Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2008. augusztus 25., hétfő


Olimpiai bajnok a magyar vízilabda válogatott!



Kemény Dénes szövetségi kapitány és a csapat is nagyon boldog, miután sorozatban harmadszor is olimpiai bajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott




Több játékos vidáman, míg az olimpiai újonc Varga Dániel vegyes érzelmekkel nyilatkozott vasárnap. Kemény Dénes elmondta, sok gratuláló üzenetet kapott az elődöntő után, de ezekkel nem foglalkozott, mert nem elődöntőt nyerni utaztak Pekingbe. A kapitány szerint a csapat egyre egységesebb lett, és egyre jobban játszott az olimpia folyamán.

„Óriási dolog volt azt látni, hogy azok a játékosok, akik most játszottak először olimpiai döntőt, milyen sokat hozzátettek ehhez, és milyen főszerepet vállaltak abban, hogy megnyertük ezt az olimpiát. Igazából az ő örömüket volt a legjobb látni a meccs után” - vélekedett a már háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás.

Molnár Tamás, aki szintén részese volt mindhárom sikernek, azt mondta: számára mindegyik olimpiai bajnoki cím más és más. „Sydneyben megnyertük az elsőt, Athénban egy olyat nyertünk, amit a sírból hoztunk vissza, ezzel az éremmel pedig sporttörténelmet írtunk” - mondta a center, kiemelve, hogy az idei küzdelemnek már két fia is szemtanúja lehetett.

Az olimpiai újonc Varga Dániel is örül a győzelemnek, de most még nem tudja megélni a sikert. Elmondása szerint ez egy kicsit „furcsa állapot”, és talán kicsit többre számított.

FH

Nincsenek megjegyzések: