Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2008. május 31., szombat

De nehéz az iskolatáska...

Sokszor írtam, és feltehetőleg még nagyon sokszor fogom is írni, hogy ami ebben az országban jelenleg megy, az már nagyon - nagyon régen elhagyta a normalitás legenyhébb fogalmát is. Ám, amit tegnap olvastam a Magyar Nemzet ,"Pénzért jártak iskolába" című riportjában, az már tényleg messzemenőkig kimeríti a az éppeszűség határát. A történet úgy kezdődött - 2008. februárjában-, hogy Kerepesen az önkormányzatot felkereste egy magát a "Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány"-nak nevező szervezet. Hogy ezek kik? A fene se tudja. Ilyen, mellékvonalon feltehetőleg színesfémkereskedelemmel foglalkozó, fantomszervezet többezer van az országban. Mindenesetre tény, hogy felkereste az önkormányzatot mondván, hogy ők bizony itten mostan szeretnének felzárkóztatni. Hogy ki hívta oda őket? Ki kérte a segítségüket, azt a kutya se tudja. Jöttek, kopogtattak és nagyon szerettek volna felzárkóztatni.

Ez mind szép és jó. Nagyon nemes gesztus ez a keresztényi, felebaráti szeretet. Ám, ez a panamai fantomszervezet, nem állt meg ennyinél. Ők tovább licitáltak. Ügybuzgóságuk odáig tejedt, - feltehetőleg ezt is a puszta felebaráti szeretet mondatta velük, mert ekkora marhaságot csak komolyan mond az ember- , hogy ezt megfejelték azzal, miszerint még ők fognak fizetni azoknak, akik hajlandóak felzárkózni.

És ez most teljességgel komoly. Ez a nevenincs szervezet azt találta ki, hogy azoknak a "hátrányos helyzetű" (gyengébbek kedvéért: láblógató cigány) egyéneknek, akik hajlandóak rávenni magukat arra, hogy még a nyugdíjjaskoruk előtt megszerezzék az általános iskolai bizonyítványukat, azoknak ők bizony fizetni fognak. Ez egyfajta ösztönzés akart lenni addig , amíg a tudásvágy utat nem tör a középkorú "kisdiákokba". Mert azt hiszem rasszizmus lenne feltételezni, hogy ezek a "hátrányos" helyzetű színesfémkereskedők illetve magánvállalkozók, főállású segélylesők nem akarnak se tanulni se dolgozni. Erről természetesen szó sincsen. Se Kerepesen, se máshol. Egyszerűen nem tudnak se tanulni, se dolgozni. Nincsen rá pénz, az állam nem segít maguktól meg nem tudnak stb. Ám ez év februárjában végre rájuk ragyogott a az isteni szerencse. Jött ez a banánköztársaságbeli fantomszervezet és megígérte, hogy amennyiben elmennek az oktatásokra ahol megtanítják nekik a betűvetés, az olvasás, a számolás fortélyait - közvetlenül az előtt, hogy megmutatták nekik miképpen működik az angol vécé illetve hogyan illik legalább megözelítőleg emberként viselkedni, késsel villával enni, vagyis amint elsajátítják még a nyugdíjjas éveik előtt azt, amit normáliséknál egy 14 évesnek már természetes-, nos akkor minden 150 órás rész képzés végén, és most kapaszkodjanak meg!, megkapják a jelenlegi minimálbérnek megfelelő összeget. És ez nem vicc!

Magyarán szólva, semmi más dolguk nem volt a kerepesi "hátrányos helyzetűeknek", mint elvégezni egy röpke kurzus alatt a nyolc általánost. Jó-jó értem én ez nem egyszerű feladat a számukra. Főleg így zanzásítva nagyon nehéz megismerkedni a szorzótáblával, az összeadással és egyéb alapvető, de esetükben bonyolult feladattal. Ezt én teljességgel meg is értem. Elvégezni a nyolc általánost, az már egész embert kíván. Főleg munka mellett, ösztönzés nélkül. No de azt hiszem ez a teher kevés cigány vállára nehezedik. Jött tehát ez a nevenics szervezet és azt ígérte, hogy amennyiben beiratkoznak a képzésükre, és el is végzik azt ,vagyis szereznek annyi tudást ami egy nagyon szerény képességű 13-14 éves gyereknek van, akkor ezért cserébe -hiszen nagy fába vágták ezzel a fejszéjüket "hátrányosék"-, mindezt az emberfeletti küzdelmet azzal honorálják, hogy a tanulás ideje alatt, minden 150. óra után, megkaják a jelenlegi minimálbért, megfeszített munkájuk eredményeképpen. Ez már egyszerűen abszurd. Na de azért nem eszik ilyen forrón a kását Kerepesen sem. Voltak további feltételek. Azon túl, hogy a nagydolgukat nem a teremben végzik és nem is az udvaron, kötelező volt minden egyes órán megjelenni. Azért ez sem kis feladat. És ezt hogyan ellenőrizték? Na nem, nem írtak jelenléti ívet kérem szépen, az feltehetőleg sértené a személyiségi jogaikatt, egyszerűen azzal fenyegették meg őket, hogy bármikor jöhet fenntről, - a nagyoktól- szúrópróbaszerű ellenőrzés. Aki pedig aznap éppen nem tartózkodik az oskolában, na az keresztet vethet a pénzére. Elég egyetlen hiányzás, és a pénzt megvonják.

Nos gondolom mondanom sem kell, hogy hány "hátrányos helyzetű" egyénben éledt fel hirtelen a tanulni akarás. Egész pontosan 73-an jelentkeztek erre a fizetős felzárkóztatásra. Vonzó volt a lehetőség, hogy az újabb semmittevésért 150 óránként (annyi ideig tartott egy részkurzus) megkapják a minimálbért. A kissé kivénhedt nebulók jártak is egy rendszeresen, egészen addig, amíg le nem telt az első 150 óra és a beígért pénz, a jutalom, csak nem akart megérkezni. De ezt a pofátlanságot már a cigányok sem viselték el. Ők megfeszített munkával jártak be minden nap, nem szartak a pad alá, megtanulták leírni a nevüket, egyszóval mindent megtettek, de a beígért minimálbér sehol. Na ez már Strassburgért kiált. Egy darabig reklamáltak, a panamai banáncég meg hitegette őket, hogy majd a jó Gyurcsány fizet, csak most ő is nagy trutyiban van. De egy idő után elfogyott a tanulni vágyók türelme is. (Arról nem is beszélve, hogy a polgármester sem látott egy fillért sem a beígért terembérletért, mert az önkormányzat épületét használták az önképzőkör székhelyeként.) A fantomcég vezetője, Orsósné Varga Mária, meg hitegetett mindenkit.

A tanulásra szomjazó "fiatalonak" pedig hamar elmúlt a szomjúsága, így a 73 fős hallgatóság 3 főre csökkent. Maradt a felháborodás, amiért megkárosították őket. Hogy önök most ezt nem értik? Hogyan is károsítohatták volna meg őket? Ahogy a helybeli volt nebulók mondják, ők bizony megkárosultak emiatt a felzárkóztatás miatt, mert a legtöbbjük és itt idéznék: "felmondott az iskola miatt a munkahelyén". Ez azért tényleg szörnyűség. Hiszen feltehetőleg egy jól fizető, nehéz fizikai munkát igényló munkahelyet hagytak ott, a tudásszomj miatt. Teljesen jogos, hogy most kicsit elszontyolodtak a kerepesi cigányok. Valószínűleg a munkahelyükön már mást alkalmaznak helyettük. Minden bizonnyal valamely tanulásra kevésbé fogékony társukat.

És még csodálkozik bárki is, hogy ezek után már nincsen kedvük tanulni és a felzárkózás puszta gondolatától is kiveri őket a víz.


Zeneletöltés 12

Titkolt ellenállás-hoth páncélosai

Tele van a faszom vol.1

Kezd a tököm telelenni.Hogy miért?Rövid leszek: a magyarok rákos daganati(cigány),a mindent irányító tetűhintások,a cionista ultrabaloldali seggnyaló kormányunk,a magyarellenes "magyarok",nemzeti jelképeinket támadó cionszoci kövületek,a hollókosztos megemlékezések emlékművek tuggyafaszom,a cigánynépszerűsítő plakát(merjünk színesebbek lenni! anyádba...),a tanárkiképző programok a szelíd diákok és populáris szüleik ellen,a gyakorlatilag 8.00 utáni "kijárási tilalom" mert ha kimész vagy megkéselnek,belédkötnek,kirabolnak,megaláznak stb a nemzetünk orkjai,a nácizás(mert náci aki hazafi,náci aki hollókosztagadó,náci aki picit törődik a szülőföldjével,náci aki megvédi a nemzeti jelképeket,náci aki ki meri ejteni a cigánybűnözés fogalmat,náci aki zsidózik,náci akit szemenlőnek az ávhsok,és náci aki mondja...),a gárdát támadó agyatlan liberális gyökerekkel,a magát magyarnak mondó de baloldali,kissebségbárti,szoci,áruló tetvekkel, az EU-val,amerikával,a kapitalistákkal,a fekete stb majmokat segítő karitatív szervezetekkel,az rtl klubbal,az anyátok köztel,a heti tetvessel, a brazil mocsokpfuj sorozatokkal,a rabszolgamunkával,és azzal hogy ezt a mocsok blogot csak magamnak és pár nacionalista hőbörgőnek írom.Röviden ennyi. Most lemegyek a kizárólag magyar termékeket forgalmazó smatch nevű fullmagyar vezetésű boltba és veszek 2 üveg tutiszöllőböl készült hazafias magyar bort és kóser tesco gazdaságos cólát és leiszom magam a szocreál stílusú számítógépasztalom alá....

2008. május 30., péntek

Kutyáknak és románoknak tilos a belépés!


Olaszország után a spanyol latin rokonoknak is elegük van az őket elárasztó tetves románokból. A Gardianul című román nyelvű újság írja: a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén az egyik informatikai üzlet elé kitett táblán az olvasható, hogy kutyáknak és románoknak tilos a belépés.

A Gardianul című román újság beszámolója szerint a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén egy számítógépeket árusító üzlet elé kitett táblán, a kék-sárga-piros román nemzeti színekre írt szöveg így hangzik: „Előzetes engedély nélkül kutyáknak és románoknak tilos a belépés. Aki ezt mégis megteszi, azt kikergetjük.”


A mallorcai rendőrség román panasz nyomán a tábla eltávolítására szólította föl az üzlet tulajdonosát, de az megtagadta a hatósági utasítást mondván, hogy román tolvajok csak a múlt hónapban háromezer euró értékű árut loptak tőle – írja a román Gardianul.

 

A Zászlót és a Gárdát támadja a megacion hárpia





Az Árpád-sávos zászlót nem történelmi okoskodás és nem is politikai csűrés-csavarás, hanem több százezer magyar ember (nem, zsidó ember) halála miatt kell végleg száműzni a közterekről és a közéletből - jelentette ki Lévai Katalin. MSZP-s országgyűlés képviselő, az egyik levérengzőbb, gyűlölettel teljesen átitatott, szocialistának álcázott megacionista boszorkány.

A politikus annak kapcsán fejtette ki a véleményét, hogy - mint fogalmazott - a szélsőjobb Hajdú-Biharban is megjelent. Konkrétan azt kifogásolta, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda pénteken Hajdúböszörményben trianoni emléknap keretében kívánja rehabilitálni az Árpád-sávos zászlót, s azt ceremoniális körülmények között átadni Kiss Attila országgyűlés képviselőnek, a város fideszes polgármesterének.

szerkesztői kommentár: ez a repedtsarkú az egyik levérengzőbb, gyűlölettel teljesen átitatott, szocialistának álcázott megacionista boszorkány.

2008. május 29., csütörtök

Munka helyett fenyegetés


Mint arról már korábban is beszámoltunk, Monokon a polgármester megunta, hogy a semmittevésért fizessenek ki segélyt a "rászorulóknak". Ez sajnos nem országos tendencia, de mindenképpen üdvözlendő kezdeményezés. Hiszen mi jogon vesz fel pénzt az, aki azért tulajdonképpen semmit sem tesz? Arról már nem is beszélve, hogy azt a pénzt, amit az adózó és ebből kifolyólag a dolgozó emberek járulékaiból csak úgy felvesznek, még véletlenül sem arra költik amire kapják. De ez sajnos már bevett gyakorlat a cigány társadalom részéről. Segélyért sorba állni tudnak. Sírni, hogy nincs mit enni azt tudnak. Akkor bizony nagyon tudnak hivatkozni arra, hogy ők milyen szomorú és hánytatott sorsúak, de ha ne adj isten arról lenne szó, hogy ezért valamit tenni is illene, hiszen azt gondolom ez az elvárható minimum, akkor nagyon csöndben vannak.
Ezt unta meg a monoki polármester és döntött úgy, hogy a segélyt sajnos csak akkor lehet megkapni, ha ezért cserébe dolgozik is valamicskét az "elnyomott" kisebbség. Hozzátette, tisztában van természetesen azzal, hogy ezzel szembe megy a jelenlegi törvényekkel, de már nem tudja tovább nézni, hogy egyesek pusztán a segélyekből vegetáljanak, méghozzá nem is rosszul. Továbbá, teljesen jogosan, felháborítónak tartotta azt is, hogy a számukra kiutalt támogatás nem jut messzebb az első kocsmánál. Felháborító, hogy ez a véleményem szerint teljesen jogos változtatás miszerint segélyt csak az kaphat aki ezért tesz is valamit, jelenleg jogszabályokba ütközik. Felháborító, de nem meglepő egy olyan országban, ahol a bűnözés, a semmittevés jövedelmezőbb, mint az ha valaki becsületesen dolgozik.

Törvénybe ütközik az, ha a segélyek folyósítását munkához kötik? Ez már a teljes abszurdum. Józan ésszel teljességgel felfoghatatlan. Nem az lenne a normális, ha legalább közmunkát végezne az aki dolgozni nem, de segélyért sorba állni azt hajlandó? Nem ez lenne a normális? Mindezek ellenére nem voltak kétségeim affelől, hogy ez az intézkedés majd nem lesz mentes a felhábotrodásoktól, igaz egy normális országban nemhogy felháborodás, hanem egyönetű elismerés fogadná. Bocsánat, egy normális országban sor sem kerülhetne ilyen intézkedésre, mert egy normális országban teljesen magától értetődik az, hogy semmit sem lehet ingyen -pénzt meg pláne-, pusztán azért megkapni mert valakinek csípi a szemét a munkának még a puszta gondolata is. Normális országban. Nálunk azonban az a teljesen normális, hogy a cigány társadalom, már attól is szélütést kap, ha valakit dolgozni lát, nemhogy ő végezzen bármiféle fizikai munkát. Számukra az körülbelül annyira elképzelhetetlen, mint elsajátítani azt a normát amit a többségi társadalom elvárna tőlük. Számukra - hála a politikai "elitnek"-, a láblógatás a semmittevés életforma. A munka meg messziről kerülendő. Félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Már a gondolatába is belebetegednek.

A segélyből ők tökéletesen el tudtak tengődni azon a szinten, ami a kutúrájukból fakadóan megfelelő életszínvonalnak mondható. Sőt, néha még jobban is, hiszen ott ahol még az angol WC is körülbelül annyira ismeretlen fogalom, mint Etióp gyereknek a marhalábszár roston, ott abból a pénzből, amit a semmittevésért kapnak királyi körülmények teremthetőek. Minek akkor dolgozni, amikor még honfitársuk Caramell, (azon szerencsések kedvéért akik nem ismernék a szerencsétlent, elmondom, hogy ő egy énekes) is kijelentette, hogy alkalmatlan a fizikai munkára. Segélyből élni tehát lassan a cigányoknál életforma lett, és ha valaki munkára próbálná kényszerítnei a társadalmon piócáskodó réteget, hát megnézhetné magát. A jogvédőktől, a tagbaszakadt cigányig, mindenki igyekezne jobb belátásra bírni.

Ezt igyekezett a monoki polgármester is megtenni. Következménye? Halálos fenyegetések tucatját kapja telefonon, amiért szeretett volna leszámolni ezzel a teljesen irracionális helyzettel, hogy segélyeket osztogassanak potyára azoknak, akiknek eszük ágában sincsen dolgozni. Gondolta, magától értetődő az, miszerint segélyt csak munkáért cserébe lehet kapni. Az. Teljesen normális lenne, egy normális országban. Itt azonban halálos fenyegetés jár érte.



2008. május 28., szerda

Felgyújtottak egy cigányputrit

Begyújtjuk újra a kemencét!!
 
|
 

Mintegy 70 lakót kellett kimenekíteni arról a Nápoly környéki romatelepről, amit most gyújtottak fel. Nem ez volt az első eset, több ilyen telep lángba borult, miután, a gyanú szerint, egy roma lány ellopott egy olasz csecsemőt. A bosszúhadjárat miatt a legtöbb helyről elmenekültek a romániai bevándorlók. (ezt nálunk miért nem lehet??Értitek?:ELMENEKÜLTEK!!!-a szerk)
 


Egy szinte teljesen elhagyott romatelepet gyújtottak föl ismeretlenek szerdán. A kiérkező tűzoltók 70 lakót menekítettek kis, és próbálták megfékezni a lángokat.

Nápoly környékén több romatelep is van, ám az elmúlt hetekben többet is fölgyújtottak azután, hogy a gyanú szerint egy 16 éves roma lány elrabolt egy olasz csecsemőt. A gyújtogatás után a legtöbb telepről elmenekültek a lakók.

A telepeken zömmel romániai cigányok éltek. Az utóbbi hónapokban Olaszország-szerte a bevándorló romák ellen fordultak a lakosok, azt állítva, hogy a migránsok felelősek az egyre növekvő bűnözésért és rossz közbiztonságért. (ááá dehogyis!ők szépek,jók és semmi rosszat nem tesznek soha!segélyt és jogokat nekik! :)-a szerk)


Az Amnesty International emberi jogi szervezet szerdai jelentése arra hívta föl a római vezetés figyelmét, hogy az egyre terjedő rasszizmus miatt az ország veszélyes lehet a romáknak és a román állampolgároknak. (hálistennek!-a szerk)

Olvasó Orbánnak: A talpasotok voltam, de mára kuruccá lettem


Te mered Horthyhoz mérni magad, aki hazaszeretetéhez, erkölcséhez és tiszti hivatásához méltóan tűzzel-vassal tudta kiirtani a tetves, vérünket szívó kommunistákat, és nem zsíros állami pozíciókba juttatta őket, nem a zsebüket tömte ki pénzzel, mint ahogy te tetted ezt, Viktor!?


„Tisztelt” (?) Orbán Viktor!
Ha valaki egy ügynökökkel kistafírungozott párt elnöke, de ennek ellenére olyan hülye, hogy Kérinél vendégeskedik Stumpf Pityuval az oldalán, és komcsi kollégái lehallgatják, az meg is érdemli, és ne csodálkozzon, hogy utána kellemetlen kérdéseket tesznek föl neki. Ha viszont valaki egykori magyar „jobboldali” miniszterelnökként, zárt körben, suttyomban, cinikus módon színt vall nemzete és szavazótábora elárulásáról, az rendkívül aljas senkiházi, és nincs helye többé a nemzeti oldalon.
Márpedig, Viktor, te nem az első alkalommal árultál már el bennünket, benned ostobán bízó, megtévesztett barmokat. Sokan vagyunk egyszerű mezei Fidesz-talpasok, akiknek kinyílt a bicska a zsebében azon mondatod hallatán, hogy nem is akartál nyerni 2006-ban. Akkor miért nem szóltál nekünk, mindnyájunknak, akik éjt nappallá téve, saját pénzt, autót és energiát nem kímélve, sokszor családi békénket is felborítva, nem egyszer rokonságunkkal a kapcsolatot megszakítva plakátoztunk, szórólapoztunk, vívtuk az éjjeli ütközeteket a mocskos komcsi verőlegényekkel, és jártunk a gyűlésekre, utaztunk Pestre a Kossuth térre, hogy a szónoklataidat és nagyotmondásaidat hallgassuk?
Nekem már attól is felfordult a gyomrom, amikor a tetves Svábynak pökhendien odavágtad, hogy a kisgazdákkal sohasem akartál kormányozni, az csak kényszer volt, hiszen a józanész és az igazságérzet azért azt kérdeztette velem: akkor hogyan lettél volna valaha is Magyarország miniszterelnöke, te felfuvalkodott hólyag?
Sokan közülünk egyszerű fideszesek közül azért már elgondolkoztak azon, hogy vajon kit emeltek ki a 80-as években, és taníttattak Amerikában vagy Angliában, kormányzati szerepre „ítélve őket”? És miért pont titeket, „nagy kollégisták”? Már az sem volt ínyemre, hogy a beszédhibás, értelmi fogyatékos, szemét ügynök Medgyessy másodhegedűse voltál a miniszterelnöki vitán vitapartner helyett, de az betette a kaput, ahogy a Millenárison a napnál világosabban elcsalt választások után kapituláltál és rohantál gratulálni annak a rongy embernek, utána pedig engedtétek megsemmisíteni a szavazólapokat. Minden épeszű ellenzéki vezető a végsőkig újraszámláltatta volna – a’ la Bush – az elcsalt választások voksait, csak éppen Orbán Viktor nem szerette volna ezt. Egyszer elmondhatnád a híveidnek, hogy miért?

A konstruktív ellenzékiségedtől sem telt el a szívem tettvággyal, hiszen csak a vak nem látja, hogy ti ma már azért vagytok, hogy lefogjátok a nemzet még tenni akaró részének a kezét, nem azért, hogy tegyetek értük. Összehívtátok a számos nagygyűlést, amelyekre 300-400 kilométerről is eljöttünk sem a pénzt, sem a kocsit nem kímélve, hiszen nagy pofával változást ígértetek, és mi azt mondtuk: rajtunk nem fog múlni. Aztán nem történt semmi.

72 órát adtál a szocionistáknak – amin joggal röhögött az egész világ –, utána pedig füledet-farkadat behúzva mondtad le a 23-i nagygyűlést, mert beszartál a lehetőségtől, a felelősségedtől, amit, ha államférfi lennél, akkor vállaltál volna elődeidhez hűen.
Azzal a Horthyval példálózol – helytelenül –, aki nem tojt be sem a némettől, sem az orosztól, aki a kifosztott, kivérzett, kicsontozott Magyarországot virágzó állammá tette, és a mocsok, bennünket elveszejtő Nyugat árgus szemei előtt is újjá tudta szervezni a magyar haderőt. Aki nem volt rest kivégeztetni a 19-es zsidó terroristákat, míg te, te szerencsétlen, még börtönbe se küldtél egyet sem, sőt inkább pozíciójukban hagytad őket, hogy lehetőségük legyen egy újabb magyarellenes kormányzást előkészíteniük.
Hol vagy, te senkiházi a kormányzóhoz képest?

Ő nem váltogatta a vallását mint a köpönyegét! Ő még kapott valláserkölcsi oktatást, Ő még félte az Istent, neki még volt gyerekszobája, Viktor! Hozzá képest hol vagy te, aki a hírek szerint a nyugdíjakat akarod befagyasztani, hogy a csirkefarhátat se tudja már megvenni a havi 28 ezerből élő kisnyugdíjas vagy TSZ-nyugdíjas?

Killer Ági nekifogott a gyerekek kiirtásához, te folytatod a nyugdíjasok kivégzésével, Viktor? Hol vagy te Horthyhoz, ahhoz az emberhez képest, aki tudott és mert magyar lenni, aki csatában edződött és nem hagyta cserben a katonáit, mint ahogy te gyáván, vérlázító sunyisággal otthagytál bennünket a vérzivatarban az Astoria előtt?

Te vagy egy óriási, csattanós pofon a nemzeti oldalnak, egy sokkoló ébresztő! Mi több, nem a Gárdát, hanem téged illetne és nem egy pofon, hanem egy parasztlengő, de úgy, hogy a fal adja a másikat! Nem szégyelled magad, te szerencsétlen?
Te tartod magad hazafinak, akinek a nemzetét szolgáló, soha semmilyen törvényellenességet el nem követő Magyar Gárda szúrja a szemét, de a zsidó magánhadsereg, a Magyarország területén teljesen törvénytelenül, alkotmányellenesen működő, a Köztársasági Őrezredet is uralma alá hajtó zsidó fegyveres milícia, az In-Kal Security, az neked helyénvaló? Te tartod magad hívő embernek, aki a tömeggyilkos, gyermekek vérében gázoló zsidó Likud-pártot a testvérének tartja? Eszednél vagy te ember? A tisztességnek, az emberségnek már a csírája sem maradt benned?

Te mersz hazáról papolni, aki – bár szavaid szerint nem akartad megnyerni a választást – a választási törvény rendszeres és folyamatos megsértésével, a komcsikkal karöltve lopott több tízmilliárdért teleplakátoztattad az egész országot, és hülyítetted a magyart határon innen és határon túl? Ha láttad, hogy elcseszték a kampányt – már nem először persze – akkor miért nem rúgtad ki a Fidesz-agytrösztöd és terveztél másik kampányt? Pénzetek – ahogy láttuk – van bőven, tolvaj banda! Amíg nekünk a kezünk és a lábunk járt országszerte értetek, gazemberek, addig ti ezek szerint – teletömködve a zsebeiteket – jót röhögtetek rajtunk marhákon, akik komolyan vették a Fidesz céljait: megnyerni a választásokat!

Te mersz hazáról papolni, aki Erdélyben elhúzod a mézesmadzagot a testvérek előtt, hazaérkezve pedig kormányfőként akadályozod meg a kettős állampolgárság megadását a számukra? Hol vagy te Horthyhoz képest? Ő nem lopott, nem csalt, nem hazudott kormánytagjaival egyetemben, az ő kormánya nem volt tele kommunistákkal és titkos ügynökökkel, ő nem választott miniszterének olyan csirkefogót, akinek az apósa az utolsó komcsi belügyminiszter volt, de olyat sem, aki maffiavezérként uralja a fővárost és annak koszos kínai és lengyel piacait.

Te mered Horthyhoz mérni magad, aki hazaszeretetéhez, erkölcséhez és tiszti hivatásához méltóan tűzzel-vassal tudta kiirtani a tetves, vérünket szívó kommunistákat, és nem zsíros állami pozíciókba juttatta őket, nem a zsebüket tömte ki pénzzel, mint ahogy te tetted ezt, Viktor!?
Horthy tudta, hogy mi jár a nemzetüket megnyomorító zsidó komcsiknak: börtön vagy likvidálás.
Ezt az akasztófára való Gyurcsányt most már csak túléljük, de az Isten mentsen meg attól, hogy te még egyszer kormányra kerülj, ha minden szavad ilyen szemenszedett hazugság, ha nem különbözöl semmiben az elmebeteg köztörvényes bűnözőtől, ha téged is úgy kell majd ezek után hallgatni, hogy bort iszol és vizet prédikálsz!

Ha a választásokon hazudtál – ezt jól írja az egyik olvasó – akkor mi mindenben hazudtál még? Ha párttársaiddal együtt nem te fosztottad ki százmilliárddal a Postabankot, akkor ki?
Ha a szocionistákkal párhuzamosan nem ti raboljátok szét a kórházakat és rendelőintézeteket Pesti Imrétekkel az élen, akkor vajon kik, Viktor? Ha nem te játszottad át tettestársaiddal együtt a Széchenyi Terves pénzek jórészét nyugati vállalkozásoknak, akkor ki, Viktor? Ha nem ti támogattok mindig valamilyen állami posztra – most éppen főbírónak – kommunistákat, zsidókat és spicliket, akkor kik, Viktor?

Ha nem Deutsch Tamással együtt loptatok szintén milliárdokat az elcseszett és már a korábbi raktárából is szétlopott stadion beléptető rendszeren, akkor vajon kik tették ezt? Ha nem te vártad ki, amíg ezt az ostoba zsidó-cigányt személyesen Mádl engedi át az államvizsgán – a mindenkori magyar kormányok és mindnyájunk nagy szégyenére – akkor ki?
Ha nem te játszottad át a 12 állami gazdaságot fillérekért a csókosoknak, akkor ki? Ha nem menekültél el a hajóról menekülő patkányhoz hasonlatosan az Astoriánál – már sokadszorra – magunkra hagyva bennünket, akkor mit csináltál? Talán tisztességes, hazafi módjára viselkedtél?

Még a rendőrök által véresre vert, féleszű egykori szóvivőtök is megszégyenített téged emberségből, Viktor. Hihet az ember a Fideszben, de attól még nem kell ostoba birkának lenni, vagy nem kell a homokba dugnia a fejét. Attól, hogy közöttünk vannak a gazemberek, még nem lesznek tisztességesek, és nem lesznek különbek a kommunistáknál.

A talpasotok voltam, de mára kuruccá lettem. Neked köszönhetem, Viktor. Sem a komcsik, sem te nem érdemeltek kíméletet. Mindnyájatoknak pusztulnotok kell a közéletből, de remélem, hogy előtte mindnyájatokat felelősségre vonnak és elszámoltatnak majd mindarról a felfoghatatlan mennyiségű pénzről, amit tőlünk a nemzettől loptatok el, éhes gyerekszájak, szoptatós anyák, dolgos kezű magyar emberek elől.
És ne feledd: az ellenségnél sokkal megvetendőbb és gyűlöltebb az a vezér, aki a saját hadseregét árulja el és hagyja cserben. Horthy adott ennek a nemzetnek, felemelte ezt az országot, és nem elárulta, nem kirabolta azt.

Hlavathy Richárd
volt Fidesz-talpas
Szatymaz

2008. május 26., hétfő

Életveszélyesen megfenyegették a Jobbik váci tagjait

eredeit cikk

2008, május 26 - 10:14 Közlemény

A sajtóban megjelent ominózus cikk - amely szerint a szocialisták nemkívánatosnak tartják létezésünket - és az azt követő, publicitást nyert közleményünk óta eltelt időben sem volt tétlen a Jobbik váci szervezete, hiszen a trianoni, Magyar Gárdával közös rendezvényünk komoly szervezési munkát igényel. Ennek egyik állomása volt, hogy a május 24-i taggyűlésünk után kollektíve igyekeztünk a posta parkba "terepszemlét tartani".

A helyszínen hamarosan megjelent két cigány származású férfi, akik alpári hangnemben cigarettát követeltek tőlünk. Miután kérésüket megtagadtuk, egyikük kijelentette, hogy kibelez (!) bennünket. Csupán létszámbeli fölényünknek köszönhettük, hogy atrocitásra végül nem került sor és további fenyegetések közepette eloldalogtak.

A közelgő rendezvényünkkel riogató helyi szocialista politikusok jól tennék ha inkább az egyre jobban elharapódzó utcai erőszakkal foglalkoznának, mert a társadalmi békére nem a méltósággal megemlékezni kívánó jobbikosok, gárdisták és szimpatizánsaik jelentik a veszélyt, hanem az indokolatlanul kedvezményezett helyzetben lévő, azzal folyamatosan visszaélő agresszív csoportok!

Jobbik váci szervezete

(ui:A térfigyelő kamerák áldásos tevékenysége,és az esetleges "utcai harc" utáni ,a jobbikot negatívan értékelő,"lenácizó" kritikák miatt nem történt sor "fizikai nevelésre"!--a szerk.)

Zeneletöltés 11

German Military Marches - Panzer Lied (Battle of the Bulge Movie)

Zeneletöltés 10

german military marches - Erika

Zeneletöltés 9

Divizio88-Fegyverbe Magyar!!!

Zeneletöltés 8

Archívum- Idegenek kifelé!

2008. május 25., vasárnap

2008. május 23., péntek

Abszurdisztán


Tegnap hallottam, egy érdekes hírt, az egyik kereskedelmi rádióban aminek a lényege az volt, hogy a tanárokat felkészítik az iskolai erőszak kezelésére.

Már ne haragudjon meg a világ, de nem sántít itt valami? Mi az, hogy a tanárt kell felkészíteni arra, hogy éljen együtt azzal a szomorú ténnyel, miszerint nap mint nap elkalapálja egy "rosszcsont" diák? Felkészíteni? Egyszóval ezzel már együtt kell élni? Hovatovább fogadjuk el, hogy a diák ilyen? Kicsit agresszív, néha lekever egyet, leköp, hozzánkvágja azt, ami éppen a keze ügyébe kerül (remélhetőleg semmi nehéz). Ha netán nem teljesít megfelelően és ezért netán még rossz jegyet is kap a kis szellemi kapacitású nebuló, megvár a tanítási idő után és szépen néhány megtermett társával a szart is kiveri belőlem. De nem baj! Hiszen még gyerek a szentem. És rájuk nem lehet haragudni. Fogadjuk el, hogy néha kicsit megbúbol, elveri a fenekünket, betöri az orrunkat. Ezzel már együtt kell élni. Hogy ilyen nem volt amikor mi fiatalok voltunk? Hogy a tanárnak volt tekintélye.? Ugyan ne legyünk már maradiak, hol élünk? Ez a XXI. század, tanuljuk meg hogy a diáknak jogai vannak és már elmúlt az az idő amikor tetszés szerint sarokba állíthattuk, vagy netán fekete pontot adhattunk nekik, nevelő célzattal. Ha ezt megtesszük, fogadjuk el, hogy majd ő kever le akkorát, pusztán nevelő célzattal, hogy a vakolatot is leszedjük a falról.

Nem tudom, lehet én vagyok az értetlen, de nekem ez már magas. Éljünk együtt azzal aki, ha neki nem tetszik az egész osztály előtt megaláz vagy ha nagyon megbántottuk, fejbe is rúg, vagy eltöri a kezünket. Éljünk együtt vele, és erre még tréninget is tartanak a budapesti rendőrségen a tanároknak. Felkészítik arra őket, hogyan tűrjék el a sorozatos megaláztatásokat. Felkészítik őket arra, hogy a megoldás ahogy ők mondják "ne az iskolából való eltanácsold legyen"? Milyen világ ez? Ezzel már tényleg együtt kell élni, elkönyvelve hogy a diák leüthet, megalázhat tanárokat? Ezt kezeljük tényként és a tanárt kell kioktatni a gyerekkel való konfliktus kezelésére, nem a diákot megfegyelmezni. Ez már tényleg abszurd. Mondjuk nem csodálom, a rendőrök is hasonlóképpen teszik. Ártatlan tüntetők szemét kilőni, az már megy akár az ágybavizelés, de hogy ezeket a fiatal bűnözőket kicsit helyrerakják azt már nem. Velük együtt kell tudni élni, hiszen éppolyan velejárója a XXI századnak ,mint a Mónika Show és társai. és még csodálkozunk bármin is....

2008. május 22., csütörtök

Orbán Viktor Vs. Magyar Gárda


Orbán Viktor megmondta a frankót. Meg. Méghozzá nem is akárhogyan. A Fidesz (Kis)Polgári Párt első embere, az Index információi szerint, egy nem nyilvános fórumon azt találta mondani, hogy amennyiben hatalomra jut első dolga lesz az, hogy nekimegy a Magyar Gárdának, vagy ahogy ő fogalmazott, "kioszt nekik néhány pofont és hazazavarja, mint Horthy a nyilasokat".


Ez nem semmi. Kemény ez a Viktor, mint a keddi kenyér. Azt mondja kipofozza a Magyar Gárdát. Nem is tudom. Picit azért erősnek érzem ezt a nekibuzdulást. Kedves Viktor, nem kapott huzatot a vonaton, vagy a páncélozott csodaautójában amikor a helyszínre tartott? Sok volt az erős pista abban a gyulai kolbászban véleményem szerint, s talán nem kéne annyi Chuck Norris filmet sem nézni még akkor sem, ha csak 330 a Blikkel együtt, drága Narancsos Úr. Lássuk be ,hogy ez már egy picit nevetséges volt. Sok volt az a vietnami balzsam, amit magára kent odafele jövet. Kipofozza a Magyar Gárdát. Drága Narancsos Úr. Azt hiszem, most egy picit el tetszett téveszteni a házszámot. Egyrészt, mert a hülyék odaát vannak, s mert "hülye azért nem vagyok" Másrészt ,mert tegnap még olyan bőszen szedte a kordont a Parlement előtt, hogy azt bármelyik élmunkás fémtolvaj megírigyelné. Szedte a kordont, mint cigány a lábát a rendőr elől ha fülön csípik. Nem értem én ezt és lehet, mégis csak én vagyok a nemnromális, de drága Narancsos Úr, hogy is van ez? Kordont bontunk, népszavazásra buzdítunk, hogy csúnya szóval mondjam "magyarkodunk" aztán meg feketeöves szájkarate nagymesterhez méltóan beígérjük, ha választást nyerünk a nagylaki határig pofozzuk a Magyar Gárdát? Mert nem más ez, mint szájkarate, drága Narancsos Úr.

Szájkarate, amiben önök aztán világbajnokok. Ígértek önök már kormánynak is kipofozást, szétkergetést, karóba húzást kerékbe törést ha ez vagy az a sajtfecnire felfirkált lúzungjuk kellő hibbantra talál, akik egy kannás kisfröccsért bármit aláírnának. Sajnos kedves Narancsos Úr, önök mást sem tudnak, mint szájpankrátorkodni és népet hülyíteni. Ha minden ígéretük több lett volna holmi hablatynál, holmi szellemi mézesmadzagnál, akkor drága Narancsos Úr, mostanra már vagy a negyvenedik kormányt zavarnánk el, és természetesen a Duna helyett is tej folyna itt, a kerítés meg az ön álltal töltött kolbászból lenne. Az volna csak a szép világ, drága Narancsos Úr. De őn már megint szájbirkózik. "Kipofozom a Magyar Gárdát." Mondja maga. Kérem szépen én igyekszem magával szemben is feltételezni a normalitás minimumát, drága Mandarainos Úr, igyekszem feltételezni önről is a szellemi épség fenállóságát, de nehéz. Egyre nehezebb. Orvos látta már, dárga Grapefruitos Úr? Nem ártana megnézetnie magárt az a bizonyos hülyebogár elég csúnyán megcsípte fejtájékon.

"Kipofozom a Magyar Gárdát." Kedves narancsos úr, nem gondolja, hogy ebben az országban másokat kéne kifpofoznia? Hogy a probléma gyökere nem ott keresendő? Talán picit közelebb magához. Eőbb hatalomra kéne jutnia drága Banános Úr. Nem megy az csak úgy, hogy, "hoppá, már miniszterelnök is vagyok!" Előbb valahogy azt a csúnya Ferit kéne kipofozni a hataloból. Drága Narancsos Úr. Össze tetszik keverni a szezont a fazonnal. Nem mindegy, hogy csapba szarni vagy...

Sok volt az Erős Pista a büfészendvicsen én azt hiszem. Kipofozni, mint Horthy a nyilasokat. Drága Narancsos Úr. Ha rám hallgat megnézeti magát, mert ez már egyrészt túlzott üldözési mánia, másrészt erős a gyanúm, hogy újfent hülyebogárgyanús eset áll fenn. Tudja előbb a hatlom, aztuán pofozunk.

És mi van ha akkor sem lesz éppen "úgy öltözve" Cirtomos Úr? Kipofozza a Magyar Gárdát ehhez van esze. Nem inkább a Likquid pártot kéne kipofozni? Vagy az szalonképes Drága Datolyás Úr? Az izraeli háborús bűnös nacinalisták azok vállalhatóak, mint testvérpárt? Nem értem én már önt, nagyon nem.

De sebaj már szájkaratéban nagyok vagyunk Narancsos Úr!
Csak így tovább!

MEGTÖRT A JÉG!!!!!

Elegük lett a dologtalan kisebbségiekből

Forrás:HunHír.Hu

Munkához kötik a szociális segélyek folyósítását a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, erről szerdai ülésén döntött a képviselő-testület.

testület 6 igen, 2 nem szavazattal fogadta el a javaslatot. A polgármester azon meghívottak véleményét is kikérte, akik jelen voltak az ülésen, a résztvevők elsöprő többséggel támogatták Monok ezen rendeletének bevezetését - tudósít a hirado.hu.

szerkesztői kommentár:Remélem minél több képviselő-testület szavazza majd meg ha eléjük lesz terjesztve! Már látom  magam előtt az ellenpropagandát: "A náci,rasszista polgármesterek rabszolgaként dolgoztatják a becsületes kissebséget!"

A Fidesz elnöke megfenyegette a Magyar Gárdát

A Fidesz elnöke megfenyegette a Magyar Gárdát, hogy ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.

Szerkesztői kommentár: Na arra kíváncsi lennék.Zsidóbérenc hazaáruló....

eredeti cikk.

Két hihetetlen videó hitgyülis agyhalottakról + 1 bónusz videoklip

Két hihetetlen videó hitgyülis agyhalottakról + 1 bónusz videoklip
Hozzánk áramlik a legtöbb izraeli tőke


Egy rövid hírt szeretnék ezúttal közzétenni, ami a tegnapi Magyar Nemzet Gazdaság rovatában jelent meg.

Eddig sem vot semmiféle kétségem affelől, hogy meglehetősen sok zsidó befektető van hazánkban, hiszen elég ha csak a rengeteg "csodálatos" plázát nézzük, vagy az egyre sokasodó lakóparkokat. De a sor hosszú és szinte végelátahatatlan. Egyre inkább otthon érzik itt magukat, és azt hiszem valóban igazuk van akkor amikor korábban azt mondták, hogy ők itt Magyarországon nemhogy üldözve lennének, hanem egyenesen "reneszánszukat élik". Ezt bizony, nem is kisebb személyiség állította, mint Várnai Shorer Judit volt izraeli nagykövet. Igaz ezen kijelentése valahogyan elsikkadt, nem lett belőle hír. Nos akkor most hogy is van ez, igen tisztelt "reneszánsz" emberek? Üldözve vagy "reneszánszukat élve" tetszenek lenni itt? És még ezek után magyargárdáznak? Jó-jó értem én. nem most jöttem a hat huszassal én sem.

Olyasmi ez mint amikor a székely bácsit megkérdezi a riporter, hogy van-e a falujukban antiszemitizmus? Mire a székely bácsi hosszas gondolkodás után ezt feleli: "Antiszemitizmus? Kérem szépen az nincsen nálunk, de igény, igény az vóna rá!"

Valahogy így van ez mifelénk is. Kárognak, kárognak a vészmadarak antiszemitizmusról meg nyilas és fasiszta veszélyről, miközben szinte csődülnek ide és reneszánszukat élik. Nincs itt semmiféle pogromveszély. Leszámítva a havonta rendezett önüldözést. Antiszemitizmus nincsen, de igény, ...


A hír pedig a következő:
"Magyarország a régió legnagyobb tőkeimportőre Izraelből: évente 200-300 millió amerikai dollár érkezik hazánkba. Az izraeli befektetések értéke az utóbbi 10 évebn 2.5 milliárd dollárra tehető, ennek közel fele az ingatlanszektorba áramlott. További célpont az ipar, az infrastruktúra és a K+F szektor."

(forrás: Magyar Nemzet, 2008. május 21.)


Továbbra is halálraítélt marad Wass Albert

A román Legfelső Bíróság nem változtatta meg az 1946-ban Wass Albert íróra kiszabott halálos ítéletet. Az ügyben fellebbezést az író fia, Andreas Wass kért, miután a kolozsvári táblabíróság március 10-én nem volt hajlandó rehabilitálni az írót, és megváltoztatni a halálos ítéletet.

A Legfelső Bíróság ítélete, amelyet kedden este hozott meg, jogerős. Wass Albertet népbíróság ítélte halálra 1946. március 13-án az író jelenléte nélkül, és lefoglalták minden vagyonát, mert a népbíróság szerint társaival együtt négy személy lemészárlására bujtott fel.

A kolozsvári törvényszékre az író fia nevében Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be a rehabilitálási kérelmet tavaly áprilisban, arra hivatkozva, hogy Wass Albert ártatlanságát bizonyító újabb dokumentumok kerültek elő. A törvényszék a kérést visszautasította, amely ellen Kincsesék fellebbezést nyújtottak be. A táblabíróság újra kivizsgáltatta az ügyet az ügyészekkel.

Frunda György is kérte 2003-ban a népbíróság ítéletének eltörlését Románia főügyészétől, aki azonban visszautasította azt. Wass Albert az Egyesült Államokban élt 1998-ig, amikor is 90 éves korában öngyilkos lett.

(manna.ro)

2008. május 21., szerda

Pár példa hogy NINCS cigánybűnözés magyarországon

Egy frappáns és idevágó zene

1.Brutális cigány purdéktól retteg Mezőtúr


Három idős embert bántalmazott brutálisan az a fiatalokból álló banda, amelynek három tagját elkapták a helyi rendőrök. A 19 és 17 éves fiúra börtön vár. A harmadik, 12 éves gyerek nem büntethető és a galeri többi tagját még keresik a rendőrök.

HunHír.Hu kommentár: ide már fehér csuklyás rendfenntartók kellenek, vérebek meg amerikai hozzáállás úgy, mint a szabad Délen.

2.
Cigánytámadás a bíróságon


Ma délelőtt tömegverekedés tört ki a városi bíróságon Pécsen. Egy büntetőeljárás során hallgattak meg egy tanút, amikor elszabadultak az indulatok. Az ellenérdekű félnek a társasága tört rá a tanúra.

A bunyó a folyosón is folytatódott, innen a rendőrök szorították ki az utcára a verekedőket, majd itt véget vetettek a küzdelemnek.

3.Ez nem pont idehazai hír de szerintem idevág.:)
Az olaszországi cigányok alfelét nyalják a magyarországi cigány EP-képviselők


Itthon mindennapos a cigányok által elkövetett bűncselekmények sorozata, Olaszország megelégelte az élősködő, bűnelkövető, dologtalan romániai cigányok ottani randalírozásait. Azok a cigány származású Ep-képviselőink, akik kussoltak a magyarverésekkor, most a Európai Parlamentben avatkoznak be Olaszország belügyébe. Ráadásul itthonra is több pénzt követelnek a pozitív diszkriminációval állandóan megtámogatott cigányoknak.

Nem bevándorlási szankciókra van szükség az Olaszországban, és más európai országokban élő romák helyzetének a megoldására – hangsúlyozta hozzászólásában Járóka Lívia, a Fidesz Európai Néppárti képviselője, aki szerint azonnali integrációs programokat kell indítani az anyaországokban, hogy ne essenek áldozatul a romák a média és a tömeghisztéria nyomán kibontakozó atrocitásoknak. Járóka szerint hiba lenne, ha a romaügyet ideológiai kérdésként kezelnék a tagországok, hiszen sem a szocialista, sem a liberális, sem a konzervatív kormányok nem tudtak eredményt elérni. Járóka azt mondta: fontos, hogy az olasz kormány betartsa az ígéretét, biztonsági csomagterve ne irányuljon egyetlen etnikai csoport ellen sem, és ne kerüljön sor tömeges kiutasításokra. Járóka szerint a vita azt mutatta: csak akkor foglalkoznak romaüggyel a tagállamok politikai pártjai, ha az lehetőséget biztosít egymás támadására.

Mohácsi Viktória, az EP liberális frakciójának a képviselője személyesen is ellátogatott Rómába és Nápolyba és felszólította az olasz kormányt, hogy védje meg a romákat a rasszista agressziótól. Mohácsi levelet írt az új olasz kormányfőnek Silvio Berlusconinak is. Mohácsi azt mondta: nem bizonyult valósnak az a híresztelés, amely szerint egy 16 éves roma lány el akart rabolni egy hat hónapos csecsemőt, és a rendőrség nem folytat valódi vizsgálatot a Molotov-koktélos támadások ügyében.

a tökéletesen elfogult cigány médium hírének korrigálásával

Újszövetséget égettek




Több száz újszövetséget égettek el zsidó fiatalok Izraelben. Or Jehuda településen keresztény misszionáriusok osztották szét az újtestamentumokat. A polgármester helyettese begyűjtette az újszövetségeket, majd az ortodox vallási iskolások felgyújtották a halmot. A helyi városvezető szerint a zsidókat áttérésre ösztöntő könyvek megsemmisítése vallási parancs, ezért ő nem a könyvégetőket, hanem a könyvek terjesztőit ítéli el.

(Forrás: Magyar Rádió Online)

2008. május 20., kedd

Megint mentőket vertek a cigányok

Mentőkre támadtak a feldühödött, agresszív cigány bűnözők a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogácson. A kétszáz fős cigány banda egyik tagja ütni kezdte a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosát, aki épp a szabadságát töltötte a településen.

A 200 fős tömeg közepén álló mentőautóban az orvosok egy ötéves helyi kisgyerek életéért küzdöttek, amikor egy részeg férfi, a kislány keresztapja ütni kezdte a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosát, aki épp a szabadságát töltötte a településen.

Csiba Gábor nem tudja mire vélni a dolgot, mert egy fél óra alatt már többször újraélesztette a gyereket, akit a hozzátartozói vittek hozzá. Az ügyben a mezőkövesdi kapitányság csoportos garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.



HunHír.Hu kommentár: minden településre csendőröket, aztán működjön a puskatus, szakadjon a bűnöző koponyája. Ha meg nem megy másképpen, kerepeljen a géppuska.

Na szép mondhatom.Országunk csótányai ismét remekül szerepeltek.Tapsot nekik!Nem kellene népszavazást kezdeményezni a MAGYARELLENES!MOCSKOS!BŰNÖZŐ,TERRORBAN TARTÓ CIGÁNY NÉPSÉG KITELEPÍTÉSÉRE????Majd megtudnák milyen a Benes dekrétumhoz hasonló kitelepítés.!ui:esetleg gázkamra!Saját költségre építtetek egyet ha igény van rá!...a szerk

Vona Gábor nyilatkozata a Fővárosi Bíróságon



 




Tisztelt Bíróság!

Vona Gábor vagyok, az alperesi egyesület elnöke. Az itt jelenlévők némelyikével ellentétben büntetlen előéletű, sőt, soha még alperes sem voltam.

A Magyar Gárda Egyesületet 2007 tavaszán 10 magánszemély alapította és jegyeztette be a Fővárosi Bíróságon. Célunk akkor és most is a magyarság, ezen belül különösen a magyar ifjúság felrázása, valamint a nemzetért végzett szolgálat intézményrendszerének kiépítése volt. Tevékenységünk egy törvényes bejegyzéssel vette kezdetét, és a törvények adta kereteken belül folytatódott és fog folytatódni a jövőben is.

Az Egyesület 2007. augusztus 25-én életre hívta a Magyar Gárda Mozgalmat, amely azóta az egyesülettel testvéri viszonyban, de jogilag az egyesülettől függetlenül végzi a maga misszióját. Rendezvényeit maga szervezi, belső működését a maga szabályai szerint alakítja, helyi és országos szinten saját vezetőséggel rendelkezik. Az Egyesület nem tagadja, hogy a Mozgalom megálmodója és életre hívója volt, mint ahogy megálmodója és életre hívója a terveink szerint szeptembertől az ország közel 20 pontján tanítani kezdő Atilla Király Népfőiskolának is. Ahogy a Mozgalom, úgy a Népfőiskola is az egyesülettől függetlenül fog működni, lesz saját szabályzata, alapítványi háttere. A jövőre nézve további alkotó tervekkel rendelkezünk. Ez a 10 tagú egyesület olyan, mint egy fészek, amely tojásokat melenget, de aztán hagyja, hogy a kikelő turulmadarak a maguk útján repüljenek.

Az Egyesület és a Mozgalom viszonyát tehát a testvériség, a közösen tartott rendezvények, kölcsönös segítségnyújtás, de egyben egymás függetlenségének tiszteletben tartása jellemzi. Az egyesület egyetlen egy tagja sem gárdista, és viszont, egyetlen egy gárdista sem tagja az egyesületnek.

Az Egyesület működése során élt a véleménynyilvánítás-, a gyülekezés- és az egyesülési szabadság jogával. Ezen jogaink gyakorlása során senkinek a jogait, a méltóságát vagy a szabadságát nem sértettük meg, és ilyen nem is állt és áll a szándékunkban. Faji vagy bármilyen jellegű megkülönböztetést nem tettünk. Tevékenységünket az állami szervekkel és hatóságokkal – bíróság, ügyészség, rendőrség, önkormányzatok stb. – maximálisan együttműködve végeztük.

Az Egyesület és egyébként a Gárda Mozgalom is minden rendezvényét a szükséges bejelentések birtokában, törvényes keretek között tartotta. Rendezvényeinken soha semmilyen rendbontás, zavargás, jogsértés, bűncselekmény nem történt, ami a mai felbolydult Magyarországon ritkaság. Gondoljunk csak a magyarországi miniszterelnök ellen nemrégiben elkövetett ál-merényletre, vagy az antifasiszták tavaly augusztusi bicikli dobálóira.

Elismerem és vállalom, hogy az Egyesület tevékenysége megosztja a magyar társadalmat. Másképp gondolkodnak az emberek számtalan kérdésről, így szervezetekről, egyesületekről is, de ezt én természetes és óvni való értéknek tartom egy demokráciában. Az MSZP, az SZDSZ, az In-Kal Security, az OCÖ, a Mazsihisz vagy a Kendermag Egyesület is megosztja a társadalmat, működésüket komoly ellenérzések, tiltakozások kísérik. Sőt, a társadalom egy jelentős részében a Mazsihisz és az OCÖ működése például mindennapi és komoly félelmet kelt. Itt jegyzem meg, hogy erről egyébként szükségesnek tartanám hiteles közvélemény-kutatások megtartását.

Az Egyesület és a Mozgalom egyetlen cigányellenes demonstrációt sem tartott. Voltak demonstrációk a közbiztonság romlására való figyelemfelhívás szándékával, amelyeket a média és a közélet egy része cigányellenesnek minősített.

Külön kell, hogy beszéljek az ügyészségi fellépés konkrét okául megnevezett tatárszentgyörgyi felvonulásról. Ezen a rendezvényen Kolompár János révén felszólalt egy cigány származású állampolgár is, akit nem mi hívtunk oda, nem szerepelt a felszólalók között, hanem ő kért lehetőséget. Erre Dósa István, jelen lévő főkapitány engedélyt adott, mint a rendezvényt szervező Gárda Mozgalom vezetője. Kolompár János a felsorakozott gárdisták előtt elmondhatta gondolatait, majd a beszéd végén a főkapitány és Kolompár János a színpadon kezet fogtak. A terv szerint felszólalók beszédeinek egyetlen mondata sem volt törvénysértő. A rendezvényt az elejétől a végéig biztosította a rendőrség, a gárdisták közvetlen közelében pedig ott ácsorgott számos cigány vezető, akiknek az arcán és viselkedésén semmiféle megfélemlítés nem látszott. Ezek a tények egyértelműen ellent mondanak a cigányellenes rendezvény vádjának.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Hajdúszoboszlón a Gárda Mozgalom 2007. december elején, még Tatárszentgyörgy előtt tartott egy Mikulás ünnepséget, amelyen az ott lévő gárdisták saját pénzükön vásárolt ajándékokat vittek árva – cigány és nem cigány – gyermekeknek. Nem tudom, hogy a Mazsihisz járt-e árvaházban valaha is? Hasonló jellegű karácsonyi ajándékozásra került sor Győrben, ahol rászoruló – cigány és nem cigány – családok kapták meg a gárdisták által adományozott ajándékaikat 600 ezer forint értékben.
Nem tudom, Karácsonykor az OCÖ könyvelt-e el ilyen jellegű adományozást?

Nem hagyhatjuk ki a 2008 elején, Budapesten, a Vas utcában tartott fáklyás demonstrációt. Itt a budapesti gárdisták egy fiatalemberről emlékeztek meg, akit az egyik társa halálra vert, és aki az általunk megkeresett alpolgármester, valamint a helyi önkormányzat egyik cigány származású bizottsági vezetőjének elmondása szerint félig cigány származású volt. A gárdisták ennek tudatában mentek oda, de nem mérlegeltek, mert kötelességüknek tartották, hogy felemeljék a szavukat egy értelmetlenül kioltott fiatal életért. Tették ezt őszinte meggyőződésből, tették ezt az akkor néma csendben bujkáló OCÖ és Mazsihisz helyett is…

Perdöntőnek tartom a nemrégiben tartott vásárosnaményi Gárda felvonulás kapcsán a helyi cigányönkormányzat vezetője, Demeter István által jegyzett nyilatkozott. Szó szerint fogom idézni: „A Vásárosnaményi Cigány Kisebbségi Önkormányzat nevében Demeter István elnök kinyilatkozza, hogy a 2008. április 27-én, Vásárosnamény területén tartandó Jobbik Magyarországért Mozgalom által bejelentett demonstráció (felvonulás) ellen a vásárosnaményi roma lakosság semmilyen ellenszerveződéssel, demonstrációval nem kíván részt venni. Elhatárolódik minden rendbontó, rendezvényt megzavaró cselekményektől. Kéri a Vásárosnaményban élő roma lakosságot, hogy önkényesen semmilyen csoportosulást, rendbontást ne kezdeményezzenek, mivel a demonstráció nem ellenük irányul, hanem annak érdekében, hogy a jövőben ne történjen ilyen és hasonló jellegű brutális cselekmény Vásárosnaményban. A roma lakosságot tájékoztatva egyöntetűen elítéljük ezt a brutális bűncselekményt, és kérjük, hogy a törvény szigorát alkalmazva kapják meg méltó büntetésüket.”

Ez a nyilatkozat jelzi, hogy a cigányság egy része nem hogy nem fél a Gárdától, hanem az általa felvetett problémákat maga is súlyosnak, megoldásukat pedig magára nézve is sürgetőnek tartja. Az OCÖ rettegő cigányságról szóló állítása ezért csupán egy vélemény, egy nagyon is vitatható vélemény, és semmilyen esetben sem tekinthető ténynek.

A tatárszentgyörgyi és a hozzá hasonló rendezvényeket fontos és folytatandó eseményeknek tartom. Rávilágítanak egy eddig gyáván a szőnyeg alá söpört, de létező, milliók életét megkeserítő problémára. Azóta két alkalmam is volt arra, hogy nyilvános tévévitán vegyek részt Száva Vince, cigányvezetővel – egyszer az Echo TV és egyszer a TV2 stúdiójában. Érzékelhető a médiában és a közbeszédben a témával való foglalkozás szignifikáns felerősödése. Ezért még egyszer hangsúlyozom, Tatárszentgyörgyöt én sikeres, a demokratikus párbeszéd szempontjából is előremutató, korszakos jelentőségű rendezvénynek tartom, amely senkinek a jogait, a méltóságát és a szabadságát nem sértette. Ellenben felháborító volt a bejelentés nélkül tartott érpataki, kiskunhalasi, pétervásárai cigánydemonstráció, amelyek egyértelmű célja a törvényesen bejelentett rendezvényüket tartó gárdisták megfélemlítése volt. Ezek közül némelyiken megjelent Kolompár Orbán is, ezért elgondolkodtató, hogy nem szervezett provokációra került-e ott sor. Bízom az esetek alapos kivizsgálásában. A szükséges bizonyítékokkal rendelkezünk.

Szintén szót kell ejtenem a cigánybűnözés kifejezésről. A kifejezés használatának jogát az Egyesület nevében továbbra is fenntartom, abban az értelemben, ahogy arról mi mindig is beszéltünk, de nem úgy, ahogy azt az ellenoldal igyekezett beállítani. A cigánybűnözés szót minden esetben kriminológiai fogalomként, és sohasem kollektív ítélet formájában használtuk. Ezzel, mármint a cigánybűnözéssel kapcsolatban ajánlom mindenki figyelmébe Dr. Tauber István, Dr. Vavró István és Garamvölgyi László tanulmányait, amelyeket erről a témáról nagyobbrészt a Belügyi Szemlében publikáltak.

A cigánybűnözés szó ilyen értelmű használatát nem tartom tehát aggályosnak és sértőnek. Ha valakiket sértő és igaztalan kijelentésekkel illettek, akkor azok éppen a gárdisták voltak. Olyan tisztességes magyar emberek, akiket a felperesi oldalon beavatkozó szervezetek képviselői, valamint a média és a közélet számos szereplője rendszeresen aljas és hazug vádakkal mocskolt.

A Gárdát, mind az Egyesületet, mind a Mozgalmat komoly és egyre erősödő társadalmi igény hívta életre, működésüket a törvények és az alapvető emberi normák tisztelete jellemzi, ami a mai magyar közéletben sajnos szinte példa nélküli. Ezért a Gárda ügyét politikai és nem jogi ügynek tartom. Sajnálom, és együtt érzek mind az ügyészséggel, mind a bírósággal, hogy ilyen méltatlan helyzetbe kerültek. Meggyőződésem szerint a megoldás kizárólag a politikai vita lehet, és nem a jogi szankcionálás, hiszen a Gárda működése által keltett vita jogi síkon nem is kezelhető.

Végül jelezni kívánom, hogy mivel a Gárda Egyesület vallási ügyekben soha nem nyilvánult meg, a Mazsihisz beavatkozási kérelmét egyértelműen provokációnak tartom, a Mazsihisz képviselőjének ezért egyetlen egy kérdésére sem vagyok hajlandó válaszolni. Egyúttal megnyugtatom őt és az OCÖ képviselőjét is, hogy amennyiben a közeli jövőben ellenük is indulna feloszlatási per, aminek utóbbi esetben komoly esélyét látom, a Gárda Egyesület nem kíván majd felperesi beavatkozással élni. Van ugyanis egy nagy különbség. Mi ugyanis nem valami ellen jöttünk létre, hanem valamiért. A saját fajtánkat mi nem felhasználjuk, hanem szolgáljuk.

Köszönöm a Bíróság figyelmét.

Vona Gábor
elnök
Magyar Gárda Egyesület

2008. május 19., hétfő

Ilyenkor röhögj, köcsög Kolompár Orbán!

Hat- és hétéves gyerekekkel fajtalankodott a két cigány


Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a nyomozási bíró két tolnai férfit szemérem elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt, tájékoztatott dr. Ökrös Magdolna, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Egy cigány asszony pedig két unokája veszélyeztetése miatt került szintén 30 napra előzetes letartóztatásba. A hat és hét éves gyermeket a gyakran távol lévő apa bízta a nagymamára, és egy másik rokonra. Az asszony alkohollal itatta a kicsiket, s más módokon is veszélyeztette testi, lelki, szellemi fejlődésüket. A rokon és egy ismerős férfi a két gyermeket több alkalommal fizikai erőszakkal, fenyegetéssel fajtalanságra, illetve annak eltűrésére kényszerítette. A nyomozás még folyamatban van. A gyermekek kiszolgáltatottsága a gyámügyi szerveknek tűnt fel, tette hozzá a szóvivő. A szemérem elleni erőszakot a törvény 5-10 évig, a kiskorúak veszélyeztetését pedig 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.


(5-10 év???meg 1-5???? a nagy büdös lófaszt!!!Kizsigerelni,felnégyelni,karóba húzni,kövezni,máglyahalál,kiherélni,megnyúzni,élverothasztani, kutyákkal széttépetni az ilyen mocskokat!!!!majd a maradványokat kilógatni elrettentő példának...a szerk)

HunHír.Hu kommentár: ilyenkor röhögj, köcsög Kolompár Orbán!

Zajlik a Gárda-per, az évszázad koncepciós pere

Egyenruhás gárdista nem, a zsidók meg a cigányok gyűlöletkeltő, kirekesztő bandája viszont bejutott a kis befogadóképességű tárgyalóterembe. Az eljáró bíró jelezte: mindent megtesz, hogy végére járjn az ügynek. Éppúgy, mint a legsötétebb judeobolsevik diktatúra idején. Akkor szorgoskodtak a zsidó vérbírók és segítők, hogy gyorsan elítélhessék a magyar hazafiakat. Ez a per olyan, mint az árpádsávos zászló ügye. Az agresszív kisebbség hatalmának és erejének demonstrálása, a kereszt és a dávid-csillag küzdelme.

Körülbelül 150-200 fős tömeg gyűlt össze a Fővárosi Bíróság épületénél a Markó utcában. Az emberek többsége a Magyar Gárda egyenruháját viseli.A Markó utca Fővárosi Bíróság előtti szakaszát a rendőrség kordonokkal zárta el - ezen csak az újságírókat engedik át, és azokat, akiknek tárgyalása van a bíróságon. Abba a terembe, ahol a Magyar Gárda ügyét tárgyalják csak azok juthatnak be, akik már egy héttel ezelőtt regisztráltak, illetve azokat sem nagyon, szemrevételezés után diszkriminálnak. A zsidók és a cigányok bandája természetesen zöld utat kapott.


A kordon külső oldalán békés a hangulat. A szervezet tagjai ügyelnek arra, hogy az összegyűlt emberek ne ácsorogjanak az úttesten - egy gárdista és egy rendőr közösen húzott egy rendőrség feliratú szalagot az út szélére, hogy zavartalan legyen a keresztutca forgalma.

A tárgyalás békés volt,de a nap nem annyira...

Kolompár gyűlöletkeltő a Gárda-peren púposkodik, cigányai meg már annyira elszabadultak, hogy ennek magyar önvédelmi háború lesz a vége. Éljenek a déli államok, ott legalább létezhet fegyveres önvédő szervezet.

Egy férfi pénteken tett feljelentése szerint aznap a kaposvári vasútállomás restijében italozott, majd átment a távolsági buszpályaudvarnál lévő boltba, ahol egy cigány megütötte és pénzt vett el tőle, majd pár perc múlva ismét visszatért, fellökte és még egyszer kirabolta.

A brutális cigány bűnöző harmadszor, alig 10 perc múlva immár két nővel támadt a sértettre. A két nő - akik közül az egyik 15 éves, terhes cigány lány - lefogta és rugdosta a földön fekvőt, a férfi pedig átkutatta zsebeit és elvette a még nála lévő negyvenezer forintját.

A rendőrség mindhárom elkövetőt elfogta, a bíróság pedig a fiatalkorú, állapotos lány kivételével elrendelte előzetes letartóztatásukat.

HunHír.Hu kommentár: rabolni tudott a terhes cigány lotyó, persze a születendő purdé miatt ott folytathatja, ahol abbahagyta.

("Köztük is van jó ezt senki nem tagadja, a temetőben nyugszik ez a ritka fajta,mindegyik hazudik mindegyik zsivány csak a halott cigány a jó cigány!!"(NBK zenekar után szabadon)..a szerk)


A hazaárulók, katonaszökevények, terroristák utódai a Gárda ellen



A tárgyalás nyugodtan zajlik. Körülbelül hatvanan ülnek a teremben, előzetesen közölte is a bíróság, hogy csak ennyi ülőhely van. Nincs sem gárdista egyenruhát viselő ember, sem ellendemonstráló a tárgyalóteremben, nincs moraj, csendben figyelik a tárgyalást az összegyűltek. A dávid -csillag meg a cigánykerék le akarja győzni a hagyományt és a tradíciót, uralkodni akar a többség felett.

Az első másfél órában az úgynevezett beavatkozókat hallgatta meg a bíróság. A betiltásért küzdő ügyészség oldalán három beavatkozó lépne be a perbe (a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az Országos Cigány Önkormányzat és a MAZSIHISZ). Ők érveltek amellett, hogy miért kell szerintük betiltani a Gárdát. Azt mondták egyebek között, hogy a cigányságot megfélemlíti a Gárda, gyűlöletet kelt a romák ellen, a MAZSIHISZ pedig antiszemitának vélt szövegrészleteket idézett a Gárda rendezvényeiről. A Gárda mellett öten avatkoznának be a perbe (a Jobbik, az '56-os Magyarok Világszövetsége, Mónus Áron mint magánszemély és két kisebb, nem ismert szervezet). Ők azzal érveltek, hogy a közbiztonságot segíti szerintük a Gárda, és fontos hagyományőrző szerepe van. Ők tehát azért lépnek be a perbe, hogy ne oszlassák fel a Gárdát.



HunHír.Hu kommentár: beléptek a perbe a cionprolik, a hazaárulók, terroristák utódai, a magyargyűlölő Hanti vezette "ellenállók", a tömeggyilkos partizánok éltetői.

Balog elítéli a Magyar Gárda félelemkeltő demonstrációit

Nem fogadhatók el a Magyar Gárda félelemkeltő demonstrációi - véli az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke. Balog Zoltán szerint 2006 októbere óta javult a rendőrségi biztosítás a tüntetéseken, de a testület még mindig nem a jogállami normáknak megfelelően működik.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerint 2006 októbere óta lényegesen javult a rendőrség fellépése a tüntetéseken és tömegrendezvényeken. Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor hangsúlyozta: a pozitív tapasztalatok mellet még mindig nem a jogállami normáknak megfelelően működik a testület.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a közelmúltban újságírókat akadályozott munkájuk végzésében a rendőrség, és önkényesen bírálja el a demonstrációk bejelentését.

Lassan visszacsúszunk a Kádár-rendszernek a "támogat, tűr, tilt" gyakorlatába, ahol a rendőrség dönti el, hogy mi a jó neki, meg mi nem, önkényesen zár el területeket, tilt meg demonstrációkat - mondta a politikus.

Rámutatott arra is: Budapest belvárosában máig ki vannak téve azok a táblák, amelyek tiltják a traktorral való behajtást, és amelyekről "Demszky Gábor egykori emberi jogi harcos világossá tette, hogy a demonstrációk megakadályozására vannak ott". Balog Zoltán feltette a kérdést: ha ezt teszi a főpolgármester, mit várjunk a rendőrségtől?

"A félelemkeltő demonstrációk elítélendők"

Az emberi jogi bizottság elnöke a Magyar Gárdáról szólva közölte: elítéli a félelemkeltő demonstrációkat, ezzel együtt úgy véli: azok a politikusok, akik a magyar demokrácia legnagyobb problémájaként beszélnek a szervezetről, csak megpróbálják elterelni a figyelmet a társadalmat érintő valós gondokról. "Amikor politikusok nagy hangon nyilatkoznak, az mindig gyanús" - mondta Balog Zoltán.(hmmmm-hmmmm.nocsak-nocsak...a szerk)

Nem elfogadhatóak a félelemkeltésére alkalmas demonstrációk - jelentette ki. Hozzátette: az ország egyes részein, ahol sokan nyomorban élnek és magas a munkanélküliség, valóban előfordulnak egy etnikai kisebbséghez, a romákhoz(olyan magyar szó nincs.Ők CIGÁNYOK!..a szerk) köthető bűncselekmények, amelyeket a többség terrorizálásaként értékelhetünk.

Ez ellen küzdeni kell, az azonban a fideszes képviselő szerint nem jó út, ha a megfélemlítésre megfélemlítés a válasz.
(
hoppá!Tehát elismeri hogy a cigányok megfélemlítik a magyarokat...a szerk)

Magyarország a Magyaroké! - A hajdúságiak egy látássérült honfitársunkért demonstráltak



 
Sokan és sokféleképp támadják a Magyar Gárdát.
Oktalanul címkézik, bélyegzik meg a nemzeti önvédelem spontán alakulataként létrejött és viharos gyorsasággal bővülő szervezetet.

A politikai pártok ritka egységben határolódtak el a népesség körében óriási népszerűségnek örvendő gárdistáktól, ezzel a lépéssel gyáván megtagadva saját szavazóikat is.

Állandóan rasszistáznak, mivel a Magyar Gárda nyíltan kimondja azt, amit mindenki tud; hogy bizony óriási problémát jelent a lassan két évtizede elhibázott összkormányzati cigánypolitika.

Az ellentételezés nélküli segélyezés, a „megélhetési bűnözés” fogalmának liberális bevezetése azt eredményezte, hogy mára a segélyből jobban lehet élni, mint munkából, bántatlanul és következmények nélkül lehet időseket kirabolni, brutálisan megölni, tanárokat verni, bárkit, bármikor zaklatni, meglopni.

Mint ismeretes, a Gárda megszüntetéséért indított ügyészségi kereset alapját – melyhez a hazai joggyakorlatban eleddig példátlan módon felperesként csatlakozott a Kolompár Orbán vezette Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a MAZSIHISZ is – a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi rendezvénye képezi.

Várjuk, hogy a parlamenti pártok mikor érzik múlhatatlan szükségét, hogy ők is beálljanak felperesként e két szervezet mellé...

A Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei szakaszai éppen ezért örömmel vállalták a kiállást egy vak honfitársunk mellett, akit egy multinacionális cégtől rúgtak ki, és miután hiába fordult a jogvédő szervezetekhez, végül a Magyar Gárda segítségét kérte.

2008. május 7-én a Kelet-magyarországi térség legnagyobb lapkiadójának székháza mellett tartottuk meg tiltakozó demonstrációnkat „Mennyit ér az ember, ha Magyar?” címmel, tiltakozva a multik embertelen gyakorlata, a magyar munkavállalók megalázása, kizsákmányolása, kizsigerelése ellen, rabszolgaként kezelt Honfitársaink érdekében.

A frissen avatott gárdisták szakasza és a 100-150 fős érdeklődő közönség előtt Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke mondott beszédet.

Beszédében hangsúlyozta: a mai Magyarországon teljesen kiszolgáltatottak a munkavállalók, különösen külföldi cégeknél.
A fogyatékos embereket csak addig alkalmazzák, amíg megkapják utánuk az állami támogatást, utána mehetnek Isten hírével.
Ezen honfitársaink érdekeit senki sem képviseli, a multi még azt is megtiltja, hogy szakszervezetet hozzanak létre.

A Jobbik által mindig is bírált Uniós csatlakozásunkkal kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg a kiküldött képviselőink határtalan népszerűségnek örvendenek Brüsszelben, hiszen mindent zokszó nélkül elfogadnak, soha nem vitatkoznak, semmiféle nemzeti kérdést nem feszegetnek.
Nem úgy, mint a Lengyelek, akik állandóan az asztalt csapkodják, vitatkoznak – egyszóval kőkeményen képviselik nemzetük érdekeit!

Kifejezte azon szándékát, hogy amennyiben a Jobbik képviselőket küldhet az Európai Parlamentbe, akkor azzal fogja őket megbízni, hogy ők is keményen csapjanak az asztalra és követeljék a trianoni békediktátum által elszakított nemzetrészeken élő magyar testvéreink érdekeinek, önrendelkezésének védelmét és biztosítását!

Beszámolt – a megjelentek fújjolása és füttye közepette – arról is, hogy a Gárda-perbe miképpen avatkozott bele az OCŐ és a MAZSIHISZ.

Hol voltak ezek a szervezetek, a cigányságért mindig harcra kész érdekvédők akkor, amikor megölték Szögi Lajos tanár urat? – tette fel a kérdést.

Amikor a vidéki emberek nem mernek kimenni az utcára, nem mernek elmenni a templomba, mert mire hazatérnek, már csekélyke értékeik is eltűnnek? Amikor tanárokat vernek agyba-főbe a hatalom sötét erőinek biztatására magukról megfeledkező szülők és diákok? Amikor megélhetési bűnözők síneket szednek fel, kábeleket vágnak el, mindent ellopnak, ami akár a legcsekélyebb értéket is képviseli?

És bizony egyre kevésbé lehet ezt a problémát a szőnyeg alá söpörni, hiszen azok, akik nem őrzött palotákban laknak, naponta szembesülnek ezzel a társadalom egészét sújtó jelenséggel. Derék politikusaink makacsul állítják, hogy nincs cigánybűnözés, miközben mindenki tudja, hogy nagyon is van! Támadják és versenyt űznek az elhatárolódásból, tagadják a tényeket és csodálkoznak, hogy a polgárok elfordulnak a politikától, megszűnt a közbizalom és egyformán hazugnak tartják valamennyi parlamenti pártot.

Mit tett a Magyar Gárda, hogy ilyen hihetetlen egységben és elszántsággal akarják megszüntetni? – tette fel a költői kérdést Vona Gábor.
Ki hallott már olyat, hogy a Magyar Gárda nem hogy megölt, de akár csak megütött volna valakit?
Ki hallott olyanról, hogy egy gárdista bármit is elvett volna? Kötözködött volna békés járókelőkkel? Kirabolt volna bárkit is? Hazudott volna?
Ilyenről senki sem hallott, mert nem történt ilyesmi soha!
Pedig abban bizonyosak lehetünk, hogy azonnal vezető hír lett volna valamennyi újságban, a televíziók megszakították volna a műsorukat, hogy beszámoljanak még arról is, ha egy gárdista csúnyán néz valakire!


Persze arról soha nem számoltak be ugyanilyen lelkesen és szolgai módon, ha a Gárda segített valahol. Ha ajándékot osztogattak gyermekeknek – mint történt ez tavaly mikuláskor Hajdúszoboszlón –, ha adományokat gyűjtöttek a rászorulóknak, határon túli magyar barátainknak, ha segítettek volna a rend fenntartásában, mint azt a mai napig teszik Tatárszentgyörgyön, ahol azóta 80 százalékkal csökkent a bűnesetek száma. A legfőbb kifogás, amit eddig meg tudtak fogalmazni, hogy masíroznak. Elmennek, ahová hívják őket, és kiállnak a magyarok érdekeiért. Hogy azt merik mondani, hogy Magyarország a Magyaroké! – zárta beszédét Vona Gábor, az érdeklődők vastapsa közepette.

Egy operaénekes szimpatizáns elénekelte a „Hazám, hazám…” kezdetű, közismert dalt, majd a debreceni Kossuth-téri tüntetők vezetője, Ágoston Tibor kért szót. Kiemelte az összefogás szükségességét, majd meghívta Vona Gábort, hogy a perceken belül kezdődő, immáron 597 napja tartó tüntetésükön is szóljon néhány szót, melynek az elnök úr örömmel eleget is tett.

Az este egy különös közjátékkal ért véget.
Miközben Debrecen külső részén egy utcai büfé előtt vacsoránkra vártunk, a lassan leszálló estében odalépett Vonához egy fiatalember és azután érdeklődött, hogy tényleg ő-e Vona Gábor? Az igenlő válasz után udvariasan megkérte, hogy adjon neki egy autogramot. Hitetlenkedve néztünk egymásra. Lehet, ez már a népszerűség?

Aztán néhány nappal később – a korábbi mérésekben nyilván manipulatív célzattal közzétett 0 %-os Jobbik népszerűségi adat ékes cáfolataként – napvilágot látott, hogy a Jobbik szimpátia-indexe 7 %!
Hónapok óta éreztük, tudtuk, hogy a novemberi – sehol nyilvánosságra nem hozott – 3 százalékhoz képest már bizonnyal jóval többen támogatják a Jobbikot. Azt is sejtettük, hogy már régen elhagytuk az 5 százalékot, mégis, ez a spontán aláírás-kérés, és az ezt visszaigazoló 7 százalék immár nyilvánvalóvá tette, hogy a nemzeti radikalizmus, melyet a Jobbik képvisel, végre kellő támogatásra is talált!

Bízzunk benne, hogy jövőre néhány asztalcsapkodó, igazi képviselőt küldhet a Jobbik az Európai Parlamentbe, és hogy legkésőbb 2010-ben az új Országgyűlés nem alakulhat meg a Jobbik népes frakciója nélkül!

Adja Isten, hogy így legyen!

Biró László
gárdista
Debrecen

Végezetül, aki vak nemzettestvérünk segítségére szeretne lenni, részére munkát, vagy támogatást ajánl:

Papp László, tel.: 30-978-9751, számlaszám: Erste Bank 11991119-99392622-00000000.
"A 60 éves Izrael köszöntése
Cionista örömünnep Budapesten

„Izrael Állam a 20. század legnagyobb sikertörténete, hiszen a holokauszt hamvaiból egy virágzó demokráciát sikerült felépíteni” – hangsúlyozta Aliza Bin-Nun, Iz­rael magyarországi nagykövete a budapesti Hit Parkban rendezett zsidó–keresztény konferencián. A rendezvénynek otthont adó Hit Gyülekezete vezetõ lelkésze elmondta: „Tovább harcolunk az antiszemitizmus, az anticionizmus és az iszlám történelemhamisítás ellen.”



Aliza Bin-Nun kifejtette: „A vészkorszak romboló ereje és a háborús veszteségek nem akadályoztak meg minket abban, hogy a nemzetek családjában Izrael újra elfoglalja a helyét.” Mint mondta, Izrael azzal, hogy régi-új nemzetként elutasította, hogy a holokauszt páratlan tragédiájában eltûnjön, nemcsak a zsidóság, de az egész emberiség számára üzenetet hordoz: a remény nem vész el, a hit ad erõt arra, hogy a romok helyén újra felépítsük az életet.

Az izraeli diplomata a rendezvényen szerzett tapasztalatait értékelve elmondta: nagyon jó érzést jelent számára, hogy látja, milyen sok barátja van Izraelnek Magyarországon, hiszen ez biztosítja õt arról, hogy a közösség támogatásának köszönhetõen a zsidók soha nem lesznek egyedül ebben az országban. A diplomata több ezer ember elõtt beszélt errõl vasárnap a Hit Gyülekezete Hit Park elnevezésû budapesti csarnokában, ahol az egyház a pünkösdi rendezvénysorozatot kiegészítve ünnepséget és konferenciát tartott Izrael születésének 60. évfordulója alkalmából.

Aliza Bin-Nun beszélt a nemzete és Magyarország közötti egyre szorosabb kapcsolatról is. „A Szovjetunió összeomlása és a magyarországi rendszerváltás után a magyarok az elsõk között állították helyre a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Azóta az együttműködés tovább mélyült, amelyben jelentõs szerepet vállalt a Hit Gyülekezete is. Aliza Bin-Nun köszönetet mondott a közösségnek azért, hogy anyagilag is segítette Izrael háború sújtotta településein élõ gyermekek magyarországi pihenését. Kiemelte, hogy ez a közösség volt az egyetlen, amely tavaly olyan izraeli gyerekek üdültetését vállalta, akik a Gázai övezetben folyamatos rakétatámadásoknak vannak kitéve. A közösség idén újabb akció keretében a korábbinál még több izraeli gyerek számára szervez balatoni üdültetést.

Jehuda Sen, az Izraeli Turisztikai Minisztérium közép- és déleurópai igazgatója kiemelte, hogy a Hit Gyülekezetének az ünnepsége a legnagyobb évfordulós rendezvény egész Európában, és minden bizonnyal a legnagyobb olyan rendezvény, ahol az európai evangéliumi keresztények ünneplik a zsidó államot. Sen elmondta, szeretné, ha élõben közvetítenék a rendezvényt Izraelben, hogy bátorítást meríthessenek belõle az ott élõk, legfõképpen azok, akik már elfelejtették, mit is jelent az igazi cionizmus. Az igazgató elmondta, hogy a közösség által szervezett tanulmányutak jelentik az Izraelbe irányuló magyar turistaforgalom tíz százalékát."


Forrás:

http://www.hetek.hu/?q=node/17496

2008. május 18., vasárnap

"Békenap" a kirekesztés jegyében


 
2008, május 18 - 10:37 Közlemény
"Nagyarányú részvétel mellett újította fel hagyományos békenapi rendezvényét az MSZP Pest megyei 2. számú választókerülete. Vácott délután négy órakor kezdődő összejövetelen közel 100 fő emlékezett a II: világháború európai befejezésének évfordulójára, a győzelem napjára" – írja az egyik váci lap. Hogy némi ellentmondás van a nagyarányú részvétel és a megjelent 100 fő között, ne zavarjon senkit.

"A kirekesztés eszméi aktívan élnek és működnek Magyarországon is."
"Nem gondolhattuk, hogy 60 év múlva is küzdeni kell majd a szélsőjobb rasszista, antiszemita, újfasiszta nézetei, törekvései, gyakorlata ellen, hogy szűkebb környezetünkben is a helyi társadalmi békét veszélyezteti a szélsőjobb, és a vele kokettáló jobboldal egy része."

Az MSZP-s országgyűlési képviselő és leendő képviselőjelöltjük szavai ezek. De folytassuk a sort: "A választókerület MSZP-s tagsága hangsúlyozta, nem látják szívesen a paramilitáris, félelemkeltésre épülő szervezeteket. Nemkívánatosnak tartják létüket szűkebb pátriájukban, sőt Magyarországon sem."

Hát így állunk. Az eddigiekben sem voltak illúzióink a nemzetvesztő politikát folytató balliberális táborral kapcsolatban. Tudjuk, hogy ahogy Romániában vagy Szlovákiában mindenféle gond, válság eltakarására a magyar kártya előhúzása a válasz, Csonkaországban a szélsőségesekkel való riogatás. Más-más reakció, de a lényeg egy és ugyanaz. Igaz, jelenlegi határainkon túl az ottani nacionalistáknak, nálunk pedig a minket adósrabszolgákká tevő oligarchiáknak való megfelelés a dolgok mozgatórugója.

A helyzet világos. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda az idén rekordszámú, több mint 160 trianoni megemlékezést szervez országszerte, amelynek egyik állomása a június 1-i váci rendezvény. Szükségszerű volt tehát, hogy a folyamatos károgásáról híres, ámde az országgyűlésből reményeink szerint végleg kieső SZDSZ mellé felsorakozott az MSZP nevezetű képződmény is, akik érezve közelgő vesztüket helyi szinten is akcióba lendültek. Mindez önszerveződésünk, önvédelmünk jogosságát támasztja alá, hiszen ahogy a szocialista képviselőurak vélekednek, nemkívánatosnak tartják létezésünket.

Ezzel egyúttal ki is merítették az éppen őáltaluk hangoztatott kirekesztés fogalmát.

Az inga minél jobban kileng, annál nagyobbat üt vissza! Ezt jól vésse eszébe minden károgó!

Fehér Zsolt,
a Jobbik váci elnöke

2008. május 17., szombat

Morvai Krisztina levele a Gárda (koncepciós) per kapcsán

Morvai Krisztina nyílt levele a Fővárosi Bíróság Titkárságának Magyarország emberi jogi válsághelyzete és a május 19-ei „Magyar Gárda tárgyalás” kapcsán:

Tisztelt Fővárosi Bíróság Titkársága!


A Magyar Gárda Egyesület feloszlatására irányuló eljárásban május 19-re kitűzött tárgyalás nyilvánosságával összefüggő levelemre nem kaptam érdemi választ Önöktől, ezért kénytelen vagyok a nyilvánossághoz is szóló nyílt levelet írni. Úgy tűnik, a Tisztelt Fővárosi Bíróság titkársága nem értette meg, miért olyan jelentős a Magyar Gárda tárgyalásán a lehető legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása – noha ez lenne összhangban az irányadó alkotmányos normákkal és jogszabályokkal. Erre megismétlem az elmúlt időkben több irányból és többször előadott kérést: biztosítsák a Fővárosi Bíróság legnagyobb tárgyalótermét, a többszáz fő befogadására alkalmas esküdtszéki termet erre az alkalomra. Figyelemmel arra, hogy ezidáig ez érthetetlen okokból a bíróság ellenállásába ütközött, az alábbiakban szeretném tágabb összefüggéseiben is feltárni, hogy bírói szakvizsgával is rendelkező jogászként miért tartom ezt igen jelentősnek.

Magyarországon 2006. szeptember 17. óta emberi jogi válsághelyzet van. Ennek legtragikusabb szakaszát a két évvel ezelőtti ősz tömeges rendőri brutalitásai, önkényes letartóztatásai, börtönbeli - ÁVH-s jellegű- kínzásai jelentették. A civil társadalom bátorsága miatt a teljes magyar ellenzék megfélemlítésére irányuló látványos és szégyenletes brutalitás és bebörtönzés sorozat az akkori formában ezidáig nem ismétlődött meg.

A hazugsággal hatalomra került kormány azonban nem tett le arról, hogy az őt leváltani kívánó magyarokat folyamatosan „fegyelmezze", terrorizálja, emberi jogainkat korlátozza.

Az európai összehasonlításban rendkívül visszafogott méretű és cselekvőségű demonstrációkat tragikomikusan aránytalan rendőri erőfitogtatásokkal „verik le". Egy –egy ilyen alkalommal százas nagyságrendben állítanak elő és zárnak minden jogalap nélkül rendőrségi fogdába embereket. A nem tetsző véleményeket megfogalmazókkal szemben rendre büntetőeljárásokat indítanak (pl. Budaházy György vagy Szima Judit, a Tettrekész Rendőrök Szakszervezetének vezetője ellen).

Ahogy 2006. őszén, úgy most is igyekeznek szélsőséges, veszélyes, mindenre elszánt randalírozóknak beállítani azokat, akik élni mernek emberi jogaikkal. A kormány retorikája és a kormányhű média manipulativ felvételei azt sugallják: nem az az égbekiálltó, hogy a békésen emlékező tömegbe belelövető Gergényi kapitányt kitüntető Demszky Gábor szónokolni merészel március 15-én Budapesten az emberi jogokról – hanem az, hogy vannak, akik tojással megdobálják. Úgy tűnik, nem az az égbekiálltó, hogy a szadista rendőröket agybe-főbe dícsérő hazug, és látványosan zavart elméjű miniszterelnök beszél a nemzet ünnepének estéjén a szabadságról – hanem az, hogy néhány ezren a városon végigvonulva tiltakoznak ez ellen a képtelenség ellen.

Fontos, hogy mindenki emlékezzen: 2006 szeptemberében nem szóltunk, nem tiltakoztunk, amikor „szélsőséges, randalírozó csőcseléket” vertek össze és jutattak börtönbe rendőrök, illetve ügyészek és bírók. Aztán 2006. október 23-án mindnyájan, az egész ellenzék „szélsőséges, randalírozó csőcselék” lettünk. „Megérdemeltük", hogy kardlapozó lovasrendőri rohamot vezényeljenek, megszámlálhatatlan könnygázgránátot dobjanak és sokszáz sérülést okozó gumilövedéket lőjjenek közénk. Most is ez történhet, ha „bedőlünk” a hatalom manipulációjának. Ha nem figyelünk oda a véleménnyilvánítási szabadság, a gyülekezési jog, az egyesülési jog sárbatiprására, mert az „szélsőségeseket” érint, könnyen lehet, hogy hamarosan a „mi” véleményünket hallgattatják el, a mi gyűléseinket, a mi egyesületeinket oszlatják fel.

Kiemelkedően fontos feladata és felelőssége van ebben a helyzetben a bíróságoknak és az emberi jogok védelmére küldetést érző jogászoknak. Tanulva 2006. őszének tapasztalataiból az ügyészségeknek és bíróságoknak kínosan kell ügyelniük arra, hogy a kormány illetve a végrehajtó hatalom általi befolyásoltságnak még a látszatát is elkerüljék. Ilyenkor nyer igazi értelmet a bíróság tárgyalások nyilvánossága, mint garanciális alapelv. Minél többen követhetik figyelemmel a bíró, a bíróság munkáját, annál biztosabb: csak a törvény és a hivatásbeli lelkiismeret lehet az alapja a meghozott döntéseknek. Nemcsak az eljárásban résztvevő feleknek, s nem is csak az érdeklődő állampolgároknak van szükségük az eljárások nyilvánosságára, hanem legalább ennyire a függetlenségüket biztosítani kívánó bíráknak.

Pontosan a fenti okokból döbbentem meg azon, hogy a T. bírósági Titkárság többszöri, több irányból érkező kérés ellenére nem volt hajlandó megnyitni a Magyar Gárda tárgyalására a Fővárosi Bíróság legnagyobb tárgyalótermét. A többszáz fő befogadására alkalmas ún. esküdtszéki terem helyett „csakazértis” egy kisméretű tárgyalóterembe akarják zsúfolni az érdeklődőket. Ez már-már hagyomány lett az emberi jogokat alapvetően érintő eljárásokban mostanában. Az érdeklődők egymás hegyén- hátán, megalázó körülmények között próbálnak bejutni a tárgyalóterembe, ahol a zsúfoltság levegőtlenséget, feszültséget okoz, így aztán lehetőség van az emberek „fegyelmezésére". Mi szükség van erre? Mi az indok, Tisztelt Titkárság?

Ezen tárgyalás, azaz a hétfőn esedékes tárgyalás alkalmával bevezették a regisztráció rendszerét. A sajtó útján közölte a bíróság, hogy az érdeklődők e-mailen regisztráltathatják magukat a tárgyaláson hallgatóként történő részvételre. Rákérdezésemre kiderült, hogy ettől függetlenül kiszámíthatatlanul, önkényesen fogják eldönteni, hogy ki lesz a 63 fő, aki bekerülhet. Amennyiben meggondolnák magukat, s akár utolsó pillanatban, hétfőn reggel az esküdtszéki terembe helyeznék át a tárgyalást mindenki tudomásul venné, hogy ennnyi és ennyi a maximálisan rendelkezésre álló hely. (Vélhetőleg nem is lennének többen , mint a terem befogadóképessége. )

Igy azonban keserűség tölti el a be nem kerülő embereket. Az a látszat keletkezik ugyanis, mintha a Bíróság valamiféle „állásfoglalást” gyakorolna, elbírálná, hogy mekkora érdeklődést engedélyez az ügy iránt és kik részéről. Ez rendkivül helytelen, különösen annak figyelembevételével, hogy a hazugsággal hatalomrakerült, tömegbe lövető miniszterelnök szívügyének tekinti a Magyar Gárdával szembeni minél határozottabb fellépést. (Mindenki által tudottan azzal próbálja megtartani összecsalt hatalmát, hogy a „bűnös nemzet” gondolatának felélesztésével, az antiszemita/faisztaveszély mesterséges felnagyításával maga mellé állítja az erre „harapó” nyugatiakat. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a Magyar Gárda totális démonizálása.)

A leghalványabb –és nyilvánvalóan legtévesebb- - látszatát is el kell kerülni annak , hogy a bíróságok a legkisebb mértékben is befolyásolhatók a végrehajtó hatalom e törekvései által. „Nemcsak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani". Sajnálatos módon az állampolgárok bizalma megingott az igazságszolgáltatásban, amikor 2006. őszén többszáz embert úgy vettek előzetes letartóztatásba, hogy másodfokon kiderült: kilencven (!) százalékban törvénysértőek, indokolatlanok voltak a bebörtönzések. A jogállamiság és a demokrácia soha többé nem engedi meg hasonló hibák látszatát sem.

Ma Magyarországon az államgépezet alapos szereptévesztésben van. Minden jel arra mutat, hogy a tisztességes „átlag polgárokat” folyamatosan bűnözőként kezelik, fegyelmezik, terrorizálják. Már emlitettem a véleménynyilvánítókkal szembeni büntetőeljárásokat, a tüntetők jogtalan előállítását, fogdába zárását. De említhetem Rebiszes járőrök Budapest belvárosában, fényes nappal történő igazoltatásait, amelynek magam is elszenvedője voltam. S hány tisztességes magyar vállakozót tesz lehetetlenné az APEH és más hatóságok folyamatos zaklatása. Hol máshol merészelné egy ellenőr elkérni a kar nélkül élő ember rokkant igazolványát?



Eközben viszont a közrend és a közbiztonság csődhelyzetbe jutott. Ezen a területen nem hajlandó ellátni kötelességeit az állam. A vidéki emberek jelentős része reszket a hatalmas arányú erőszakos és vagyon elleni bűnözéstől, terményeik lelopásától, erdeik kivágásától, pénzük elrablásától, nyakuk elvágásától. Kutyák téphetnek szét gyereket, s kiderül, hogy már az egész falu számitott a tragédia bekövetkezésére, de nem szóltak senkinek. Hol van itt a közrend, az állam? Úgy tűnik, egy harmadik világbeli szegény, gyarmati ország, diktatúra sorsára juthatunk, ahol hiányzik a közrend, az állam nem látja el feladatait, viszont az állampolgárokat szükségtelenül és indokolatlanul „fegyelmezi". Sajnos a látszat az, hogy e sorba illeszkedik az érdeklődő hallgatóság egy részét a nyilvános tárgyalásról kirekesztő bírósági döntés is. Kérem, hogy változtassák meg ezt a rossz döntést és helyezzék át a tárgyalást az épület esküdtszéki termébe.

Köszönettel és tisztelettel

Dr. Morvai Krisztina

Megemlékezés

2008. május 16., péntek

Gyűlöletkeltés


A régi trükk...:

Nőket molesztáltak a nyírtassi zsidók


tuti bűzbombák...


Egy "gyönyörű" példány


Találkozót tartottak a közelmúltban Nyírtasson ortodox haszid zsidók. A 4 napos ünnepséget a szervező Traubi-tolvaj Salamon Berkowitz szerint 435 millió forintos beruházás előzte meg, amelyet állítólag építkezésekre, vendéglátásra, és egy rituális fürdő megépítésére fordítottak.

40 fokban még büdösebbek


A kaftános naplopók jól érezték magukat, majd koszt, szemetet, hárommillió forint adósságot, önérzetükben mélyen megsértett asszonyokat és felháborodott falusi lakosokat hagyva maguk után, távoztak. Sajnos nem végleg. Bencsik András pedig tényfeltárás helyett, jó üzletemberhez méltóan, elragadtatott PR-cikket íratott pártlapjába a köztörvényes Berkowitz kompániájáról. Nem kevésbé undorító a Márkus Tibor által megpuccsolt Magyarok Lapja mostani száma sem: „a mai magyarság számára is példaértékű nemzettudatú” közösségként mutatja be Berkowitzékat.

A Traubisoda védjegyét és licenszét jogtalanul használó, a jogos tulajdonost milliárdokkal megkárosító Berkowitz már ezelőtt sem volt ismeretlen a Szabolcs megyei falu lakói előtt. Tények igazolják: amerre ő jár, útját megkárosított intézmények és cégek, illetve kifizetlen számlák szegélyezik. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a történet 2001-ig nyúlik vissza, amikor is a márkabitorló zsidó szervezkedni kezdett a meglehetősen szegény településen.

„A nyírtassi haszid rendezvény idején nem sikerült a helyszínre bejutnunk első nekifutásra, mert egy őrző-védő cég munkatársai utunkat állták, így a lezárt utcák végén váltottunk néhány szót az ottani lakások tulajdonosaival. Papp László polgármesterrel csak telefonon beszélhettünk, egyéb elfoglaltságai miatt nem tartózkodott a hivatalban. Közölte, a faluban mindenki tud mindent a haszid zsidók nyírtassi zarándoklatának történetéről, majd ők elmondják, mi zajlik most, és mi történt 2001 nyarán. Csupán annyit mondott, hárommillió forinttal tartozik a közösség Nyírtass önkormányzatának. Titokzatosan hangzottak a szabolcsi község első emberének mondatai, amint az is, ahogy helyettese, Imre Gyula polgármester-helyettes Nyírtass jelenéről, sorsáról beszélt a zsidó rendezvény helyett. Úgy tűnt, tudatosan kerülte meg a haszid összejövetelre vonatkozó kérdéseket, és szabadkozva közölte: 2001-ben még nem ő volt az alpolgármester. Úgy fogalmazott, a vendéglátással kapcsolatban csak Papp László adhat tájékoztatást, ő csak annyit tud: az önkormányzatnak és a haszid közösség nyírtassi találkozójának 2002 óta semmi köze egymáshoz.

Szerettük volna megtudni, vajon történt-e előrelépés a hárommillió forintos tartozás kiegyenlítése ügyében, választ azonban nem kaptunk. Eredménytelenül zárult tehát a polgármester-helyettessel folytatott beszélgetés; ugyanakkor a faluban egy neve elhallgatását kérő fiatalember elárulta, nem csodálkozik azon, ha Papp László és Imre Gyula egymásnak passzolgatja a labdát. Nagyon komoly nézeteltérés alakult ki a polgármester és Salamon Berkowitz főszervező között 2001-ben – jegyezte meg. Máig sem érti, miért nem tett feljelentést a polgármester a kifizetetlen hárommillió forint miatt. A férfi szerint úgy kezdődött a 2001-es történet, hogy csaknem ezer haszid zsidó jelezte részvételi szándékát, s úgy tudja, Salamon Berkowitz és még néhány ember megkereste a polgármestert. Azt kérték Papp Lászlótól, bocsássa a vendégek rendelkezésére az óvodát, az iskolát, illetve még néhány intézményt, mert nem tudnak mindenkinek szállást biztosítani. Nem kívánják ingyen, kifizetik a bérleti díjat – nyugtatták meg a polgármestert. A megállapodás szerint hárommillió forint ütötte volna az önkormányzat markát az öt évvel ezelőtti találkozó után, ám a település hoppon maradt: egy forintot sem látott a hárommillióból. A fiatalember megjegyezte: a bérbe adott közintézményeket úgy hagyták ott az amerikai, kanadai, európai, izraeli zsidók, hogy „a kommunális hulladéktelep ezekhez képest steril szívsebészeti műtő”. A polgármester e rendezvényt követően döntött úgy: nincs tovább partnerség. Amennyiben 2002-ben újra eljönnek a faluból elszármazott haszidok, úgy rendezik a találkozót, ahogy tudják.” – olvashattuk a Magyar Nemzet 2006. július elsejei számában.

A Kuruc.info értesülései szerint a polgármester passzív magatartása, illetve a feljelentés elmulasztása feltételezhetően annak tudható be, miszerint Berkowitz agresszív ellenkampány kilátásba helyezésével fenyegette meg a tartozást jogi útra terelni kívánó Papp Lászlót.




40 fok, kaftán = bűzcsík



A beszámolóból kiderül továbbá, hogy a magát ultracivilizáltnak hazudó pajeszos csürhénél még a balkánalsói oláhcigány is kulturáltabban viselkedik. Abba meg bele sem merünk gondolni, hogy a negyven fokos hőségben, nyakig fekete kaftánban, csizmában és kalapban korzózó tetűhintás banditák milyen penetráns bűzcsíkot húzhattak maguk után.


De ez még hagyján, hiszen elsősorban egymást kell szagolgatniuk, ám az vérlázító, hogy ezek az ürülékszagú Don Juan-ok – rituális perverzióikat akarván kiélni – a falubéli asszonyokat és lányokat molesztálták, most még csak verbálisan. A helybéliek így nyilatkoztak erről a Magyar Nemzetnek:

„Egy idős asszony óvatosságra intett bennünket. Elmondta, ez a népes, zsidó öltözetű férficsapat – miközben jámborságát hirdeti – szemérmetlenül zaklatja a faluban élő nőket. A haszidok ugyanis otthon hagyták asszonyaikat, s a falu legnagyobb megrökönyödésére a helybeli asszonyoknak tettek ajánlatokat.
– Isten az atyám, hogy nem vagyok antiszemita – méltatlankodott a zarándoklat második napján Nyírtass Bem utcájának egyik férfi lakója –, de amit ezek az emberek művelnek itt, az túltesz mindenen. Eljöttek Kanadából, az Egyesült Államokból és még vagy húsz országból. Kellemes társaságra számítottunk, erre mi történik? Vagy azonnal megfeledkeznek magukról, vagy ez a természetes viselkedés náluk. Ha hiszi, ha nem – erősítette meg a családapa az elmondottakat –, nyílt ajánlatokat tesznek asszonyainknak, lányainknak. És még ők csodálkoznak, amikor felháborodunk, s azt kérdezzük: hol van a tisztességtelenség határa? Nézze meg, őrző-védő csapattal vigyáztatják nyugalmukat bizonyára nem kevés pénzért a falu ellenében, miközben a mi nyugalomhoz való jogunkra nincsenek tekintettel. Ilyen körülmények között részünkről legfontosabb az éberség: szeretjük a vendégeket, de ami sok, az sok. Ez megy 2001 óta, s amennyiben nemtetszésünknek adunk hangot, azonnal az a válasz, hogy antiszemiták vagyunk, utáljuk a zsidókat. Nincs nekünk semmi bajunk a zsidókkal, csupán azt a viselkedési stílust utasítjuk el, amelyet ezek az emberek képviselnek Nyírtasson. Egyszer még elviseljük, ám minden itteni találkozásuk alkalmából elvetik a sulykot – mondta a férfi, hozzátéve: elvárják, hogy a vendégek legalább minimális alkalmazkodási készséget tanúsítsanak, ha már a helyiek teljes toleranciára nem számíthatnak.”

A Berkowitz-féle bagázsnak, persze, esze ágában sem volt alkalmazkodni a vendéglátó falu lakóihoz. A települést úgy kezelték, mintha az a sajátjuk volna, és amit a betolakodó magyaroktól kell védeni. Lássuk, hogyan élte meg mindezt a Magyar Nemzet újságírója.

„Látogatásunk előtt természetesen érdeklődtünk a rend fenntartásának körülményeiről: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság engedélyezte a négynapos találkozót. A szervezők nem kértek rendőri biztosítást, saját maguk oldották meg az ezer ember védelmét. A védelmi szolgálatok munkamódszereinek ismeretében talán nem csoda, ha az első félelmetes perceket nem a haszidok okozták a kívülállóknak, hanem a szervezők megbízásából jelen lévő őrző-védő alakulat tagjai. Tucatnyi fekete ruhás férfi állta útját annak, aki nem a megszokott zsidó öltözékben próbált bejutni azokba az utcákba, ahol felállították a vendéglátáshoz nélkülözhetetlen sátrakat.
A fekete ruhás emberek velem is közölték, hogy ez magánrendezvény, idegeneknek belépni tilos. Amennyiben mégis be szeretnék menni, mutassam meg a sajtóigazolványomat, s aztán meglátják, mit tehetnek értem. Megkértek, hogy amíg intézkednek, hagyjam el az utcát, menjek ahhoz az autóhoz, amelyikkel érkeztem. De lehetőleg ne tartózkodjam a vendégek közelében. Ekkor értettem meg, hogy itt a törvénynek nincs semmilyen jelentősége, oda jutottunk, hogy egy magánrendezvényhez vezető közúton – azaz közterületen – nem léteznek állampolgári jogok. Elmondtam a védelmi osztag egyik tagjának, hogy nem megyek vissza, sőt a sajtóigazolványomat sem mutatom meg, csak akkor, ha ő is bizonyítja, hogy állami megbízást teljesít. Óvatos szavakkal felvilágosítottam, személyi szabadságomban korlátoz, amikor kitilt a közterületről, s eközben a fényképezőgépem megrongálását helyezi kilátásba.
A Bem utca néhány mellettem álló lakója végighallgatta a diskurzust, s ők is megkérdezték: akkor most nekik is engedélyt kell kérniük, ha ki szeretnének lépni az utcára? Nekem azt ajánlotta a biztonsági ember, ha hajlandó leszek végre elhagyni az utcát, odahívja a találkozó főszervezőjét, Salamon Berkowitzot, s vele megbeszélhetem mindazt, amire egy újságolvasó kíváncsi lehet. Ekkor avatkozott közbe a szemtanúk közül egy középkorú férfi, aki megkért, menjek be a lakásába. Azt mondta, rossz volt hallgatni a vitát, látni az erőfitogtatást.
– Még tisztelettudóak voltak velünk 2001-ben, akkor ugyanis az önkormányzat segítségével rendezték meg a találkozójukat. Az első összejövetel óta tudtommal megvásároltak két telket, s ott állították fel sátraikat. Most körülbelül tizenöt nyírtassi családhoz kopogtattak be a rendezvény kezdetén, s azt kérték, hadd alhassanak ott nyírtassi tartózkodásuk ideje alatt. Ha jól tudom, tíz–tizenötezer forintot fizettek a szállásért, s a pénz nagy úr, sokan befogadták az ismeretleneket.”

„Próbáltunk néhány haszidot is megszólaltatni, ez a terv azonban kudarcba fulladt. Kiderült, idősek és fiatalok egyaránt rosszul vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet. Persze az is lehet, hogy beszélik, de nem akarnak megszólalni. Először, amikor anyanyelvünkön szólítottuk meg őket, nem értették. Mikor viszont angolul próbálkoztunk, magyarul válaszolták, hogy nincs miről beszélgetni, magánemberként jöttek Magyarországra. Egy középkorú haszid férfi viszont – akarva-akaratlanul? – leleplezte magát: velünk sem magyarul, sem angolul nem társalgott, de amint meglátott az utcán egy arra járó asszonyt, azonnal megkérdezte magyarul: „Találkozhatnánk-e este?”

Telihányva, telesz@rva, összetörve

A szemérmetlenül hazudozó, sunyi csoport távozása után a Kuruc.info egy közeli barátja a helyszínen járt. Röviden összefoglalva a következőket tapasztalta:

"A hétvégén személyesen voltam Nyírtasson... akit érdekel utánanézhet, az ottani zsidó összejövetelre 6-7 lakóautót vettek bérbe (ezek 10-20 milliós vadonatúj autók voltak), amelyeket 3 nap múlva telesz@rva, karambolosan, telihányva, széttörve adtak vissza... amikor a helyszínre érkeztünk, embertelen bűz fogadott, és mocsok.... ezt pár kamera rögzítette is. Amikor a faluban sétáltunk, az öreg nénikék és bácsikák kint álltak a kapu előtt, és mivel látták, hogy mi magyarok vagyunk, csak annyit bírtak rebegni, hogy "ezek nem emberek... ezek állatok…". Minden balos baromnak, aki itt tudatlanul és ismerethiányosan böfög, azt kívánom, hogy mindig is ilyen közegben éljenek."

Utóbbi mondattal teljes mértékben egyetértünk.