Ez a blog nacionalista,rasszista, antiszemita, homofób, xenofób, revizionista, irredenta, fasiszta, soviniszta, félelemkeltő és gyűlöletkeltő gondolatokat tartalmaz! Egyesek szerint...

2008. október 28., kedd

Új 200-as: tarolt a Lánchíd



A vártnál többen, csaknem kétszázezren vettek részt a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, ahol a leendő 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani. A szavazatok több mint felét a Lánchíd szerezte meg, így legrégebbi és legnépszerűbb Duna-hidunk szerepel majd legújabb érménken.


A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd. A szavazáson résztvevők magas száma azt mutatja, hogy a lakosság valóban fontosnak tartotta, hogy elmondhassa véleményét és részt vehessen az új 200-as kialakításában - mutat rá a jegybank közleménye.

A két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52 százalék) nyerte el, majd a fehér gólya (18 százalék) és a Megyeri-híd (13 százalék) következik. Negyedik lett a fakopáncs (8 százalék), utolsó előtti a cifra kankalin (6 százalék), a sort pedig a kövér daravirág (3 százalék) zárja.

(Forrás: vgo.hu)




Nincsenek megjegyzések: