Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2010. április 26., hétfő

Kommentár

Az előre megjósolt kapitális választási vereség után Lendvai Ildikó kijelentette, hogy lemond a pártelnökségről és az MSZP azonnali megújítását javasolja. Erre reagálva a még mindig fiatalos Kovács Laci kijelentette, hogy ő (amennyiben felajánlják neki) kész elfogadni a pártelnöki posztot. 
Ez aztán a megújulás.

263 képviselővel megvan a Fidesz-KDNP kényelmes kétharmados többsége



Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Az OVI vezetője a Sólyom László köztársasági elnök részvételével megtartott sajtótájékoztatón felidézte: az április 11-ei első forduló eredménye alapján 57 országgyűlési egyéni választókerületben kellett második fordulót tartani.

Ezért most vasárnap a választásra jogosult állampolgárok az ország 516 településének 3.150 szavazókörében szavaztak. A választás ideje alatt a külföldön tartózkodók 85 külképviseleten adhatták le voksukat.

A külföldön leadott szavazatok megszámlálására kijelölt szavazókörök névjegyzékeiben 28.686 választó szerepelt, ebből 13.356 megjelent a vasárnapi voksoláson, szavazataikhoz adódik a külképviseleteken leadott 1.453 voks.

A hazai szavazókörök adatairól szólva elmondta: a külképviseleti szavazatok számlálásában nem érintett szavazókörök 99,22 százaléka, 3.093 szavazókör azt jelentette, hogy a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma a névjegyzék zárásakor 2.407.994 volt, a szavazás napján igazolással felvettek további 3.597 választópolgárt, vagyis a választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor 2.411.591 volt. Szavazóként megjelent 1.121.778 választópolgár.

A 3.093 szavazókör jelentése alapján az urnákban lévő szavazólapok száma 1.121.505 volt, ebből érvénytelen 6.850 (az összes szavazat 0,61 százaléka), érvényes pedig 1.114.637 voks (amely az összes leadott szavazat 99,36 százaléka).

Mint mondta, az országos listán 58 mandátumot osztanak ki "alapesetben", az első fordulóban azonban nem tudtak kiosztani hat területi listás mandátumot. Ezek "felcsúsztak" az országos, úgynevezett kompenzációs listára, így ott 64 mandátumot osztanak ki.

Közölte: az országos listán várhatóan a Fidesz-KDNP 2, a Jobbik 21, az LMP 11, az MSZP 29 mandátumot szerez.

Az elnyert mandátumok várható megoszlása, a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 mandátum - mondta.

forrás: Inforadio.hu

2010. április 22., csütörtök

LMP - SZDSZ összeborulás?

2010. április 19., hétfő

Kötelező videó!







2010. április 18., vasárnap

MSZP: nem engedték áldozni egy képviselőjelöltünket





Nem engedte áldozni Hetyei Lászlót, Budapest 25. választókerületének szocialista jelöltjét a XV. kerületi Boldog Salkaházi Sára templom káplánja vasárnap - közölte az MSZP az MTI-vel. 

A párt közleménye szerint "az MSZP képviselőjelöltje húsvét harmadik vasárnapján nem kapott ostyát Repcsik Gyula káplántól".

Felidézték: a párt jelöltje a lakóhelyéhez legközelebbi templomban korábban áldozhatott. 


"Azonban alig egy hónapja a káplán telefonon közölte vele: személye nem kívánatos Isten házában, a mai misén Repcsik káplán ezt sajnos tettben is kifejezte" - tették hozzá. 


Az MSZP közleményében szomorúnak nevezte, hogy "a politikai megosztás a templomokba is beférkőzött, és akiknek pont az egyenlőségről kellene tanítaniuk, pártállástól teszik függővé az áldást". 


Remélik - írták -, a jövőben ilyen nem fordul elő sem kampányidőszakban, sem azon túl, és a vallásos embereket "a politikai hovatartozástól függetlenül szívesen látják az egyházak". 


Az MTI elérte telefonon Repcsik Gyulát, aki azt közölte: az ügyben az érsekség (az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) fog tájékoztatást adni.



forrás: Hírszerző
"Nagy" emberek mondták IX.

Lendvai Ildikó szerint a megújuló MSZP-ben „nincs helye azoknak, akik a politikából pénzt, a pénzből politikát akarnak csinálni, sem azoknak, akik a politikai hatalommal visszaélve, anyagi hasznot akarnak húzni, sem azoknak, akik pénzzel, befolyással üzérkedve”.

(Lendvai Ildikó, 2010. április 16.)

2010. április 15., csütörtök

A Jobbiknak is vannak zsidó tagjai

Egyre több zsidó él szegénységben Budapest zsidó negyedeiben. 

WELT ONLINE: Pártja harcol a szomszédos országokban élő magyar kisebbségért , ugyanakkor a Magyarországon élő kisebbségek félnek a Jobbiktól. Hogyan van ez?

Morvai: Erről magukat az embereket kell megkérdezni. Ami a zsidó közösséget illeti, a Jobbiknak is vannak zsidó tagjai. Egyre több zsidó él szegénységben Budapest zsidó negyedeiben, mert a holokauszt túlélői elől a javakat a teljesen korrupt szervezeteik elszedték, pedig képviselniük kellene őket. Ugyanez érvényes a roma szervezetekre is, akik népük helyett csak saját magukra gondolnak.

2010. április 14., szerda

Az LMP igazi arca



Összeszedtem néhány infót a pártról, ( M. Szabó Imre, elnök, szerkesztő, dokumentumfilmes)

- Az LMP alapítója, listavezetője, Schiffer András (1971). 1989-ben egyik tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. 1996-ban lett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, valamint 2004 és 2008 között ügyvivője volt. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer János 1994-2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke.

- Szabó Tímea (Budapest, 1976) magyar politikus, a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listájának vezetője. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán tanult. 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Programot. A Magyar Helsinki Bizottság adta ki minden évben a hazai menekültek sanyarú helyzetéről és a Magyarországon évről-évre fokozódó idegenellenességről, rasszizmusról és antiszemitizmusról készült jelentéseit, amin a nemzetközi sajtó aztán csámcsoghatott...  (ha jól tudom, Kőszeg Ferenc, volt szdsz-ers politikus által irányítva, Kovács István)

- Az EP lista harmadik helyén levő Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás és számos más erőszak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulás főszervezője, és az Amnesty International munkatársa...

- a lista 5. helyén Rauschenberger Péter van, (Schiffer Andrással együtt) a Védegylet munkatársa, 1994-től 10 éven át az egykori nagykanizsai szdsz tagja.

- Szintén az LMP EP listáján szereplő Lovasi Andrást, Schiffer András barátját, a Kispál és a borz együttes frontemberét idén március 15-én Kossuth-díjjal tüntette ki a kormány.

- Richard Field amerikai üzletember, ingatlanvállalkozó (Park city project) volt az egyik (nyilvánosságra hozott) főtámogatója az LMP kampányának.

- Az LMP kampányarcai  között ismert ex-SZDSZ-esek is feltűntek: Spitzer Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András. Az ő nevük is fémjelezte annakidején a "Budapestnek Demszky kell" kampányt pl. ...

- Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában dolgozott.
- Etikai vizsgálatot indított az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát.  Az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".

Az LMP-hez legyen szabad még hozzátennem, hogy a 228-as választási programját átböngészve azt találtam, hogy egyház és a nemzet szavak 0-szor fordultak elő benne, míg a közösség és a család szavak 6-szor illetve 4-szer, de nem, mint a társadalom értékhordozó alapsejtjei, hanem mint költséghelyek, a személy pedig 2-szer, de csak mint a liberális demokrácia vívmányainak jogosultja.

A fenntarthatóságra és a környezettudatos életvitelre alapuló mondanivalója tehát a legsajátosabban emberi értékek tekintetében megalapozatlan és ebben az értelemben – igazi baloldali programként - sok hasonlóságot mutat a marxista világképpel, amely a maga korában ugyancsak sok szempontból ésszerű kritikáját adta (a már akkor is válságba került) kapitalizmusnak, de a megoldási javaslatából azt is kifelejtette, hogy az emberi társadalom nem kívülről, külső eszmék mentén reformálható meg, hanem az ember bensőjéből kiindulva, a benne rejlő értékekre alapozva.

Ezek pedig éppen az Isten képére teremtett emberi személy és a személyek szeretetkapcsolatán alapuló közösségek (család, egyház, nemzet).

Ennek fényében tehát törvényszerű az erkölcsi relativizmusuk, amely sajnálatosan az egyébként jobb sorsra érdemes társadalmi programjuk sírásója lesz.

Emlékszünk, hogy hányan, de hányan dőltünk be a mázas, alattomos szólamoknak, amikor elkezdte működését az szdsz? Hát bizony a jelenlegi LMP is az ő emlőjüket szopogatta, eredményesen… Kovács István

Fontos érdekessége a választásoknak, hogy az amerikai egyesült államok nem éppen demokratikus körülmények között, de beavatkozott a magyar választásokba, azaz vélhetően befolyásolhatta a választásokat.  nem az a fő baj, hogy Washington nagykövete a LMP-nél járt, hanem az, hogy az, eredmények nyilvánosságra hozatala ELŐTT járt ott!
forrás: Nemzethír
http://nemzethir.gportal.hu/gindex.php?pg=16523375&nid=5522161

2010. április 13., kedd

4 helyen lép vissza az LMP javára az MSZP

Terézvárosban, Józsefvárosban, Zuglóban és Csepelen veszik le az MSZP jelöltjét a szavazólapról.
A NOL úgy értesült, hogy Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán visszalép a szocialisták döntése érdekében a második fordulóban való részvételtől. Arra kérik választóikat, támogassák a döntő körben az LMP jelöltjeit.


Hatvani Csaba 26%-ával a főváros VI. kerületében végzett a második helyen Illés Zoltán mögött (48,63). Harmadik helyen az LMP-s Kaszics Bálint áll jelenleg 16,74-gyel. Szabó Zoltán 24,39%-kal a VIII. kerületben a 46%-on álló fideszes Fónagy Jánostól kapott ki. Itt a 15,56%-on teljesítő Moldován László kap esélyt az LMP számára. Az MSZP-s 28,03%-os Bárándy Gergely az egyik zuglói körzetből lép vissza. Ezzel a fideszes Papcsák Ferenc (46,49) és az LMP-s Várnai László (15,98) között dőlhet el a verseny.
Végül a 28,69%-on álló Avarkeszi Dezső Csepelen veszi le nevét a szavazólapról, a versenyt a fideszes Németh Szilárdra (43,96) és az LMP-s Hudák Jánosra (14,27) hagyva. A NOL információi szerint Lendvai Ildikó ma délutáni sajtótájékoztatóján fogja bejelenti a párt döntését. Nem birkák a szavazóink, hogy terelgessük őket - mondta Karácsony Gergely ma délelőtt az Indexnek. Karácsony szerint az LMP nem azért jött létre, hogy egy másik párt sereghajtója legyen, és ugyan ők is tartanak a Fidesz kétharmados többségétől, de ez nem jelenti azt, hogy kisegítenék a szocialistákat. Tetszettek volna jobban kormányozni, és akkor talán nem csak 19 százalékot kapnak a választásokon - mondta az Indexnek. 

mandíner.hu nyomán
           Érdekes egybeesés, avagy LMP = SZDSZ?






Az SZDSZ 1998-as (7,57% területi listán) és az LMP 2010-es (7,48%) eredményeit nézve komoly átfedést találunk a két párt támogatottságának földrajzi megoszlása között.

Véleményvezér blog nyomán

A nap idézete

“Valójában a többséget, amely mentes bármiféle megszorítástól és minőségi kikötéstől, csak az alacsonyabb társadalmi rétegek alkothatják; és ahhoz, hogy valaki megkaparintsa e rétegeket és szavazataik révén hatalomra kerüljön, mindig azt az egyetlen nyelvet kell beszélnie, amelyet ezek megértenek. Azt kell előtérbe helyeznie, ami leginkább érdekli őket, vagyis a legdurvább, leganyagibb és legilluzóriusabb érdekeket. Mindig ígérnie kell, és sohasem szabad követelményeket állítania. Ezért minden demokrácia elvileg az immoralitás iskolája: támadás az igazi politikai osztály méltósága és belső tartása ellen.”
(Báró Julius Evola)


2010. április 12., hétfő

Választások 2010.

A Parlamentbe bejutott pártok eredményei, a 2010-es Országgyűlési képviselő-választás első fordulója után:



1. FIDESZ-KDNP 2 666 727 szavazat, 52,76 százalék,
2. MSZP 975 292 szavazat, 19,30 százalék,
3. Jobbik 844 169 szavazat, 16,70 százalék,
4. LMP 375 310 szavazat, 7,43 százalék,



A Parlament összetétele az első forduló után:




2010. április 6., kedd

Pörzse Sándor színeváltozása



(1998)



(2009)

2010. április 4., vasárnap

Minden Kedves Olvasónknak Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!