2009. szeptember 13., vasárnap
Hivatalosan is lemondott Fodor Gábor
..ilyen kegyetlen a sors..Orbán ellen bukta, Kuncze ellen bukta, Kóka ellen bukta...egyszer véletlen nyer és lám....abba meg egy párt rokkan bele...nyerhetett volna már előbb is:)....vagy pl még átülhetne a szocislista táborhoz egy kis időre...hátha ott is elérné azt a nem csekély eredményt, amit liberáliséknál:)))
Ki is ez fodor gabi?
Mintha valamikor "rendszerváltó" akart volna lenni, vagy valami hasonló kisinas. Nem jött be a fidesz elnökség, sebaj: gatyát cserélt, bejött egy kis miniszterség. Aztán,... annak is vége lett, de bejött a pártelnökség! Aztán....az is elment. Na, végül is, ki ez a kis pitiáner fodorgabi?
Egy tehetségtelen, hatalomra vágyó, botcsinálta állpolitikus!
2009. szeptember 7., hétfő
Videó
Világpanoráma (Echo TV.) 2009. szeptember 04.
(forrás: utolag.com)
2009. szeptember 5., szombat
TE MIT TETTÉL...????
Az egyik kedvenc kérdésem, amit vita során hülye tinédzserek tesznek fel: „TE MIT TETTÉL LE AZ ASZTALRA?”, „MIT TETTÉL A MAGYARSÁGÉRT?”. Ez valami hátborzongató. Olyanok böfögik eme kérdést, akik azt hiszik, hogy a nemzet az ő zászlólengetésük és plakátragasztgatásuk során emelkedik majd fel. Hogy a hazáért való tett az mindenképpen az, amit ők tesznek, vagy az általuk favorizált állatorvosi ló, valamelyik párt.
Tudom, hogy előjoga ez az ifjaknak, hogy azt hiszik, hogy a passzát-szél az ő seggükből fúj, de mégis zavaró ez a dolog. Selejtes fiatalkáink nagy része erre az egészre úgy tekint, mint valami jó kis popzenekarra, hajrá ez, éljen az, most nem Backstreet Boys, hanem Kárpátia. Jut eszembe, némi kritikára annó Petrás Jancsi is feltette a kérdést: mit tettem én a magyarságért?. Annyit válaszoltam, hogy amennyit az itt fórumozók. Erre már visszavett. Pedig ő tett le valamit az asztalra, tényleg. Igaz, hogy szart, de akkor is.
Értsd meg: ha valami nem jó, azt megmondhatom. Mert (ezerszer leírt példa) az étteremben sem jön ki tombolva nyálas szájjal a szakács, ha azt mondom, hogy a kaja nem jó, és nem makogja őrjöngve, hogy főzz magadnak másikat. Bármit bárki megkritizálhat, nincs tabu, és ha ennek helye van, akkor el is kell viselni ezt. Mert semmi sem hibátlan.
A fanatikusok, a mániákusok, azok, akik szexuális életük hiányosságai miatt más megváltást keresnek maguknak, közveszélyesek. Ilyenek az SZDSZ-esek, akik szerint mindenki náci, aki a beteg kis pártjukra köp. És sajnos ilyen a Jobbikosok egy része is, mindenki liberális, aki nem szalutál nekik, mert ők aztán tettek arra a virtuális asztalra. Ja. Meg senki sem magyar, csak aki Jobbikos.
A félművelt, Kárpátiától nemzetreizgult, egy darab Wass Albert (jobb esetben!) könyvet elolvasgató kamaszkoruk lázadását nem emoban és discoban látó hülyegyerekek meg vannak győződve arról, hogy beszélgetőpartnereik mindenképpen olyan kisszerű szargyúrók, mint ők. Ilyenkor én is megnémulok, mert mit lehet erre válaszolni?
Dicsekedjen az ember? Igen, volt az Egység című lapom, amely eljutott még külföldre is, hogy helyileg kirándulásokat előadásokat szervezünk, hogy több, mint tíz éve vagyok a dologban, hogy a környékbeli emberkék a lapom hatására lettek nemzeti érzelműek (bizony, még egy-két Jobbikos is) , hogy a csángó keresztapa programban veszek részt, hogy több embert megtérítettem az ügyünkhöz, mint a habzószájú pártfaszoncsüngők valaha is fognak? De minek? Ez az ő szemükben semmi, mert ŐK a kibaszott nemzetmentők, vagy, ha még ehhez is csicskának érzik magukat, akkor a kedvenc popsztár: Balóné, vagy Zazrivec, esetleg Szögedi Család. Netán Butaházy.
Ideje felnőni. ÉS nem kérkedni való dolog, ha a Hazáért teszel. Amit leírtam, csak azért tettem, hogy a hülye kölkök békén hagyjanak ezzel a szerencsétlen aduásznak tartott kérdéssel. Megszívlelendő:
"Legyünk hősök és maradjunk névtelenek a Hazáért és Nemzetért. A cselekvés hősiessége és a cselekvő névtelensége mindenkor zálog arra, hogy amit cselekszünk, azt a Hazáért, a Nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi dicsőségének, nagyságának és boldogságának szolgálatában cseleksszük."
meleg méltóság (?)menete
Ezzel az erővel vonulhatnának a 3-as metro alagutjában is,kb ugyanannyian fogják látni őket.
Bár elgondolkodtató:csak ök lesznek és a sünök.Ki tudja lehet hogy buknak az egyenruhára és szerveznek egy közös "bulit"....
2009. szeptember 4., péntek
Cigányellenes kijelentései miatt feljelentik az edelényi polgármestert
"A cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni" - a többi között ezt mondta az edelényi polgármester a júniusi testületi ülésen. A felvétel augusztus közepén felkerült az egyik videomegosztó oldalra az interneten.
szerkesztői komment:AZ ILYEN TETVEKET MARADÉKTALANUL KI KELLENE VÉGEZNI,ezeket nem lehet embernek de még állatnak se nevezni.a világ rákos daganata amit ki kell vágni
amugy nem értem.Ebben mi a cigányellenes?ha kijelentek egy tényt ami igaz akkor az már jujj de rasszista kijelentés?csak azert mert ők a jujdeüldözött kisebbség?a nagy rákos lófaszt!
Képrejtvény
a, hátrányos helyzetű gyerekek nyaralása a Balatonnál
b, Kolompár Orbán és haverja éppen feléli a gyermekek pénzét
c, Hátrányos helyzetű Kolompár Orbán és barátja nyaraltatja magát a Balatonnál
d, egyszerű, kis költségvetésű sátoros cigánytábor
Videó
(III. rész)
Világpanoráma (Echo TV.) 2009. augusztus 31.
(forrás: utolag.com)
2009. szeptember 3., csütörtök
Szabálytalanság miatt visszakérték a cigánytábor árát
Roma vezetők nyaraltak a Balatonnál egy hátrányos helyzetű gyerekeknek kiírt pályázat pénzeiből - állítja a Magyar Nemzet egy, a táboroztatásban résztvevő alvállalkozóra hivatkozva. A pályáztató közalapítvány igazgatója az [origo]-nak azt mondta, a pénz felhasználása szabálytalan volt és utólag visszakapták a támogatást.
OK.hu
Hátrányos helyzetű cigány gyerekek helyett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és más roma vezetők szórakoztak pályázati pénzekből a Balatonnál tavaly nyáron - állítja a Magyar Nemzet egy pályázati alvállalkozóra hivatkozva. A lap forrása fényképeket is készített az eseményről.
A pályázatot gyermektáboroztatásra írta ki a Magyar Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány. Hajek Csaba alvállalkozó a lapnak azt mondta: a táborlakók, egy testvérpár kivételével Bács-Kiskun megyei cigány vezetők és rokonaik voltak. Kolompár László OCÖ-képviselő a lap kérdésére azt állította, hogy tavaly nyáron egy időben zajlott gyermek- és felnőttképzés a Balatonnál, a cigány vezetők az utóbbi vendégei voltak.
(komment: azert van bőr a képén még ezt állitani a tetves semmitevő ingyenélő diszcigánynak...)
A közalapítvány igazgatója, Molnár Márton csütörtök reggel az [origo]-nak azt mondta: a pénzt utólag visszafizették nekik. A pénzt maga a közalapítvány követelte vissza, de nem azért, mert felnőttek üdültek gyerekek helyett.
Molnár szerint erről a közalapítvány nem is tudott, amikor a pénzt visszakérték, mert a szervezők benyújtottak egy elszámolást, amelyhez csatolták a táborozók névsorát, és a közalapítvány azt nem vizsgálta, hogy a nevek valóságosak-e. A pénzt amiatt kérték vissza, mert a benyújtott elszámolásból kiderült, hogy a tábor csak öt- és nem hétnapos volt, ahogy az a kiírásban szerepelt - közölte Molnár. Az igazgató szerint így szerződésszegés történt, ezért követelték vissza polgári úton a százezres nagyságrendű összeget.
humorsarok
- Egy cigány a Holdon.
Két fekete pont Holdon?
- Két cigány a Holdon.
Ha fekete az egész Hold?
- A megoldás!
Gazdag István: Rohanunk a forradalomba?
Nem szükséges krizeológusnak lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk: a társadalom életkörülményei drámaian romlanak az utóbbi időben, a kormányzat azonban – az emberi psziché legelemibb szabályait figyelmen kívül hagyva – láthatóan fel sem méri, hogy ez a helyzet hova vezethet. Pedig Robert Cialdini, az arizonai egyetem társadalomlélektan tanárának A befolyásolás lélektana (Magyar Pszichológiai és Egészséglélektani Társaság, 1999) c. könyvében olyan tények sorakoznak, amelyeknek óvatosságra kellene inteniük a kormányon lévőket, hacsak nem törekednek szándékosan a saját népükkel való konfrontálódásra, amit persze bizonyos jelekből ítélve egyáltalán nem lehet kizárni.
Az ember cselekedeteit legfiatalabb korától irányító (a kereskedők, reklámozók és tömeg-manipulátorok által jól ismert és hasznosított) alapelv az ún. ritkasági érték, amely röviden azt jelenti, hogy minél ritkább valami, annál kívánatosabb, és annál jobban ácsingózunk utána. Még erősebb a birtoklási vágyunk, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül más is pályázik annak tárgyára. Ezt az érzést használják ki például a használtautó-kereskedők, amikor alku közben arra figyelmeztetnek, hogy egy másik érdeklődő elhappolja előlünk az üzletet, ha nem döntünk gyorsan.
Létezik azonban egy, az előzővel összefüggő másik jelenség is, amelynek igencsak nyugtalanítania kellene a politikusokat, arra késztetve őket, hogy nagyobb érdeklődést tanúsítsanak a társadalomlélektan kutatási eredményei iránt. A Jack Brehm által (A theory of psychological reactance, 1966, Acedemic Press) „pszichológiai reaktancia” névvel illetett elmélet szerint ugyanis valahányszor azt gondoljuk, hogy a szabadságunkat korlátozzák vagy fenyegetik, hirtelen sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk neki és még inkább ragaszkodunk hozzá. Ez magyarázza azt, hogy amikor egy tárgy megritkul vagy valami megakadályoz bennünket abban, hogy megszerezzük, erre azzal reagálunk, hogy még jobban kívánjuk azt, mert ahogy csökken birtoklásának a lehetősége, úgy szűkül a szabadságunk is.
Ez a jelenség igen korán, már a harmadik életév folyamán jelentkezik az embernél, amikor a közeli környezetétől különvált autonóm egyénként kezdi magát felfogni és tudatára ébred személyi szabadságának. Ugyanez történik a gyermekkorból kilépő tinédzserek esetében is, amikor megjelenik náluk a szülői gyámkodástól való függetlenedés vágya. Legjobb illusztrációja ennek az ún. Rómeó és Júlia szindróma, amely arra sarkall egyes fiatalokat, hogy szüleikkel szembeszállva éljék át szerelmi kalandjaikat, annál intenzívebbnek érezvén a szerelmi vágyakozást, minél erősebb a családi tiltás.
Mindez általános módon abban a törekvésben nyilvánul meg, hogy jobban kívánjuk és többre értékeljük azt, ami tiltott, ami rövid távon hiányozni fog vagy aminek a birtoklásáért kénytelenek vagyunk másokkal versenyezni. A tiltás fokozza az ellenkezést, a cenzúra növeli a tudásvágyat, egy titkosnak vagy bizalmasnak feltételezett információt még fontosabbnak tekintünk.
Kormányzóinknak a jelek szerint fogalmuk sincs róla, hogy a vágy tárgyának azonnali megritkulása által kiváltott reakcióknak adott esetben politikai következményeik lehetnek, és össztársadalmi szintű zavar(gás)ok forrásává válhatnak. Amint azt James C. Davies amerikai szociológus, az oregoni egyetem politikai tudományok professzora kimutatta (When Men Revolt and Why – A Reader in Political Violence and Revolution, The Free Press, 1971), a forradalmakra jellemző módon akkor kerül sor, amikor egy társadalmi és gazdasági fellendülést követően drasztikusan megváltozik a konjunktúra. Történelmileg nem az elnyomott társadalmi kategóriák lázadnak fel, amelyek számára lényegében sohasem változik semmi, hanem azok, amelyeknek az életkörülményei javultak, és amelyek nem hajlandók elfogadni, hogy hirtelen elveszítik korábbi vívmányaikat. A forradalom kirobbanásának Davies által azonosított hét feltétele: az életszínvonal növekedés utáni visszaesése, fokozódó osztályharc és (ebből eredő) kiábrándulás, egy irányvesztett értelmiségi nemzedék léte, inkompetens kormányzat, a vezetés kudarca, fiskális (államkincstári) felelőtlenség, az erő(szakszervek) alkalmatlan és következetlen alkalmazása. Magyarországon momentán mind a hét feltétel adott.
A történelem folyamán bekövetkezett forradalmak vizsgálata azt mutatja, hogy ezeket szinte mindig az érintett népek életfeltételeinek brutális leromlása váltotta ki. Számos példa van minderre a legutóbbi időszakban is. Többek között ez történt 1989 februárjában a caracasi éhséglázadás idején, amely nagymértékben hozzájárult Hugo Chávez három évvel későbbi (sikertelen) katonai hatalom-átvételi kísérletéhez, majd az 1998-as választási győzelméhez, vagy 1991 augusztusában, amikor az oroszok fellázadtak a puccsisták ellen, akik megpróbáltak véget vetni a gorbacsovi reformoknak és a rezsim liberalizálódásának, vagy a 2001 decemberében kitört argentínai éhséglázadás folyamán, amelynek a következményeibe rövid úton belebukott csaknem az egész akkori politikai garnitúra, és amelynek a megrázkódtatásait azóta sem heverte ki az argentin társadalom.
Jelenleg nálunk sem történik más, mint hogy a kormányzat igyekszik megkurtítani a népi osztályok szociális és politikai vívmányait: az egészségbiztosítást, az ingyenes oktatást, a nyugdíjellátást, a szülési támogatásokat, a vásárlóerőt, a közbiztonságot, a sajtószabadságot, az egyéni szabadságjogokat stb.
Ha Davies elmélete helyes, és ha a hatalom bitorlói tovább folytatják a többségi társadalom életkörülményeinek kíméletlen lerombolását – márpedig a jelek szerint ez a szándékuk –, akkor a tévedés kockázata nélkül előre megjósolható, hogy a „ritkasági érték” és a „pszichológiai reaktancia” hatásmechanizmusának megfelelően forradalmi időszaknak kellene bekövetkeznie Magyarországon az elkövetkező hónapokban vagy években. Elvileg tehát nem az a kérdés, hogy lesz-e forradalom, hanem az, hogy mikor? Már csak olyanok kellenek, akik az elméletet gyakorlattá változtatják.
Halálra dolgoztatva - avagy egy mínuszos hír margójára
Mínuszos hír, ahogyan a szaknyelv nevezi az újságok hátsó fertályán, vagy oldalt meghúzódó pár soros kis híradásokat. Ennyit ért a magyar nyilvánosságban egy munkásasszony élete, aki a futószalag mellett esett össze. Nem voltak, szép, míves, költői, vagy felemelő utolsó szavai. Mielőtt végleg kilehelte a lelkét, csak ennyit mondott: négy napja nem ettem.
És mégis, ennek a négy szónak meg kell rengetnie ezt az országot! Mert ennek az asszonynak nem tudjuk a nevét (bár a Jobbik már keresi a családot, hogy segítsen rajtuk), nem tudjuk a származását, családi állapotát. Csak azt tudjuk róla, hogy a honfitársunk volt, hogy naphosszat dolgozott egy multinál, havi hetvenért, hogy talán, néha álmodott is a futószalag mellett, egy életre kicsit emlékeztetőbb életről...és, hogy éhenhalt.
Ordítani kél kedve az embernek. Hogy meghallják ott a százmilliós prémiumok magasában, és az erkölcsi rothadás mélyében, hogy áthatoljon a hang a szigetelt, kipárnázott irodák ajtaján is: ÉHENHALT!!! Vajon mit érezhet most annak a multicégnek a havi másfél millát kereső vezérigazgatója, akinek volt pofája havi hetvenezres éhbérérért szó szerint halálra dolgoztatni egy magyar asszonyt? Érez valamit egyáltalán...? Éhbér? Miket írok, hiszen még arra sem volt elég. Csak a rezsire, meg - ne szépítsük, a magyar nyelv azért ilyen kifejező, hogy éljünk vele - éhendögleni...
Most persze lehet megint filozofálgatni, meddő, végtelen moralizálásba kezdeni arról, hogy milyen sokan halnak éhen a világban, sőt itt, Magyarországon is hány hajléktalan fagy meg a télen. Persze, ezek is szörnyű, tragikus dolgok, minden részvétem a Száhel-övezet, meg a Moszkva-tér nyomorultjaié. De a bitang mindenségit! Itt nem a harmadik világ sátorlakó menekültjéről, vagy egy padon fetrengő csövesről van szó. Egy dolgozó magyar emberről beszélünk, akiről még az is kiderült, megjárta az utcát, a hajléktalanszállót is, de nem hagyta el magát, visszatért a munka világába. Dolgozott, gürizett, fizette a számlákat is - élni akart. És nem sikerült. És ez az, ami mellett nemhogy szó, de káromkodás nélkül sem lehet elmenni.
Mert húsz év gyarmatosítás, a nemzeti vagyon tudatos idegen kézre juttatatása, sok-sok milliárdnyi uzsorakamatra felvett külföldi kölcsön után odajutottunk, hogy egy ez a szétrohadt, nyomorult ország képtelen volt egy falat kenyeret adni valakinek, aki: dolgozott. Nem zsíros állami kamuállásokban lógatta a lábát, nem állott szagú belpesti kávéházakban rettegett órabérért a fasizmustól, és rinyált állami dotációért, mint "meg nem értett zseni". Nem is állt sorba segélyért, hogy mások pénzéből élősködjön. Dolgozni akart, hasznos lenni, mint minden normális ember. És ezért ma Magyarországon éhhalál jár.
Semmi másról, csak erről kellene szólnia a híreknek napok óta. Nem a saját vezetőik által halálra riogatott cigányok acsarkodásától, nem a minden mondatukban kétszer hazudó parlamenti paraziták köpködésétől kellene zengenie a médiának, hanem arról, hogy valahol, egy gyárban, utolsót álmodott a nyomor. E szerencsétlen asszony temetésén minden bizonnyal nem fognak tolongani a politikusok, a fényképe sem lesz kitéve a Gödör klubban, hogy minden üresfejű, álszent liberálbarom gyertyát gyújthasson előtte. Hanti Vilmos, Krausz Tamás, TGM és a többi lipótvárosi szélsőbalos nem fognak tüntetést szervezni, és a Napkeltében sem boncolgatják sorsát részvéttől majd' szétdurranó fejjel neves szociológusok. A Fókusz kamerája sem keresi majd fel a családját, hogy megkérdezzék: mégis hogysmint vannak, most, hogy anyu éhen halt.
Neki ez nem jár. Hiszen csak dolgozott, csak fizette az egekbe szökő számlákat, csak fizette az adókat, amelyek biztosítják mások munkamentes, gondtalan életét; csak magyar volt, csak melós volt, csak éhen halt. Tette a dolgát, mint a globális gálya többi rabszolgája. És közben a hajóhídon jóízűeket zabálnak és röhögnek a tisztek. Röhögjenek csak, zabáljanak csak. Most nyugodt a tenger, alázatosak a rabszolgák is, nem lázonganak. De, ha jó tengerészek lennének, tudnák, hogy mindig a legnagyobb viharok előtt van a legnagyobb csend - és meghallanák, amit a sós tengeri szél a rég halott költő hangján a fülükbe súg: habár felül a gálya....
Balogh Gábor
2009. szeptember 2., szerda
Részletek egy szovjet partizán naplójából:
2.nap: A fasiszták egész napos ádáz harc után visszafoglalták a kiserdőt.
3.nap: Erőnket nem kímélve ma kivertük a betolakodó fasisztákat, újra miénk a kiserdő!
4.nap: A gaz fasiszták kegyetlen harcokban visszafoglalták a kiserdő elét.
5. nap: Ma kijött a csősz, és mindenkit elzavart a picsába!
csakazért is gárda
tanárokat, nem szúrt le sportolókat, nem erőszakolt meg
nőket, gyerekeket, nem fenyegetőzött ásókkal, kapákkal...
stb. Akkor mi is a BŰNE? Az, hogy megvédi azokat az
embereket, akiket sem az állam, sem a törvények, sem pedig
a politikailag befenyített rendőrség (SÜN!) NEM véd meg!
Félelmet keltenek? Kikben? A bűnözőkben, hazaárulókban? Hát
csak féljenek is! Épp itt az ideje! Az emberek nagy
többségében nemhogy nem vált ki félelmet a MAGYAR GÁRDA
léte, hanem éppen ellenkezőleg: megnyugtatja őket és
biztonságérzetet ad számukra. Vajon kik vannak túlnyomó
többségben, azok, akik élnek, vagy azok, akik helyeslik?
Ha a MAGYAR GÁRDA felvonul, azt be kell tiltani, de bezzeg
a buzifelvonuláson vonagló, közerkölcsöt és közszemérmet
sértő melegek azt csinálnak, amit akarnak, és még akkor nem
is beszéltem a Siófokon és más településeken is zajló
cigányvonulásokról, amik nyíltan magyarellenesek és
félelemkeltőek! Ezt lehet? Milyen kicsinyes, beteges,
hazaáruló politika része mindez?
Ezért mondják egyre többen és egyre határozottabban, hogy:
"MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!"
Ezért kell végre kimondanunk,hogy "NE BÁNTSD A MAGYART,
MERT PÓRUL JÁRSZ!"
Kérjük vissza az elhazudott történelmünket, az ellopott
országunkat!
El a kezekkel a MAGYAR GÁRDÁTÓL!
MAGYAROK! A nyugdíjuktól lassan megfosztott emberek, a
bűnözőktől rettegő öregek, a munkanélküliségbe züllesztett
férfiak, az adósságtól szenvedő családok, a terror alatt
tartott pedagógusok, értelmiségiek, diákhitelből
fesztiválozó diákok: ÉBRESZTŐ!
Mindez csak azért történhet így, mert mi eltűrjük. Mert
soha nem mondjuk ki, hogy ELÉG VOLT!
"A HAZÁÉRT MINDENT, A HAZÁT SEMMIÉRT!



