Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2010. december 14., kedd

Új nevet kap az MDF?


Állítólag az MDF névváltoztatásra készül a vasárnap megtartandó gyűlésén, az új név pedig a meglehetősen giccsesen csengő "Jólét és Szabadság Párt" lehet.  Hogy ebből mennyi igaz azt nem tudni, de az biztos, hogy ennél közhelyesebb nevet ha nekifeszülnek sem tudtak volna kiokoskodni. "Jólét". Kinek? Mert, hogy Dávid Ibolyának és Herényi Karcsinak  ez a pártnak nevezett gittegylet eddig is viszonylagos jólétet biztosított az tény, de mi ebben az újdonság? Talán annyi, hogy most majd másoknak. Értem én, hogy igyekeznek úgy tenni, mintha semmi közük nem lenne a valaha szebb időket megélt, ám mostanra  politikai ámokfutók és megélhetési  semmittevők kezére került párthoz, de ehhez nem elég pusztán egy névváltoztatás. A szar, már elnézést a kifejezésért, de ugyanúgy szar marad, bárminek is nevezik. Itt az egész garnitúrát úgy ahogyan vannak a portástól a párt első emberéig szélnek kéne ereszteni, (csak azért nem mondom, hogy el kéne küldeni dolgozni, mert nem tudok olyan céget elképzelni ahová ezeket felvennék) és mindent előröl kezdeni. Ez a párt, ha lehet annak nevezni már annyira lejáratta magát, hogy egy ilyen névváltoztatási "mea culpa" már semmit sem számít.  

Nincsenek megjegyzések: