Morvai Krisztina levele a Gárda (koncepciós) per kapcsán

Morvai Krisztina nyílt levele a Fővárosi Bíróság Titkárságának Magyarország emberi jogi válsághelyzete és a május 19-ei „Magyar Gárda tárgyalás” kapcsán:

Tisztelt Fővárosi Bíróság Titkársága!


A Magyar Gárda Egyesület feloszlatására irányuló eljárásban május 19-re kitűzött tárgyalás nyilvánosságával összefüggő levelemre nem kaptam érdemi választ Önöktől, ezért kénytelen vagyok a nyilvánossághoz is szóló nyílt levelet írni. Úgy tűnik, a Tisztelt Fővárosi Bíróság titkársága nem értette meg, miért olyan jelentős a Magyar Gárda tárgyalásán a lehető legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása – noha ez lenne összhangban az irányadó alkotmányos normákkal és jogszabályokkal. Erre megismétlem az elmúlt időkben több irányból és többször előadott kérést: biztosítsák a Fővárosi Bíróság legnagyobb tárgyalótermét, a többszáz fő befogadására alkalmas esküdtszéki termet erre az alkalomra. Figyelemmel arra, hogy ezidáig ez érthetetlen okokból a bíróság ellenállásába ütközött, az alábbiakban szeretném tágabb összefüggéseiben is feltárni, hogy bírói szakvizsgával is rendelkező jogászként miért tartom ezt igen jelentősnek.

Magyarországon 2006. szeptember 17. óta emberi jogi válsághelyzet van. Ennek legtragikusabb szakaszát a két évvel ezelőtti ősz tömeges rendőri brutalitásai, önkényes letartóztatásai, börtönbeli - ÁVH-s jellegű- kínzásai jelentették. A civil társadalom bátorsága miatt a teljes magyar ellenzék megfélemlítésére irányuló látványos és szégyenletes brutalitás és bebörtönzés sorozat az akkori formában ezidáig nem ismétlődött meg.

A hazugsággal hatalomra került kormány azonban nem tett le arról, hogy az őt leváltani kívánó magyarokat folyamatosan „fegyelmezze", terrorizálja, emberi jogainkat korlátozza.

Az európai összehasonlításban rendkívül visszafogott méretű és cselekvőségű demonstrációkat tragikomikusan aránytalan rendőri erőfitogtatásokkal „verik le". Egy –egy ilyen alkalommal százas nagyságrendben állítanak elő és zárnak minden jogalap nélkül rendőrségi fogdába embereket. A nem tetsző véleményeket megfogalmazókkal szemben rendre büntetőeljárásokat indítanak (pl. Budaházy György vagy Szima Judit, a Tettrekész Rendőrök Szakszervezetének vezetője ellen).

Ahogy 2006. őszén, úgy most is igyekeznek szélsőséges, veszélyes, mindenre elszánt randalírozóknak beállítani azokat, akik élni mernek emberi jogaikkal. A kormány retorikája és a kormányhű média manipulativ felvételei azt sugallják: nem az az égbekiálltó, hogy a békésen emlékező tömegbe belelövető Gergényi kapitányt kitüntető Demszky Gábor szónokolni merészel március 15-én Budapesten az emberi jogokról – hanem az, hogy vannak, akik tojással megdobálják. Úgy tűnik, nem az az égbekiálltó, hogy a szadista rendőröket agybe-főbe dícsérő hazug, és látványosan zavart elméjű miniszterelnök beszél a nemzet ünnepének estéjén a szabadságról – hanem az, hogy néhány ezren a városon végigvonulva tiltakoznak ez ellen a képtelenség ellen.

Fontos, hogy mindenki emlékezzen: 2006 szeptemberében nem szóltunk, nem tiltakoztunk, amikor „szélsőséges, randalírozó csőcseléket” vertek össze és jutattak börtönbe rendőrök, illetve ügyészek és bírók. Aztán 2006. október 23-án mindnyájan, az egész ellenzék „szélsőséges, randalírozó csőcselék” lettünk. „Megérdemeltük", hogy kardlapozó lovasrendőri rohamot vezényeljenek, megszámlálhatatlan könnygázgránátot dobjanak és sokszáz sérülést okozó gumilövedéket lőjjenek közénk. Most is ez történhet, ha „bedőlünk” a hatalom manipulációjának. Ha nem figyelünk oda a véleménnyilvánítási szabadság, a gyülekezési jog, az egyesülési jog sárbatiprására, mert az „szélsőségeseket” érint, könnyen lehet, hogy hamarosan a „mi” véleményünket hallgattatják el, a mi gyűléseinket, a mi egyesületeinket oszlatják fel.

Kiemelkedően fontos feladata és felelőssége van ebben a helyzetben a bíróságoknak és az emberi jogok védelmére küldetést érző jogászoknak. Tanulva 2006. őszének tapasztalataiból az ügyészségeknek és bíróságoknak kínosan kell ügyelniük arra, hogy a kormány illetve a végrehajtó hatalom általi befolyásoltságnak még a látszatát is elkerüljék. Ilyenkor nyer igazi értelmet a bíróság tárgyalások nyilvánossága, mint garanciális alapelv. Minél többen követhetik figyelemmel a bíró, a bíróság munkáját, annál biztosabb: csak a törvény és a hivatásbeli lelkiismeret lehet az alapja a meghozott döntéseknek. Nemcsak az eljárásban résztvevő feleknek, s nem is csak az érdeklődő állampolgároknak van szükségük az eljárások nyilvánosságára, hanem legalább ennyire a függetlenségüket biztosítani kívánó bíráknak.

Pontosan a fenti okokból döbbentem meg azon, hogy a T. bírósági Titkárság többszöri, több irányból érkező kérés ellenére nem volt hajlandó megnyitni a Magyar Gárda tárgyalására a Fővárosi Bíróság legnagyobb tárgyalótermét. A többszáz fő befogadására alkalmas ún. esküdtszéki terem helyett „csakazértis” egy kisméretű tárgyalóterembe akarják zsúfolni az érdeklődőket. Ez már-már hagyomány lett az emberi jogokat alapvetően érintő eljárásokban mostanában. Az érdeklődők egymás hegyén- hátán, megalázó körülmények között próbálnak bejutni a tárgyalóterembe, ahol a zsúfoltság levegőtlenséget, feszültséget okoz, így aztán lehetőség van az emberek „fegyelmezésére". Mi szükség van erre? Mi az indok, Tisztelt Titkárság?

Ezen tárgyalás, azaz a hétfőn esedékes tárgyalás alkalmával bevezették a regisztráció rendszerét. A sajtó útján közölte a bíróság, hogy az érdeklődők e-mailen regisztráltathatják magukat a tárgyaláson hallgatóként történő részvételre. Rákérdezésemre kiderült, hogy ettől függetlenül kiszámíthatatlanul, önkényesen fogják eldönteni, hogy ki lesz a 63 fő, aki bekerülhet. Amennyiben meggondolnák magukat, s akár utolsó pillanatban, hétfőn reggel az esküdtszéki terembe helyeznék át a tárgyalást mindenki tudomásul venné, hogy ennnyi és ennyi a maximálisan rendelkezésre álló hely. (Vélhetőleg nem is lennének többen , mint a terem befogadóképessége. )

Igy azonban keserűség tölti el a be nem kerülő embereket. Az a látszat keletkezik ugyanis, mintha a Bíróság valamiféle „állásfoglalást” gyakorolna, elbírálná, hogy mekkora érdeklődést engedélyez az ügy iránt és kik részéről. Ez rendkivül helytelen, különösen annak figyelembevételével, hogy a hazugsággal hatalomrakerült, tömegbe lövető miniszterelnök szívügyének tekinti a Magyar Gárdával szembeni minél határozottabb fellépést. (Mindenki által tudottan azzal próbálja megtartani összecsalt hatalmát, hogy a „bűnös nemzet” gondolatának felélesztésével, az antiszemita/faisztaveszély mesterséges felnagyításával maga mellé állítja az erre „harapó” nyugatiakat. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a Magyar Gárda totális démonizálása.)

A leghalványabb –és nyilvánvalóan legtévesebb- - látszatát is el kell kerülni annak , hogy a bíróságok a legkisebb mértékben is befolyásolhatók a végrehajtó hatalom e törekvései által. „Nemcsak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani". Sajnálatos módon az állampolgárok bizalma megingott az igazságszolgáltatásban, amikor 2006. őszén többszáz embert úgy vettek előzetes letartóztatásba, hogy másodfokon kiderült: kilencven (!) százalékban törvénysértőek, indokolatlanok voltak a bebörtönzések. A jogállamiság és a demokrácia soha többé nem engedi meg hasonló hibák látszatát sem.

Ma Magyarországon az államgépezet alapos szereptévesztésben van. Minden jel arra mutat, hogy a tisztességes „átlag polgárokat” folyamatosan bűnözőként kezelik, fegyelmezik, terrorizálják. Már emlitettem a véleménynyilvánítókkal szembeni büntetőeljárásokat, a tüntetők jogtalan előállítását, fogdába zárását. De említhetem Rebiszes járőrök Budapest belvárosában, fényes nappal történő igazoltatásait, amelynek magam is elszenvedője voltam. S hány tisztességes magyar vállakozót tesz lehetetlenné az APEH és más hatóságok folyamatos zaklatása. Hol máshol merészelné egy ellenőr elkérni a kar nélkül élő ember rokkant igazolványát?



Eközben viszont a közrend és a közbiztonság csődhelyzetbe jutott. Ezen a területen nem hajlandó ellátni kötelességeit az állam. A vidéki emberek jelentős része reszket a hatalmas arányú erőszakos és vagyon elleni bűnözéstől, terményeik lelopásától, erdeik kivágásától, pénzük elrablásától, nyakuk elvágásától. Kutyák téphetnek szét gyereket, s kiderül, hogy már az egész falu számitott a tragédia bekövetkezésére, de nem szóltak senkinek. Hol van itt a közrend, az állam? Úgy tűnik, egy harmadik világbeli szegény, gyarmati ország, diktatúra sorsára juthatunk, ahol hiányzik a közrend, az állam nem látja el feladatait, viszont az állampolgárokat szükségtelenül és indokolatlanul „fegyelmezi". Sajnos a látszat az, hogy e sorba illeszkedik az érdeklődő hallgatóság egy részét a nyilvános tárgyalásról kirekesztő bírósági döntés is. Kérem, hogy változtassák meg ezt a rossz döntést és helyezzék át a tárgyalást az épület esküdtszéki termébe.

Köszönettel és tisztelettel

Dr. Morvai Krisztina