Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2011. április 29., péntek

2011. április 23., szombat

2011. április 21., csütörtök

Kommentár

Homofób az új Alkotmány? 

 

"A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség és tagszervezetei tiltakozásuknak adnak hangot a "szexuális kisebbségek jogait korlátozó, az emberi jogok nemzetközi és európai alapelveivel szembemenő Alaptörvény" miatt. Ezért felszólítják Schmitt Pált, hogy jelenlegi formájában ne írja alá az Alaptörvényt."

Azt hiszem ez az a hír, ami már tényleg nevetséges. Az, hogy lassan minden bejegyzett párt tiltakozik az új Alkotmány ellen és azt antidemokratikusnak, illegitimnek, tákolmánynak nevezi mondván, hogy az csak egy párt Alkotmánya nem a népé, mert az ország megkérdezése nélkül (sic!) alkották meg, már megszoktuk. Megszoktuk azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és a hozzá hasonló önjelölt, magukat demokratának nevező futóbolondok lassan hetente hívják az utcára a felheccelt tömeget vagy Heller Ágnessel, Tamás Gáspár Miklóssal vagy éppen Bolgár Györggyel az élen külföldre mennek  lejáratni az országot, de leginkább magukat. Lassan megszokjuk, hogy az ellenzék minden eszközt bevet, hogy a lehető legrövidebb úton leváltsa a kormányt, hogy az ország lakosságát felheccelje. De az, hogy ebbe a piti küzdelembe még a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség is beszáll , már tényleg a legalja. Ez a gittegylet úgy érzi, hogy jogot formálhat arra, hogy "homofóbnak" nevezze az Alkotmányt, csak mert az kimondja, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Nem ártana ha a helyén kezelnék magukat és csendben maradnának. Még akkor is, ha talán még maguk sem tudják, de ők sem kellettek másra az ellenzék számára, mint egy újabb tiltakozó csürhére a kormány ellen. Ők is csak eszközei ennek a vereséget elfogadni képtelen bandának,. hogy az antiszemitizmus után a homofób lepedőt is ráhúzhassák a kormányra. Akárki is van e mögött ez már tényleg szánalmas. Ezek után már csak azt várom, hogy mikor fog az Alkotmány ellen tiltakozni az Amatőr Bélyeggyűjtők Baráti Köre, a Vasútmodellezők Klubja, vagy éppen a Postagalamb-röptetők Kisköre

2011. április 19., kedd

Világpanoráma - 67 éve volt a győri bombázás

 

Mint ismert, amerikai B17-esek magyarországi és szerbiai célpontok szétrombolására kaptak parancsot 1944. április 13-án. Győrben a vagongyár repülőgyártó csarnokait és üzemi repülőterét lőtték, de nem kímélték a munkásházakat sem. A vagongyári óvóhelyen 30-an haltak meg, egy másik légópincében 60-an fulladtak meg a romok között. A gyár területén 214-en lelték halálukat, másutt a városban 532-en. 40 ember nyomtalanul eltűnt. 1945 tavaszáig 24 légitámadás érte a várost.

Forrás: Győr MJV Önkormányzata

2011. április 18., hétfő

Az LMP-nek agyára ment az alkotmányozás!


Szilágyi László az LMP fenntarthatósági kabinetjének vezetője pénteken elmondta, az új alkotmányra vonatkozó javaslatba a módosító indítványokkal több olyan jog is visszakerült, amelyeket az LMP elvárt, de a javaslatból továbbra sem rajzolódik ki az ökoszociális piacgazdaság és a fenntartható társadalom eszménye az ellenzéki párt szerint.


"ökoszociális piacgazdaság " hát ez meg mi a túró. Torgyán kisgazdának volt  a szociális piacgazdaság víziója. Valószínűleg ezt akarják űberolni. Szociális  gazdálkodásból  rendszerváltáskor léptünk a piacgazdaságba.  Isszuk is levét!  A piac az nem szociális, keményen a profitra megy. Ezért buktak be a szociális boltok is, mert Hazánkban állami támogatással működtetik a karvalytőkések garázdálkodását. a szociális gazdaságokat pedig ugyan ezen (konkurens) érdekből nyúzzák állami terhekkel. (Lásd pl-nak a szociális bankok is csődölgetnek elég szép számmal a "nyugati világban")  A kettő együtt nem megy, radikálisan  el kell választani őket, vagy az egyik vagy a másik. És most   előrukkol a francia liberális forradalom Rousseau-i gyökerekből "vissza a természetbe" eredő ideológiával zöldellő LMP.  Mindez a Torgyán kisgazdaféle szociális piacgazdaság legyen öko, és tegyük bele az alkotmányba .. ???  elmebaj, olyan elmebaj mely nincs tisztába a gazdaságtannal és az isteni termtő természet rendjével. (Miért nem kampányolnak pl  a vízerőművek mellett.?)
De nézzük csak az "ökoszociális piacgazdaság"-t  a természet törvényére leegyszerűsítve: az ökoszociális gazdálkodás  az  amikor a cigány a szőlőtőke mellé sz@rik, öko-piacgazdálkodás mikor a bankautomata mellé,  "ökoszociális piacgazdaság " esetén egyszerre   végezhetné két helyen  egy időben a dolgát.
Végül pedig engedtessék meg, hogy Szentmihályi Szabó Péter Új emberből  ollózott idézetével záródjon a gondolatsor. 
" (...) A XVIII. század, az ipari forradalom kőszénbűze és a francia forradalom hamis ígéretei szekularizálták, elvilágiasították Európát. A Természet mintegy Isten helyébe lépett, önálló kultusz, imádat tárgya lett. A piac és a szabad verseny nevében földjüktől, hagyományaiktól, hitüktől megfosztott parasztokból proletárok lettek, akiknek utódai már nagyvárosokban, kősivatagokban nőttek fel, s különösen rossz sor jutott osztályrészül az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak egymásra uszításából nincstelenné vált sok-sok milliónak, mely hatalmas néptömeget a Nyugat átengedett a szovjet ateizmusnak, maga is haszonelvű liberális révén. A kapitalizmus és a szocializmus egymással versengve aknázta ki és tette semmivé a természet pótolhatatlan erőforrásait. Így lettek a magyar erdők szemét-lerakóhelyek, így lettek a magyar templomok jó esetben műemlékek, rossz esetben széthordott romok. Égi királyunk, Jézus Krisztus kétezer éves regnálása csöndes diadalünnep, nyugodt emlékezés minden keresztény számára. Szent István ezer esztendős szellemi-lelki hagyománya egy megharmadolt és elbutított, megfélemlített ország hősies emlékezése jobb és gazdagabb időkre.(...) Magyarország sírásói és utódaik köztünk vannak, ragaszkodnak hozzánk, tanítani és szórakoztatni akarnak minket, s "keresztény kurzust" kiáltanak, ha nem kérünk vicceikből és nem értékeljük kabaréjuk humorát."

Forrás: NemzetHír

2011. április 17., vasárnap

2011. április 12., kedd

Bolgár György Svédországban beszélte meg





2011. április 6-án a Svéd Akadémia, és a Nemzetközi PEN Klub szervezésében egy angol nyelvű műsor hangzott el Stockholmban Magyarországról, és a magyarokról. A „Rendezvény” címe: „Jelentés Magyarországról.” 

A rendezvény fő attrakciója pedig a selymes hangú Bolgár György, aki ezúttal külföldön igyekezett mindent bevetni azért, hogy a lehető legrosszabb színben tüntesse fel országunkat. Az amúgy nyilvánosan meghirdetett rendezvény kisebbfajta botrányba fulladt, ugyanis a szervezők nem engedték meg, hogy a jelen lévő svédországi magyarok kérdéseket tegyenek fel a jó Bolgár úrnak, aki éppen arról panaszkodott, hogy az országban tombol a fasizmus, a zsidókat üldözik, diktatúra van kialakulóban, a sajtószabadság veszélyben. Egyszóval csak azt az unalomig ismételt lemezt tette fel, amit jobboldali kormányok idején szokás feltenni balliberális körökben. Kicsit visszás éppen akkor a sajtószabadság haláláról jajveszékelni, amikor a hallgatóság tagjai nem tehetnek fel kérdéseket, mondván, hogy ez a rendezvény "nem nekik készült". Mármint nem az ottani magyaroknak. Akkor mégis kinek Bolgár úr? Magyarázzák már el. Vagy talán arra gondolt, hogy ha valami  nem tetszik az ottani magyaroknak abból a mocskolódásból, abból a hazugságáradatból, amit ön és liberális elvtársai összefröcsögnek Magyarországról,  majd nyugodtan telefonáljanak be a Klub Rádióba és ott önnel megbeszélhetik? Érdekes hozzáállás ez. Készítenek egy műsort Magyarországról, de ahhoz magyarok nem szólhatnak hozzá. Egyértelmű, hogy ez a "jelentés Magyarországról", ez a sárdoblás kinek is szólt valójában selymes hangú Bolgár úr. Ennek tényleg semmi köze a magyarokhoz, ez valóban nem róluk és nem nekik szólt. Ez külföldnek szólt. Ez a magyar kormány szándékolt lejáratása volt, amit önök annyiszor, de annyiszor megtettek már, hogy azt számba se lehet venni.

2011. április 5., kedd

2011. április 4., hétfő

Az MSZP is alkotmányozott?



Azt hiszem ezt hívják öngólnak. Méghozzá jókora öngólnak, ami után jobb ha szégyenében mindenki meghúzza magát az MSZP-n belül. Mert azért az  mégiscsak több mint kellemetlen, hogy a nemrég még habzó szájjal diktatúrát kiabáló szocialistákról is kiderült, hogy semmiben sem különbek hiszen ők ugyanúgy elkészítették a maguk alkotmányát, mint a FIDESZ. Más kérdés, hogy mivel nem ők nyerték a választást ez az alkotmánytervezet maradt a fiókban. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a jelenlegi alkotmány (akárki akármit mond) alapjában véve a múlt rendszer kreálmánya. Nem az a baj, ha a szocialisták is úgy gondolják, hogy ideje lecserélni az idejétmúlt alaptörvényt, hanem az, hogy ugyanezért a kormányt önkényes alkotmányozással, diktatúra kiépítésével és egyéb légből kapott marhasággal vádolják meg.  Ez az, ami finoman szólva sem túl elegáns. Lapítani arról, hogy amíg hatalmon voltak bizony ők is alkotmányozgattak, a másikra meg ugyan azért amit ők maguk is csináltak kígyót-békát kiabálni nem szép dolog. Természetesen nem ez az első eset (lassan hozzászokunk ehhez a fajta stílus(talanság)hoz) az MSZP részéről. Mint ahogyan ahhoz is, hogy  amennyiben kiderül valami disznóság akkor ahelyett, hogy elnézést kérnének vagy legalább belátnák, hogy újfent becsaptak mindenkit, tagadnak a végsőkig. Tagadnak, de úgy, hogy ahhoz már pofa kell. Szanyi Tibor például szemrebbenés nélkül mondta a következőket: "Az, hogy valaki ujjgyakorlat jelleggel ír valamilyen szöveget, arról nem kellett tudnia sem a miniszterelnöknek sem az akkori pártelnöknek és még sok mindenki másnak." Érdekes Szanyi kapitány állítása. Ezek szerint az MSZP-n belül egyesek úgy írnak alkotmányt, hogy arról a kutya nem tud? Csak úgy "ujjgyakorlat jelleggel" valaki lekörmöl egy alkotmányt mindenki tudta nélkül? Érdekes mindenesetre. remélem legalább Szanyi elhiszi ezt a blődséget, mert szerintem épeszű ember ilyen ostobaságot biztosan nem vesz be. Ha senki nem tud róla akkor ki írta vajon? A titkárnő unalmas óráiban, vagy kicsoda? Gyurcsány Ferenc ennél már egy kicsit többet tud az ismeretlenek által írt alkotmánytervezetről, ő már azt állítja, hogy a létezéséről tudott, de arról halvány fogalma sincsen, hogy ki írta és arról sem, hogy mi áll benne. Érdekes. Előkerült egy alkotmánytervezet az MSZP fiókjából, de senki nem tudja ki és mikor írta.  Persze még megy a szocialista maszatolás, megy a rágalmazás, hogy őket le akarják járatni, játsszák a hülyét, hogy senki nem tud semmiről, de egyre kínosabb. Valakinek el kéne vinni a balhét, Szanyi kapitány.