Huszár Mária: Trianon fáj, ma is fáj...

Árpád-házi Szent Erzsébet,
nagyon beteg a Te néped,
minden könnyét már elsírta,
a szíve is meghasadt,
nincsen béke a Kárpátok alatt.

Árpád honát megcsonkolták,
végső pusztulásnak adták,
míg Hazánk szétszaggatott testén,
a keselyűk lakomáztak, addig
a halotti toron a győztesek paroláztak.

Dicső ősök, hős elődök,
vég-veszélyben van a haza,
kívül-belül az ellenség népes hada,
gyötri ínség és hazugság,
szegény csonka Magyarország!

Itt az álmok sem röpülnek,
gubbasztva a földre ülnek,
dermedtek, szótlanok, nem örülnek.
Csak a sóhaj száll az égig,
hátha ott fent,- majd megértik.

Trianon fáj, ma is fáj,
üszkös sebet nem gyógyít az idő.
Mégis, ha az ég a földdel összeszakad,
mindenünk el vész, de hitünk megmarad,
újra éled a remény a Kárpátok alatt.

Árpád népe,a börtönödből lépj a fényre,
segíts hős Attilánk, drága hun királyunk,
nyilaid elől nem lesz menekvés,
Árpád apánk bosszúja,
hosszú lesz, mint a Hadak Útja

Szent László a lovag király,
élesíti már a kardját,
és sorakoztatja égi hadát,
Csaba királyfi serege,
a Csillag-ösvényen vár a jelre.

A dicső ősök mind eljönnek,
kik hazát cseréltek most visszajönnek,
szörnyű igazságot tesznek,
vég-ítélet lesz a gaznak,
a rablóknak, csalóknak, hazugoknak.

Kik hazánkat kifosztották,
majd az órát is átkozzák,
mikor kezet emeltek e népre,
győzni fogunk és a Magyarok Istene
örökké áldass-ék érte.

Ébredj Magyar! Talpra Testvér!
Ereidben forrjon a vér!
Az önsajnálat csak hervaszt,
míg a remény éltet és felvidít,
segíts hát magadon, az Isten is megsegít!