Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2008. május 15., csütörtök

Augusztusig nyomoznak a rendőrpalota támadása után

Újabb három hónappal, augusztus 13-ig meghosszabbították a Teve utca rendőrpalotát ért támadás nyomozási határidejét. A 27 milliós kárt okozó tettesekről azóta semmit sem lehet tudni.


Május 13-án éjfélkor járt le a 2007. február 13-án hajnali fél egy után néhány perccel, az ORFK Teve utcai épületét ért támadás nyomozás határideje, melyet a Legfőbb Ügyészség újabb három hónappal meghosszabbított. Legutóbb februárban tolták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda kérésére - a nyomozás új eredményeire hivatkozva - a határidőt, mely azonban kedden lejárt.

A Teve utcai rendőrpalotára mindmáig ismeretlen személyek adtak le lövéseket tavaly februárban. Személyi sérülés nem történt, viszont több ablak is betört: a kár 27 millió forint volt. A tettesek kilétéről azóta semmit sem lehet tudni, habár az eredetileg ötmillió forintos nyomravezetői díjat időközben tízmillió forintra emelték fel. A nyomozó hatóság annyit állapított meg, hogy a lövéseket a Déryné köz és az Angyalföld utca kereszteződéséből, a József Attila Színház művészbejárata közeléből adták le. Az is kiderült: a lőfegyverrel sem azelőtt, sem azóta nem követtek el bűncselekményt, sem Magyarországon, sem külföldön. A nyomozás során a szomszédos épületek hatszáz lakásának lakóit, taxisokat és az Árpád hídi aluljáróban élő hajléktalanokat is kihallgatták, de mindeddig a tőlük kapott információk ugyanúgy eredménytelenek voltak.


HavariaPress


Proli vircsaft

Én nem tudom, hogy bennem van -e a hiba (feltételezhetően igen), de valahogy nem szeretem ha hülyének néznek, ha megpróbálnak elhitetni velem valamit, amiről még az is tudja, hogy egy eszement marhaság, aki terjeszti. Ilyen például ez a rendőrpalota elleni "merénylet" is. Már ez a szó, "merénylet" is eléggé felemás, hiszen a néhány betört ablakon kívül az égvilágon semmiféle kár nem keltkezett. Az egyszerűség kedvéért nevezzük inkább , "merénylet kísérletnek". De még ez az elnevezés is meglehetősen túl lenne lihegve, no de mindegy. Szóval volt itt egy állítólagos merénylet még 2007. februárjában, voltak betört ablakok, de se szemtanú, se fegyver elkövetőről meg még viccből se beszéljünk. Azért ez már akkor is inkább tűnt egy nagyon gyenge figyelemelterelésnek, mintsem terrortámadásnak. Mégis ki az az idióta aki éppen a budapesti értelmiség központját a rendőrpalotát venné célba? Talán egy másik rendőr. De a viccet félretéve, mégis mennyi sütnivaló kell ahhoz, hogy valaki vegyen egy gépfegyvert magának (ez a része mondjuk nem nehéz) és csak úgy elmenjen az Árpád-hídig és elkezdjen lövöldözni a rendőrszékházra? Ehhez azért már szükségeltetik a sárga cédula és hárshegyi beutaló. De próbáljuk komolyan venni ezt az egész cécót. Tegyük fel valóban jött egy feltehetőleg arab, (ki más?) terrorista , akinek még nem telik utaszsállító repülőgépre, hogy azzal repüljön bele, felszáll a 3-as metróra vesz egy szakaszjegyet az Árpád-hídig, kiszáll körülnéz és ész nélkül elkezd lövöldözni az üvegpalotára.

Mégis mit gondolt? Hogy pont a rendőrpalota nincsen bekamerázva? Hogy pont a rendőrség épülete nincsen agyonbiztosítva? Abban mondjuk igaza van, hogy még mindig biztonságosabb, a rendőrszékházat lőni, mint a zsinagógát amit aztán tényleg úgy őriznek mint a frigyládát.

Egyszóval ez az egész már akkor nyilvánvalóan nem volt más mint egy nagyon gyatra figyelemelterelés a kormány tevékenységéről. Ilyesmit igyekezett Bush is véghezvinni 2001. szeptember 11.-én, némileg nagyobb sikerrel. És némileg nagyobb emberveszteséggel, de a cél szentesíti az eszközt. Csak remélni tudom, hogy ezt az egész kutyakomédiát már tényleg befejezik, mert lassan már tényleg csak a rendőrök hiszik el, hogy megtámadták őket.

Nincsenek megjegyzések: