Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2009. szeptember 3., csütörtök

Szabálytalanság miatt visszakérték a cigánytábor árát



Roma vezetők nyaraltak a Balatonnál egy hátrányos helyzetű gyerekeknek kiírt pályázat pénzeiből - állítja a Magyar Nemzet egy, a táboroztatásban résztvevő alvállalkozóra hivatkozva. A pályáztató közalapítvány igazgatója az [origo]-nak azt mondta, a pénz felhasználása szabálytalan volt és utólag visszakapták a támogatást.


Hátrányos helyzetű cigány gyerekek helyett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és más roma vezetők szórakoztak pályázati pénzekből a Balatonnál tavaly nyáron - állítja a Magyar Nemzet egy pályázati alvállalkozóra hivatkozva. A lap forrása fényképeket is készített az eseményről.

A pályázatot gyermektáboroztatásra írta ki a Magyar Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány. Hajek Csaba alvállalkozó a lapnak azt mondta: a táborlakók, egy testvérpár kivételével Bács-Kiskun megyei cigány vezetők és rokonaik voltak. Kolompár László OCÖ-képviselő a lap kérdésére azt állította, hogy tavaly nyáron egy időben zajlott gyermek- és felnőttképzés a Balatonnál, a cigány vezetők az utóbbi vendégei voltak.

(komment: azert van bőr a képén még ezt állitani a tetves semmitevő ingyenélő diszcigánynak...)

A közalapítvány igazgatója, Molnár Márton csütörtök reggel az [origo]-nak azt mondta: a pénzt utólag visszafizették nekik. A pénzt maga a közalapítvány követelte vissza, de nem azért, mert felnőttek üdültek gyerekek helyett.

Molnár szerint erről a közalapítvány nem is tudott, amikor a pénzt visszakérték, mert a szervezők benyújtottak egy elszámolást, amelyhez csatolták a táborozók névsorát, és a közalapítvány azt nem vizsgálta, hogy a nevek valóságosak-e. A pénzt amiatt kérték vissza, mert a benyújtott elszámolásból kiderült, hogy a tábor csak öt- és nem hétnapos volt, ahogy az a kiírásban szerepelt - közölte Molnár. Az igazgató szerint így szerződésszegés történt, ezért követelték vissza polgári úton a százezres nagyságrendű összeget.

Nincsenek megjegyzések: