gregorovius).

A sors nemsokára úgy fordult, hogy a császárság és a katolikus világ Ince pápának kedvezett. Neki elnézték zsidó származását, ellenben Anakletussal szemben egyszerre csak” tele megvetéssel jutott eszébe a világnak a Pierleonek zsidó származása.” Római hatalmát nyolc éven át megtartotta sógorának, Rogeriusnak, segítségével, akit ennek fejében Szicília királlyá koronázott. A harc 1138 január 25- én bekövetkezett halálával ért véget. Az ellenpápa, II. Ince,újra bevonult Rómába, fogadta Pierleone Anakletus testvéreinek hódolását, békét kötött velük, megerősítette őket a pápai udvarnál viselt tisztségeikben és hatalmukban, s nemsokára Rogerius király is az ő pártjára állott.

Ezzel úgy fiági, mint leányági részen mindenkorra végleg meg volt alapozva a Pierleonek előkelősége és hatalma. A Habsburgoknak immár nem volt okuk szégyenkezni a rokonság miatt.

V.

Gregoroviusnak ez az előadása elegendő világosságot derít a Pierleone-család és a Habsburgok rokonságára -magyarul: a Habsburgok zsidó származásának kérdésére. Így kerekedik ki a felvásárolt Meyer-Lexikon szűkszavú képe, így nyernek világosságot Masaryk szavai, így nyer jelentőséget a “Pesti Napló” rövid prágai távirata. Ez a jelentőség, immár becsületes magyar fajvédő szemmel tekintve, abban áll:

A fajvédő mentalitás zsidónak minősít mindenkit, akinek családfájában csak egyetlen csepp zsidó vér is kimutatható Más, kevésbé szigorú szemléleti módok nem ragaszkodnak ennek a csepp zsidó vérnek a kimutatásához, hanem azt mondják: a fajvédő mentalitás lehet bár igen célravezető eszköz, mint egy a magyar uralkodó osztály hatalmának alátámasztását és igazolását segítő politikai elmélet, ellenben mint tudományos elmélet: ostobaság; mert hiszen ki és hol állapíthatná meg évezredek során a fajok keveredésének határait?! A fajvédő elmélet azonban ragaszkodik ahhoz a bizonyos kimutatandó csepp zsidó vérhez. Nos, a Habsburg-család esetében, úgy vehetjük, ez a bizonyos kimutatandó csepp a történettudomány mai eszközeivel éppen eléggé ki van mutatva. Hogy ebből a kimutatásból aztán a fajvédők milyen gyakorlati fajvédelmi következtetéseket vonnak le a Habsburgokkal szemben, azt intézzék el részben egymás között, részben a legitimistákkal és Serédi hercegprímással.

Zilahi László 1930



(Folyt. köv.)

2009. március 2., hétfő

Az alább közölt cikket még jóval az előtt olvastam valahol, hogy Dávid Ibolya Habsburg Györgyöt jelölte volna az Európa Parlamentbe, ám akkor valahogyan megfeledkeztem róla, - annak ellenére, hogy rendkívül érdekes az írás - de most azt hiszem már az aktualtása miatt is mindenkinek el kell olvasnia!


A Habsburgok zsidó származása



A “Pesti Napló” karácsonyi és újévi számában rendkívül érdekes közleményt olvashattak a budapesti fajvédők (ha ugyan olvassák a Miklós Andorék lapját), amelyben, prágai tudósítás alapján Masaryk elnöknek egy nyilatkozatáról volt szó. Masaryk elnök írók és újságírók körében a faji kérdésről beszélt. Abból, amit Masaryk mondott, a “Pesti Napló” számára egyetlen mondat volt csupán érdekes: Masaryk megemlítette ugyanis, hogy a Habsburg család, még Ferenc József idejében, megvásárolta az ismert Meyer-féle Konversationslexikon egyik egész kiadásának legnagyobb részét, és meg is semmisíttette ezt a felvásárolt kiadást azért, mert az állott benne, hogy a Habsburgok zsidó származásúak.

Persze, lehetne beszélni arról, hogy a mai magyar világban a Habsburg családnak nem kellene anyagi áldozatokat hoznia a lexikon megvásárlására és megsemmisítésére, mert a magyar uralkodó osztály fajvédő mentalitása mellett igen egyszerűen a “királyi család” ellen elkövetett becsületsértés vagy halottgyalázás címén a független magyar bíróság rendelné el az ország területén található összes Meyer-lexikon-példányok elkobzását és megsemmisítését. Kissé tisztultabb felfogással arról is lehetne beszélni, hogy a Habsburgok valószínűleg sohase áldoztak volna egy árva forintot sem a lexikonpéldányok felvásárlására, ha a tulajdon családfájukat kellőképpen ismerve nem tudták volna, hogy a zsidó származás foltja valóban menthetetlenül rajtuk tapad, úgy, hogy ettől csakis állhatatos hallgatással lehet szabadulni. Minderről azonban ne legyen itt szó. Hanem lássuk: mi volt hát a Habsburg-család zsidó származásáról abban a felvásárolt lexikonkiadásban.

II.

Masaryk, aki nemcsak politikus, hanem tudós is, a tudós pontosságával és óvatosságával hozzátette fenti kijelentéséhez, hogy ő a felvásárolt lexikon kiadást sohasem látta és ezért nem is tudja, helyes-e és igaz-e a lexikon előadása a Habsburgok származásáról. E sorok írója azonban felkutatta az elkobzott lexikonkiadásnak egy példányát. A Meyer-féle Konversationslexikon negyedik kiadásáról van szó, amely 1887-ben jelent meg. E kiadás hetedik kötetében a 987-ik lapon, a baloldali hasábon (felülről számított 8. sor) szó szerint a következő mondatok állnak:

“A Habsburgok leszármazását a ház későbbi történetírói a 13. és 14. században a római Pierleone-családtól vezették le, amely családból a 12. században egy pápa is származott, II. Anakletus pápa. Ehhez a származtatáshoz nemsokára az a kísérlet járult, hogy a Habsburgok őseinek sorát egészen az ó-római Aniciusokig, vagy, mint mások akarták, egészen a Scipiokig vezessék fel, holott hát az igazság szerint a római Pierleone-nemzetség zsidó származású volt.”

Itt meg is lehetne állni, mert a Meyer-féle lexikon történelmi adatait a történettudomány szempontjából kifogástalanoknak szokás tartani. A Habsburg- család zsidó leszármazásának kérdése ezzel elintézettnek volna tekinthető.

III.

Azonban menjünk egy lépéssel tovább. Tegyük meg azt a lépést is, amit Masaryk elnök nem tett meg, mert nem látta a lexikon szövegét; ellenőrizzük, hogy igaz-e és helyes-e a lexikon előadása a Habsburgok származásáról? Erre nézve, miután egy középkori római nemzetség történetéről, a Pierleone család származásfájáról van szó, forduljunk egyenesen ahhoz a forráshoz, amely a középkori Róma történetére nézve a legnagyobb elismert tekintély, olyan tekintély, amelyet eddig soha senki nem vont kétségbe: forduljunk Gregoroviushoz. Ferdinand Gregorovius “Róma városának története a középkorban” című grandiózus, minden emberi kort túlélő munkájában, eltekintve későbbi részektől, a VIII. könyv 3. fejezetben hét teljes oldalt szentel a Pierleone-család történetének. (Lásd a Wolfgang Jess-féle kiadás 1097-1103 oldalait.) Ebből a fejezetből a következőket tudjuk meg:

A római zsidók Pompeius óta a Trastevere városrészben éltek, ghettói elzártságban, nyomorult viszonyok között. A 8. és 9. században sikerült valamelyes hatalomhoz jutniuk, mert Róma legjobb orvosai és pénzváltói (bankárai) zsidók voltak. IX. Leo pápa alatt egy zsidó bankár volt a szentszék legfőbb pénzügyi tanácsadója, legnagyobb hitelezője. A pápa nógatására ez a rendkívül becsvágyó zsidó bankár kikeresztelkedett s a keresztségben a Benedictus Christianus nevet kapta. A fiát maga Leo pápa keresztelte, még pedig, önmagáról elnevezve, Leo névre. A kitért zsidó bankár Leo fia számára ezzel megnyílt a hatalom útja. A leányait a legelőkelőbb rómaiakhoz adta férjhez, ő maga pedig -mint Gregorovius írja -”a renegát fanatizmusával és okos számításával” Hildebrandhoz és a reform pápákhoz csatlakozott.

A fiát Petrus Leonis -olaszul: Pierleone névre keresztelték. Ez a Pierleone, akiről azután később az egész családot nevezték -”Pierleone” lett a vezetéknevük, s aki a zsidó bankárnak unokája volt, rendkívüli politikai befolyásra és hatalomra tett szert. II. Orbán pápa rábízta egyebek között az Angyalvár parancsnokságát. A pápai erőd parancsnoksága révén tehát a zsidó bankár unokája katonai védelmezője és őrzője lett a pápának, akinek egyúttal pénzügyileg hitelezője is volt. Ez a pápa a Pierleone palotájában halt meg. Természetesen a pápa utódai is iparkodtak megnyerni a hatalmas Pierleone “protekcióját” -Gregorovius használja ezt a szót - a nép ellenben gyűlölte Pierleonet, mint uzsorást, a nemesség pedig utálta, mint parvenüt.”

Ezek után szószerint így ír Gregorovius: “A pápák barátsága, a családi összeköttetések fénye, a Pierleone-család pénze és hatalma olyan hamar fátyolt borítottak a jövevény Pierleonek zsidó származására, hogy a család hamarosan mint a Város egyik legfönségesebb hercegi nemzetsége tett szert hírnévre. Már Leo (a zsidó bankár fia) óta a “Rómaiak Konzula” címet viselték, olyan büszkén és természetesen, mint a legősibb patríciusok. Viszálykodtak a Frangipaniakkal, mert ez utóbbiak most önzésből és gyűlölségből császárpártiak és ghibellinek voltak, míg a Pierleonek a pápai párt vezérei. Mindkét ellenséges nemzetségnek egy-egy Leo volt az alapítója és mindkét nemzetség ugyanabban az időben virágzott fel.

Később azt mesélték, hogy úgy a Frangipaniak mint a Pierleonek az Aniciusoktól származnak. A 15. században azt beszélték, hogy a Pierleone család egy tagjának, Massimo Pierleonenak két testvére, két úgynevezett “Aventinusi gróf”, Németországba vándorolt és ott a Habsburg-házat alapította. Még maguk az osztrák császárok is megtisztelve érezték magukat, hogy a Pierleone-nemzetség rokonai lehetnek, míg aztán a Habsburgok felfedezték, hogy ebben az esetben bizony a római ghettóban kell keresni az őseiket.


(folyt. köv.)

„Pikáns párosítás”: Bokros mellett Habsburg György az MDF EP-listáján?

Óriási megosztottság jellemezte az MDF megyei elnökeinek budapesti értekezletét szombaton, amelyen arról volt szó, hogy Bokros Lajos vezethetné a párt európai parlamenti listáját. Az ügyben nem döntő fórumon a Független Hírügynökség információja szerint alig voltak többségben azok, akik támogatják az egykori pénzügyminiszter jelölését. Dávid Ibolya pártelnök emellett újabb, váratlannak nevezhető javaslatot tett: Habsburg Györgyöt állítaná az MDF EP-listájának második helyére.



A szombat kora délutántól estéig tartó informális megbeszélésen sokan azt mondták: nem vonják kétségbe Bokros Lajos szakmai kvalitásait, de a Horn-kormány pénzügyminisztere, a liberális stabilizációs csomag megalkotója világnézetileg nem egyeztethető össze az MDF felfogásával. Ez világnézeti váltás lenne - mondta az egyik megyei elnök a Független Hírügynökségnek. Szerinte borotvaélen táncolnak Bokros Lajos jelölésével.

Egy másik megyei vezető azt mondta, hogy most kicsi többségben lehetnek azok, akik el tudnák fogadni Bokros Lajost a listán. Sokan kifogásolták, hogy a sajtóból tudták meg a közgazdász felkérését, még azelőtt, hogy a megyei elnököket tájékoztatta volna erről az országos elnökség. „Ez újabb tüske lesz a pártban, az elmúlt években gyakran kullogtunk az események után” - fogalmazott egyikük.

A Független Hírügynökség értesülései szerint Dávid Ibolya a megyei elnökök előtt bejelentette, hogy Habsburg Györgyöt szeretné a második helyre tetetni az EP-listán. „Pikáns párosítás” - mondta erre egy résztvevő a megbeszélés után. Ennek azért is van jelentősége, mert a hazai politikai erőviszonyok alapján az MDF-nek - akárcsak az SZDSZ-nek - egy EP-mandátumra van esélye. Bokros Lajos és Habsburg György mögött Olajos Péter szinte biztosan nem jutna ki ismét, holott az ő európai parlamenti munkáját nagy elismerés övezi a néppárti frakcióban is.

A levegőben volt, hogy a lista élén álló aztán mégsem megy ki Brüsszelbe, mint maga Dávid Ibolya is négy éve, de számára az derült ki, hogy Bokros Lajos, ha vállalja a jelölést, kimenne az EP-be - mondta el az egyik megyei elnök.

A listáról jövő szombaton az országos választmány dönt. A megkérdezett megyei vezetők mind azt mondták: nem sok esélyt látnak arra, hogy az utóbbi időben Dávid Ibolyával nem éppen harmonikus kapcsolatban lévő Olajos Péter legyen a listavezető, inkább Bokros Lajos támogatottsága lesz a fő kérdés - ha a közgazdász vállalja a felkérést.

(FH)

2009. március 1., vasárnap